Közélet

2012.02.07. 18:22

Hiánytalan tervezés, tiszteletdíjakon spórol a megye

Keresi a helyét a megye, területfejlesztési jogszabály-változásra várva 2012 februárjában. A tavalyi intézményfenntartó 28 milliárdos költségvetés után az idei kiadásait és bevételeit 369 millió forintban határozta meg a közgyűlés kedden. Már most eleget téve a jogszabálynak, miszerint 2013 után működési hiány nem tervezhető.

Balassa Tamás

Részint ehhez a fogalomhoz köthető az elvonások és az eladósodás, melynek 10,8 milliárdos somogyi terhe lekerült a megye válláról, s vele a vagyona is az államra szállt. A vagyon persze ezzel együtt maradt a helyén, s nem szállt sem el, sem föl, mint tette a népdal somogyi pávája a vármegyeházára.

Keresi a megye a közgyűlés helyszínét is. A legutóbbi ülésén a „sok jó ember” szólását és az örökségünk-kincsekkel ékesített kistermet tesztelte a testület. Ez szűknek bizonyult, Jakó Gergely alelnök kinyújtott lába megsemmisítette a hangosítást, Witzmann Mihály alelnök korai távozása csak egy kempóbajnok ügyességével ment, míg az apparátus a radiátorra szorult. De hogy hiányzott a radiátor melege a mostani ülésen, amikor a nagytermet lakták be a döntéshozók. Itt kulturális élményként a reformkort Deák- és Széchenyi-portré, a monarchiát Sissy és Ferenc József mellszobra idézte, s egy-egy Kunffy- és Rippl-Rónai-alkotás is melegíthette a közgyűlési tagok szívét. Merthogy az egy nappal előtte „befűtött” térben mindenki más lefagyott, alkalmasint a szavazógéppel együtt.

A hóhelyzet miatt egy órával későbbre tett ülésre még 11-kor is csak szállingóztak a képviselők. Kövér István (Somogyért Egyesület) Nagyszakácsiból, Feigli Ferenc (MSZP) Barcsról nem tudta vállalni a bejutást. A további csaknem félórás csúszás után kerültek elő a tisztségviselők teljes számban, s kezdődött a döntően területfejlesztő megye első idei ülése. A költségvetési támogatás 229 millió forintját, ami jelentős részben a 27 (benne négy gyesen-gyeden lévő) alkalmazott fizetését fedezi, 101 milliós végkielégítési pénzzel tervezték felül. Erre pályázniuk kell. A vármegyeháza működtetésére évi húszmillió forintot terveznek.

A költségvetésről Gyenesei István (Somogyért Egyesület) tett föl hét-nyolc kérdést, amire Vörös Tamás főjegyző adott választ. Elmondta: várják a területfejlesztési feladatokat részletező jogszabályokat, s addig ugyan „nem kell megszakadniuk”, de már számos kihívás így is van. Az utolsó pillanatban törvénybe került vidékfejlesztési feladatokkal együtt, a regionális, a megyei és a kistérségi fejlesztési tanácsok jogutódjaiként kell készülniük egyre több tennivalóra, s el kell kezdeniük a területfejlesztési tervezést, összhangban a megyei gazdasági program felülvizsgálatával. Gyenesei javasolta, hogy az előterjesztésben szereplő arányt megfordítva a közgyűlés döntsön a céltartalék 18 milliós állományáról, s csak kettő maradjon az elnöknél.
Balázs Árpád (Fidesz-KDNP) a regionális és balatoni fejlesztési tanácsi és egyéb tagdíjak miatt nem tartotta ésszerűnek, hogy közgyűlési döntés kelljen minden ilyesmihez. Gelencsér Attila megjegyezte: úgy látszik, van aki érti...

Felmerült, osztotta meg a közgyűléssel a tervezés egyik fázisát Vörös Tamás főjegyző, hogy a Fő utcai vármegyeháza épületéből teljes egészében elköltözik a somogyi közgyűjtemény. Ez azért sem lenne jó, tette hozzá Gelencsér Attila elnök, mert ha a tárlatok elköltöznének, nem tudna a hivatal pályázni. Mint korábban megírtuk, az 1828 után épült klasszicista sétálóutcai épületre milliárdos nagyságrendű pályázatot tervez a megyei önkormányzat. Ugyanők korábban Európa legdrágább csontraktáraként emlékeztek meg a házról a belvárosi területre és a régészeti raktározásra utalva.

A múzeumépületbe költözik a cigány és a horvát nemzetiségi önkormányzat, a somogyi sportszövetség és a labdarúgó-szövetség is. Szó van a Somogy tévé átköltözéséről is, mely egyelőre a kormányhivatal épületében működik, s így elvileg az államnak fizet ezért bérleti díjat.

Gyenesei István a tavalyi ÁSZ-jelentés 63 oldalát végigolvasva talált olyan részeket, amiket a megye korábban nem tett kirakatba: milliárdon felüli túlzott kötelezettségvállalásokat, s azt, hogy a megye nem készített koncepciót a kötvénykibocsátások visszafizetésére, a nem mutatták ki a törlesztések forrását. Gelencsér Attila szerint elnökelődje egy százszor, ezerszer végig beszélt vitát hozna be a ház falai közé, amit az „okos enged, pont, pont, pont” szavakkal hárított el.

A megyei közgyűlés két bizottságot állított föl, a pénzügyi elnöke Csorba Ottó (Fidesz-KDNP), alelnöke Ormai István (független) lett, míg a területfejlesztésit Holovits Huba elnök és Balázs Árpád alelnök vezeti (mindketten Fidesz-KDNP). A 12 bizottsági tag tizennégy képviselőből került ki (két főállású tisztségviselő nem lehet tag), s ketten nem kaptak tagságot, Gyenesei István és Kövér István somogyértesek. A közgyűlés a takarékosság jegyében – mondta Gelencsér Attila – 13,5 millió forintot spórol a tiszteletdíjak csökkentésén. A havi bruttó apanázst tízezerrel 100 ezer forintra emelték, az elnökök 171 ezer helyett 150 ezret kapnak. Egy bizottsági tagság 20 ezer, kettő 40 ezer forintot ér, amint az alelnöki és a külső tagság is.



A nem egész kétórás ülésen ekkor már többen forró teával igyekeztek túlélni a rideg valót, a hölgyek nagy része túlélőponcsóban, a további két évre meghosszabbított Somogy tévé-főszerkesztő és a Somogyi Média ügyvezetője kabátban érkezett el az interpellációkhoz.

Nem adott szót a fideszes többség

Nem szavazott szót a közgyűlés Utasi Tamás Somogy-tolnai szakszervezeti titkárnak, aki az elbocsátottak érdekében jelezte szándékát előre telefonon. Gelencsér Attila megszavaztatta, s megszavazta, vele tartott Ander Balázs (Jobbik), Gyenesei István (Somogyért), Horváth István (MSZP) és Ormai István (független). Az elnök nem jelezte előre a támogatását a képviselőtársainak, akik így szétszavaztak, s nem adtak többséget Utasinak. Az érdekvédő ezzel a lendülettel kiosztotta a sajtónak a felszólalását. Ebben felidézi, amikor tavaly a megye örömét fejezte ki, hogy lekerült a válláról az adósságteher, s nyilván nem sejtették, hogy a konszolidáció miként érinti a dolgozókat. Megkérdezte: a 16 felmentési idő nélkül év végén kirúgottnak ki segít most, hogy fizetni tudják a számláikat, vagy hogy ne vigyék el a házat a fejük fölül. „Nem tartom megoldásnak, hogy a volt munkavállalók szenvedjenek a Politika tetteiért,” szögezi le a közalkalmazottak érdekvédője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!