Akit Viszkisnek hívtak, tanára ír könyvet Ambrus Attiláról

– Ambrus Attilát 31 évesen kapta el a rendőrség, most, hogy szabadult, 45 lesz. Hogy látja őt az évek tükrében?
– Azt, hogy az embert hogyan látom, azt megtartom egyfajta különvéleménynek – mondta Pálinkás István. – Ellenben, hogy mit gondolok a társadalomról, a korról, annak nyilvánosságában szereplőkről, amiben Attila normasértéseinek sorozatát elkövette? Na, az már érdekes felállás. Talán azért, mert mindenkinek van erről egy külön véleménye?

– Attila a börtönben keramikus szakmát szerzett, és elvégezte a kommunikáció szakot is, ebben Ön is sokat segítettél neki. Milyen tanuló volt?
– Magabiztos, kételkedő, roppant kíváncsi, kérdések sorával bombázó, bizonyos idő elteltével véleményalkotó. Olyan volt – csak sokkal intenzívebben –, amilyennek egy hallgatónak lennie kellene, normális viszonyok között. Csakhogy ebben az országban a normális viszonyok jelentése is mást és mást mesél mindenkinek. Főként neki, aki olyan identitással érkezett Magyarországra, ahol még a nevelési normák is jóval szigorúbbak voltak (Csíkszereda – Erdély), mint közvetlenül a Duna mellett.



– Milyen változást látott rajta a 13 börtönév során?
– Többet is. A tanulás a kinti életre való nyitottságot és tájékozódást mindenképpen segítette. Ugyanakkor a tudományokkal való foglalatosság, egyfajta másként, és következetesebben gondolkodást mindenképpen okozott nála. A társadalmi tényeket másként is látja már.

– Milyen tulajdonsága fogta meg?
– Rengeteg hasonló tulajdonságom van nekem is. Például kitartás és törhetetlenség.

– Milyen esélyei vannak most az életben?
– Akkor, ha az esélytelenek nyugalmával és elhatározásainak következetes megtartásával él, akkor is a semmiről kell magát megépítenie újra. Meg fogja tenni.

– Tartják a kapcsolatot?
–Igen, feltétlenül. Mert azt tapasztaltam, hogy a személyes érdeklődés kölcsönös, egymás tiszteletben tartásával.