Közélet

2011.10.27. 17:38

Kéri László: az újrarendeződés időszakát éli az ország

Kéri László szerint nem úgy alakultak a dolgok az elmúlt másfél évben, ahogyan azt a többség remélte, s ez a kormányra és az ellenzékre is igaz.

Vas András

– Nem úgy alakultak a dolgok az elmúlt másfél évben, ahogyan azt a többség remélte anno – mondta Kéri László politológus a Szocdem Klub és a Demokrata Körök csütörtöki kaposvári rendezvényén –, s ez a kormányra és az ellenzékre is igaz. Nem tudom, észrevették-e, kezd kikopni a kétharmad a kormányzati kommunikációból – hívta fel a figyelmet. – Nem jól használta ugyanis a kormány a felhatalmazást, ott élt, pontosabban visszaélt vele, ahol erre nem volt társadalmi igény, ellenben az önkormányzatok, az egészségügy, az oktatás, azaz a nagy rendszerek átalakítása helyett csak a duma megy.

A politológus elvesztegetett másfél évnek tartja a tavaly április óta eltelt időszakot az ellenzék szempontjából is.
– A Jobbik parlamenti pártként nem tudta feltalálni magát, az LMP keresi önmagát, a szocialisták pedig belső harcokkal voltak elfoglalva – magyarázta. – A kormány másfélmillió szavazót veszített, ám ez nem jelentkezett az ellenzék támogatottságánál.



A politológus bevallotta, a civilek erősödése viszont meglepte: alábecsülte őket, ám most már látható, van dinamikája az erősödésüknek, így jelenleg patthelyzet van és az újrarendeződés időszakát éli az ország.

Címkék#Kaposvár
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!