Közélet

2011.11.22. 07:56

Lopott fenyő karácsonyra? Sorompó zárja a tolvajok útját

Beindult a fenyőszezon, s tudják ezt a tolvajok is. A szőlőhegy bejáratánál lezárt sorompók állják útjukat.

Varga Andrea

– Tavaly egyetlen bejelentett fenyőlopás sem volt a csurgói kistérségben, nyilván ez nem jelenti azt, hogy egy fát sem loptak el, de biztosan nem nagy mennyiséget – mondta elöljáróban Hegedűs János nagyatádi rendőrkapitány Zákányban, ahol hat civil szervezet képviselői – zákányi, zákányfalui, őrtilosi, gyékényesi és csurgói polgárőrök, valamint hegyőrök – ültek asztalhoz a rendőrökkel, hogy a fenyőszezon teendőit, a közös járőrözést megbeszéljék. A kapitány elmondta: az idei már a harmadik alkalom, és bebizonyosodott: eredményes ez az együttműködés.

– Az itt élőknek jelentős bevételük származik a fenyőből, feladatunk, lehetőségeinkhez képest megóvni az értéküket – mondta Hegedűs János. Hozzátette: a nagykanizsai rendőrkapitánnyal is egyeztetett, hiszen a megyehatár menti zalai és somogyi rész a legnagyobb fenyőtermelő hely. A nagykanizsaiak ugyancsak fokozott rendőri jelenlétet ígértek, és mindkét kapitányság járőrei egységes igazoltatólapot töltetnek ki a fenyőszállító járművek ellenőrzésekor: mennyi fát visznek, honnan, melyik irányba, a jármű és a sofőr adatai. Igaz, a rakomány egészét nem egyszerű ellenőrizni, ezért fontos volna, hogy az őstermelő kiállítsa a szállítólevelet, a nyomtatvány a falugazdásztól beszerezhető.

Novákné Peterdi Tímea, a csurgói polgárőrség vezetője azt mondta: zárják a szőlőhegyi bejáró sorompóját Csurgó és Csurgónagymarton felől. December 24-ig minden nap este hattól reggel hét óráig nem lehet itt átmenni járművel.



Hegedűs János hangsúlyozta: legyen gyanús, ha sötétedéskor, vagy éppen hajnalban jár az ültetvények felé valaki, vagy gyanúsan viselkedik, de fontos: csak a rendőr igazoltathat. A polgárőr, hegyőr kérdezhet, felírhatja a gyanús alakkal kapcsolatos információkat, ugyanakkor már csak a jelenléte is visszatartó erővel bír, helyismeretük nagy előny. Természetesen a lakosság felelőssége sem elhanyagolható: tartsák szemmel egymás ültetvényét!
Lódri István, a gyékényesi hegyőrség vezetője arról beszélt: a mobiltelefon igencsak megkönnyíti már a tolvajok munkáját, könnyen jeleznek egymásnak. A gyékényesi hegyőrök egyébként kutyáikat is viszik a járőrözésre.

A rendőrség még arra hívta fel a figyelmet: nem csak a fa kivágása, a gallyazás is jelentős kárt okoz a gazdának, emellett az illegálisan fát vágókra, a gyanús külföldiekre is figyeljenek a polgárőrök. Utóbbi a megnövekedett migráció kapcsán fontos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!