Közélet

2012.01.31. 07:40

Hogy lesz tojás a csibéből? Sörért cserélt gazdát az adomány

Célt is ért a program, meg nem is, mindenesetre papíron minden negyedik résztvevő település száz százalékosan teljesített Somogyban.

V. A. - F. I.

Ezekben a napokban kapták meg oklevelüket azok a családok, akik részt vettek a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány programjában tavaly. Az alapítványtól megtudtuk: az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségének 300 településén 15 147 halmozottan hátrányos helyzetű család vett részt a tavalyi programban, vetőmagot és kishaszonállatot kaptak. Somogyban 28 település kapcsolódott be, ebből – a statisztika szerint – hét teljesítette 100 százalékosan a programot, ami hivatalosan azt jelenti: a vetőmagokat és a kishaszonállatokat is megfelelően tudták hasznosítani, utóbbit tudják idén szaporítani.



Didicsné Kardos Györgyi pogányszentpéteri polgármester azt mondta: örül, hogy száz százalékosan teljesítettek, noha nem tudja honnan az eredmény, mert nem jöttek ki ellenőrizni a családokhoz.
– Ami nagyon jó, hogy még most is van élő kacsa, mert arra számítottunk, hogy egyáltalán nem marad – mondta a polgármester, utalva arra, hogy bizony nem sok helyen érte el kitűzött célját a program, miszerint egy gazdaságot alapoznak meg, lerakják a fenntarthatóság alapjait. 

– Pogányszentpéteren 50-70 százalékban megmaradtak az állatok, de nagyon sok naposcsibét továbbadtak – tette hozzá. Ha számbavesszük, hogy a naposcsibe mennyit ér, nagyjából egy-két sör árán elkelt, akkor az járt jól, aki megvette, és nem az, akinek célozta a program.
Az alapítvány statisztikája szerint Somogy leghátrányosabb helyzetű kistérségeiben 44-76 százalékos a hátrányos helyzetű 0-18 éves fiatalok aránya, s elsősorban rájuk gondolva indult a program. Ehhez képest többen is pályázhattak volna, hiszen a barcsi kistérségből három, a kadarkútiból négy, a lengyeltótiból öt, a tabiból csupán egy település jelentkezett.

A csurgói kistérségben viszont kiemelkedő – 18- ból 15 település pályázott – volt a részvétel.
– Felemás a tapasztalatunk – felelte kérdésünkre Kiss Kornél somogyudvarhelyi polgármester. A családok  mindegyike átvette a juttatást, az önkormányzat ellenőrizte, hogy felássák-e a földet, a vetőmag is belekerült, de az állatok sorsát nehéz nyomon követni. A lakosság körében sikere volt a programnak, amit jelez, hogy tavaly tizenhárman kapcsolódtak be, idén eddig már tizennégyen jelentkeztek.
Kiss Kornél azt is elmondta: a jövőben azért nagyobb szervezést kíván az alapítványtól az osztás, hiszen este várták a naposcsibéket, de csak éjszaka érkeztek meg. A késés nem mindegy, elpusztulhatnak könnyen az állatok. Az idei programnál ezért a legkevésbé rizikós kihelyezési variációt választják: vagy nyulat és vetőmagot, vagy tyúkot és előnevelt csibét kérnek, napos csibét, napos kacsát biztosan nem.

Az alapítvány úgy fogalmazott: az idei akció fő célja, hogy a programba tavaly nem jelentkező, mintegy ötszáz kistelepülésen élő 51 436 halmozottan hátrányos helyzetű gyerekes családból minél többet hasonló lehetőséghez juttassanak. A programban való részvétel egyetlen feltétele, hogy a településen élő minden halmozottan hátrányos helyzetű gyerekes család részt vegyen benne.

A pogányszentpéteriek idén is szeretnének jelentkezni, a családok várják a lehetőséget, ám mindezt elő kell készíteni.
– Azok a családok, ahol évtizedek óta nem tartottak állatot, nem tudták mi a teendő, két nap alatt elpusztultak náluk a csibék. Például három hetesnek való tápot kaptak, és nem tudták, hogy ez ebben a formában a pár napos csibének nem adható. Ha az alapítvány nem szervezi meg a tájékoztatást, ezt nekünk kell megtenni helyben – mondta a polgármester. Hozzátette: noha a szándék nemes, hogy lerakják egy gazdaság alapjait, de a mélyszegénységben élő embereknél nemigen lesz tojótyúk a csirkéből. Az is eredmény, ha tyúknak felnevelik.

A Koppány-völgy is érdeklődik

A Koppány-völgyi kistérségből eddig ugyan csak Fiad jelentkezett a programba, de Schmidt Jenő társulási elnök szerint a következő körben újabb települések fognak csatlakozni.
– Az állattartás feltételeit meg is kell teremteni, meg aztán nem baj, ha Fiad beszámol a tapasztalatairól és ennek birtokában határoznak a többiek az esetleges belépésről – így a tabi polgármester. – A szervező alapítványtól már felkérést kapott a kistérségi társulás egy következő körös csatlakozásra. Most felmérjük, mely településeken van rá érdeklődés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!