Közélet

2012.01.17. 18:00

Erdőtervezés, szigorú korlátozások a Natura 2000-es területeken

Az erdőgazdálkodási hatásbecslés főpróbája lesz Somogyban a Kaszói Erdőtervezési Körzet. Valamennyi itt bejegyzett erdőgazdálkodóval asztalhoz ülnek január végéig az erdészeti hatóság szakemberei, hogy megbeszéljék, mit kell tenniük, illetve mit tehetnek a következő tíz évben a rájuk bízott erdővagyonnal.

Varga Andrea

Somogyban 13 erdőtervezési körzet található. A körzetek elnevezését, illetve a körzetekhez tartozó községeket a szaktárca 2010-es rendelete határozta meg.
A Somogy Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága úgy tájékoztatott: 2011-ből áthúzódva a kaszói erdőtervezési körzettel van még tennivaló (Bolhás, Iharos, Iharosberény, Inke, Kaszó, Pogányszentpéter, Somogycsicsó, Somogyszob, Szenta és Tarany az érintett községek), az idén pedig a zamárdi körzet erdőtervezése van soron. A kaszói körzetben túl vannak már a terepi felvételen, az adatokat is rögzítették. Most folyik – az erdőgazdálkodó, a természetvédelmi kezelő Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, illetve az érintett szakhatóságok részvételével – a részletes tárgyalás. Ezt követően – a szakhatóság javaslata alapján – erdőrészletenként meghatározzák az elvégzendő fahasználati, erdőművelési munkákat és azokat a kezelési formákat, amelyek nemcsak a gazdasági, hanem a védelmi és közjóléti funkció kívánalmainak is eleget tesznek.

Amint végeznek a kaszói tárgyalásokkal, a zamárdi körzetben folytatják a munkát, a terepi felvételekkel.
– Az erdőtervezés során az elkövetkező tíz évre határozzuk meg a gazdálkodó által elvégzendő munkákat – tájékoztatott az igazgatóság. Mindezt az állomány-és termőhelyi viszonyok, a jogszabályi lehetőségek, illetve a szakhatóságok által előírt különleges funkciók figyelembevételével írjuk elő. Természetesen az erdőgazdálkodók, erdőtulajdonosok, civil szervezetek véleménye is fontos. Az egyes határidőket az erdőtervezésről szóló rendelet szabályozza.



Somogy megyében amúgy minden erdőterületnek van erdőterve, ez nem új, változást abban hozott az új erdőtörvény, hogy változtatott az eddig megszokott metóduson. Jelenleg sokkal hosszabb ideig tart egy-egy erdőterv megalkotása, jóval több munkát jelent az erdészeti igazgatás számára, és több egyeztető fórumot kell tartani. Ami ezen felül újdonság, hogy a Natura 2000 hatálya alá tartozó területeken szigorúbbak a korlátozások, illetve egy nagyon komoly hatásbecslést kell elvégezni, amelyben dokumentálják, hogy mely területeken, melyik erdőgazdálkodási tevékenység hogyan hat az élőhely fennmaradására. Ennek a hatásbecslésnek a főpróbája Somogy megyében a Kaszói Erdőtervezési Körzetben lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!