Közélet

2011.11.18. 09:27

Négy láb sokk: vicsorítva drágább a megadóztatott kedvenc

Készíthetjük a pénztárcánkat az ebadóra. Az Országgyűlés hétfőn 337 igen, 1 nem szavazattal és 15 tartózkodással fogadta el az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998-as törvény módosítását.

Nagy László

Eszerint az önkormányzatok évente hatezer forint ebrendészeti hozzájárulásra tarthatnak igényt a tulajdonosoktól, amely veszélyes kutya esetén elérheti akár a húszezer forintot is. Veszélyesnek azon kutyák minősülnek, amelyek fizikai sérülést okoztak, vagy „fizikai vagy pszichikai állapotuk alapján feltételezhető, hogy fizikai sérülést okozhatnak".

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kedvencek megadóztatva
[/caption]

Somogyban több mint százezer kutya van, és azok gazdái érintettek.
Az új törvény szerint az ivartalanított ebek is adómentessé válnak. Ez azonban nem olcsó mulatság.
– Az ivartalanítás költsége 10-15 ezer forint kan kutya esetén, a szukáknál ez 20 ezer forint körül alakul, de ez állatorvos- és technikafüggő – mondta Szujóné Ponyi Andrea barcsi állatorvos. – Az ivartalanított állatok ápolási igénye azonban nagyobb, mellékhatásaként a kutyák elhízhatnak, és olykor a szuka kutyáknál hormonhiány okozta vizelet csöpögés alakulhat ki.



A szakember szerint jól át kell gondolni, hogy valaki az ivartalanítást választja-e. Ha valaki tenyészetni akarja a kutyát, akkor nem érdemes, ráadásul hat hónapos kor alatt nem javasolt. Az érem két oldala szerint a pozitív része, hogy nem lesz felesleges szaporulat, de tudni kell, hogy minden műtétnek van kockázata.

Az önkormányzatok végül maguk dönthetik el, hogy beszedik-e a hozzájárulást vagy sem. Az még azonban nem világos, hogy a beszedett adót vissza kell-e forgatni állatjóléti feladatok finanszírozására. Újdonságnak számít az is, hogy a veszettség elleni oltás járványvédelmi, továbbá ebrendészeti feladatok elvégzése érdekében az önkormányzatok háromévente, legalább egy alkalommal végeznek ezentúl eb-összeírást. Itt a kutya fajtáját, születési idejét, nemét, színét, nevét, és az állatok tulajdonosainak nevét, címét, telefonszámát, elektronikus levélcímét rögzítik.

Ezek is érdekelhetik