Közélet

2011.11.08. 13:58

Siófok befogadja a „magára hagyott” Siójutot

Közös jegyzőséget működtet januártól Siófok és Siójut. A község kérelmére így döntött a város képviselő-testülete.

Fónai Imre

Idén júniusban – mint megírtuk – Balatonszabadi képviselő-testülete úgy határozott, hogy falujuk kiválik a Siójuttal közös körjegyzőségből. A szabadiak döntése mögött a 2006-ban kipattant siójuti hivatali sikkasztásos ügy állt.

Balatonszabadi és Siójut testülete nem jutott egyezségre a körjegyző menesztéséről. Emlékezetes, hogy Némethné Vincze Mária másodrendű vádlottként hanyag kezelés miatt tíz hónap fogházbüntetést kapott a siójuti hivatali sikkasztás folyományaként, két évre felfüggesztve. A jogerős ítélet azonban mentesítette az első fokon még megítélt hivatalvesztéstől. Balatonszabadi végül azt a megoldást választotta: úgy „szabadul meg” hivatalvezetőjétől, hogy fölmondja a körjegyzőséget, mert akkor megszűnik a körjegyző munkaviszonya és új pályázatot lehet kiírni Balatonszabadi önálló jegyzői posztjára.



Siófok tehát befogadja a „magára hagyott” Siójutot. Balázs Árpád polgármester azt mondta a város képviselő-testületének ülésén: bár még csak az önkormányzati törvény tervezete készült el, leendő járási székhelyként várhatóan vissza se utasíthatjuk majd, ha egy település a jegyzői feladatok közös ellátását kezdeményezi. A társulás pedig kötelező lesz a kistelepüléseknek. Nincs tehát kizárva, hogy újabb községek fordulnak majd hozzánk hasonló szándékkal. Azért is támogatjuk a megállapodást Siójuttal, mert Siófoknak két évtizede nincsenek tapasztalatai a közös igazgatásról, s ez modellértékű együttműködés lehet. Nem akarjuk bekényszeríteni ezzel a helyi polgárokat a városba, ellenkezőleg, a helyi ügyintézést támogatjuk, s elektronikus úton is rálátás lesz a siójuti ügyekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!