Közélet

2011.11.21. 07:44

Szolgálnak, mérnek: non-stop rendőrségi sztrádaláz az M7-esen

Három és fél éve teljes hosszában járható az M7-es sztráda somogyi szakasza: az autópálya a rendőrségnek nemcsak forgalmat, de jóval több intézkedést, munkát jelent.

Vas András

Gyorsított eljárásban hat hónap felfüggesztett fogházra ítélte a marcali bíróság azt az ukrán kamionsofőrt, aki szombaton az M7-es autópálya szegerdői pihenőjében belerohant egy román kamionba. A rendőri ellenőrzés során kiderült, hogy a pótkocsis kamion sofőrje erősen ittasan ült a volán mögött, a vérvétel 3,82 ezrelékes alkoholszintet mutatott ki nála. Az is kiderült, hogy az Olaszországból Szlovénián át az M7-esre érkezett sofőr út közben folyamatosan ivott, legalább három liter bort öntött magába vezetés közben.

A hétfői hír mellett két kamionbaleset, lezárt sztrádaszakaszok, kétszáz felett száguldozó sofőr – csak az elmúlt szűk hét krónikája is mutatja, mennyi munkát jelent a megye rendőreinek az M7-es autópálya 2008 júniusa óta teljes egészében járható somogyi szakasza. Az autópálya ugyan már 2002-ben elérte a megyét – Zamárdiig épült meg a négy sáv –, s 2005-ben átadták a Balatonszárszó–Ordacsehi, egy évre rá az Ordacsehi–Balatonkeresztúr szakaszt, ám a Zamárdi–Balatonszárszó közötti útra a kőröshegyi völgyhíd miatt 2007-ig várni kellett, míg a nyugati megyehatárt csak 2008-ban, a Balatonkeresztúr–Zalakomár közötti rész átadása után érte el a sztráda. Ettől kezdve a nagyjából száz kilométernyi autópálya minden nyűge szakadt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyakába.

– A sztráda somogyi szakasza három helyi kapitányság, a siófoki, a fonyódi és a marcali illetékességi területén halad keresztül, s két autópálya alosztály létesült rajta – tájékoztatott Karsay Kornél, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője –, a fonyódi és a balatonvilágosi állomány huszonnégy órás folyamatos jelenlétet biztosít az M7-esen.

A rendőri jelenlét természetesen elsősorban közlekedésrendészeti ellenőrzéseket jelent – sebességmérést, illetve a külföldi járművek kiemelt vizsgálatát –, napi szinten kell intézkedni műszaki hibás járművek ügyében, míg évente két-két alkalommal pedig demonstratív ellenőrzéseket tartanak az alosztályok tizenöt-húsz fővel.

– Az ilyen alkalmakkor minden járművet az ellenőrzési helyekre terelnek a kollégák – folytatta Karsay Kornél –, ahol a járműveket és azok vezetőit is ellenőrzik. Az ilyen akciókba az ellenőrzéseket társszerveket, azaz a tűzoltóságot, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt és a Nemzeti Közlekedési Hatóságot is bevonjuk, utóbbival havonta egyszer amúgy is tartunk közös ellenőrzést.

Kiemelt figyelem jut a kőröshegyi viaduktra, melyen nincs leállósáv, így amennyiben baleset történik, vagy műszaki hiba miatt akad el egy jármű, az elszállítás, illetve a forgalomirányítás gyors intézkedéseket kíván.
– A sztrádán a leggyakoribb baleseti ok a gyorshajtás – folytatta Karsay Kornél –, emellett még az elalvás, a figyelmetlen vezetés, a nyári hónapokban pedig a nagy forgalom miatti, úgynevezett „utoléréses baleset” számít gyakorinak.

Az idén november közepéig egyetlen halálos baleset történt az M7-es somogyi szakaszán, emellett huszonkét személyi sérüléssel járó balesetnél kellett intézkedniük a rendőröknek – utóbbi adat kétharmada a tavalyi év azonos időszakának.
– Csökkenés figyelhető meg a halálos, a súlyos és a könnyű kimenetelű balesetek számában – állította a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. – Jellemző módon a kamionosok, illetve az átutazó külföldiek okozzák a legtöbb balesetet a már említett fáradtság-kialvatlanság miatt.



Persze nem csak közlekedési ügyekben kell intézkedniük a rendőröknek, az autópálya-pihenőkben – főként a kamionsofőrök miatt – megjelentek a prostituáltak, velük persze futtatóik, s ezzel együtt a különböző vagyon elleni bűncselekmények száma is elszaporodott.
– A leggyakrabban lopások, illetve üzemanyaglopások miatt kell intézkednie a kollégáknak – mondta Karsay Kornél –, akik kiemelt figyelmet fordítanak a pihenőhelyek ellenőrzésére. Lopás miatt amúgy tavalyelőtt négy, tavaly tizenöt, az idén októberig pedig tizennégy esetben kellett intézkedniük.

Gyorshajtó-rekorderek az M7-es somogyi szakaszán 2011-ben

Január 185

Február 214

Március 206

Április 215

Május 212

Június 235

Július 204

Augusztus 211

Szeptember 194

Október 211

A 2010-es rekorder: 257!

Február 214

Március 206

Április 215

Május 212

Június 235

Július 204

Augusztus 211

Szeptember 194

Október 211

A 2010-es rekorder: 257! -->

Címkék#Pusztakovácsi#Rinyakovácsi#balatonboglár#Somogyacsa#csákány#Kaposfüred#Libickozma#Somogybükkösd#Andocs#Választás 2010 - BALATONBOGLÁR#Sármellék#Kutas#Zselicszentpál#Nagybajom#Szenyér#Hajmás#Öreglak#barcs#Hollád#Bodrog#Somogyszil#Péterhida#Tab#Hetes#Szenta#Drávagárdony#Patca#Csoma#Szentborbás#Választás 2010 - NAGYATÁD#Balatonfenyves#Kapoly#Fonó#Csokonyavisonta#Balatonszentgyörgy#Nagycsepely#Kazsok#Pálmajor#Nyim#Újvárfalva#Nagyszakácsi#Ordacsehi#Nemeskisfalud#Nemesdéd#Sántos#Kötcse#Szabadi#Kaposvár#Rinyaújnép#Nagyberki#Szenna#gyékényes#Választás 2010 - KAPOSVÁR - 1#Balatonszabadi#Sávoly#Zákánytelep#Lábod#Som#Visnye#Gadács#Bárdudvarnok#Választás 2010 - KAPOSVÁR - 2#Tapsony#Somogybabod#Porrogszentkirály#Vése#Juta#Nagykorpád#Kisgyalán#Tótújfalu#Balatonújlak#Törökkoppány#Drávaszentes#Szorosad#Somogyjád#Baté#Magyaregres#Mike#Kiskorpád#Babócsa#Osztopán#Görgeteg#Gyugy#Simonfa#Zimány#Bolhás#Csömend#Nemesvid#Kaposkeresztúr#Vízvár#Somodor#Kaposfő#Buzsák#Kadarkút#Balatonszemes#Balatonvilágos#Inke#Kéthely#Fiad#Gamás#Somogytúr#Zics#Drávatamási#Zákány#Csurgónagymarton#Szőkedencs#Segesd#Rinyabesenyő#Somogyudvarhely#Gadány#Kaposhomok#Somogycsicsó#Porrog#Lengyeltóti#Kaposgyarmat#Sérsekszőlős#Kőröshegy#Beleg#siófok#Somogyaszaló#Iharos#Potony#Somogymeggyes#Rinyaszentkirály#Háromfa#zamárdi#Polány#Somogygeszti#Somogyvár#Szabás#Mosdós#Szentgáloskér#Böhönye#Heresznye#Porrogszentpál#Bedegkér#Somogysámson#Kaszó#Bőszénfa#Berzence#Nagyberény#Választás 2010 - SIÓFOK#Kelevíz#Szántód#Visz#Somogyzsitfa#Istvándi#bábonymegyer#Alsóbogát#Főnyed#Siójut#Komlósd#Szegerdő#Lad#Somogydöröcske#Kisbajom#Lulla#Taszár#Hírkereső küldés#Választás 2010 - MARCALI#Zala#Csombárd#Kaposszerdahely#Kereki#Nikla#Balatonmáriafürdő#Pusztaszemes#Kastélyosdombó#Teleki#Zselickisfalud#Bakháza#Igal#Balatonlelle#Fonyód#Balatonszárszó#Pogányszetnpéter#Balatonendréd#Cserénfa#Somogytarnóca#Balatonőszöd#Somogyaracs#Orci#Ráksi#Büssü#Pamuk#Patalom#Gige#Somogyfajsz#Marcali#Kaposújlak#Mezőcsokonya#Zselickislak#Kőkút#bálványos#Csurgó#Nágocs#Tengőd#Somogyszentpál#Vörs#Tarany#Felsőmocsolád#Kisberény#Jákó#Magyaratád#balatonföldvár#Szőlősgyörök#Gölle#Edde#Kaposmérő#Lakócsa#Gálosfa#Karád#Szilvásszentmárton#Miklósi#Szólád#Somogyszob#Balatonkeresztúr#Bonnya#Patosfa#Torvaj#Nagyatád#Ságvár#Rinyaújlak#Iharosberény#Somogysimonyi#Látrány#Mernye#Őrtilos#Hedrehely#Várda#Somogysárd#táska#Bolhó#Szentbalázs#Ecseny#Bélavár#Mergancz Sándor#Mesztegnyő#Kára#Somogyvámos#Kisasszond#Somogyegres#Ötvöskónyi#Hosszúvíz#Kisbárapáti#Kercseliget#Csököly#Darány#Tikos#Varászló#Hencse

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!