Közélet

2012.02.19. 13:51

Pizsamában menekültek a szabadba a lángoló idősotthonból

Öt napja élnek idegenben, akiket a hétfői tűz miatt kellett elmenekíteni a leégett vótapusztai idősek otthonából. Bár lassan egy hét telt el, még mindig nem jutottak túl a megrázkódtatáson.

Vas András

– Arra hátra, a folyosó végén vannak az újak – teszi le a kanalat egy kevésfogú férfi a gyöngyöspusztai otthon első emeletén.
Társai is nagyban mutogatni kezdenek, láthatóan felkavarta az időseket a vótaiak érkezése. Akiket öt napja szállítottak át a Kadarkút melletti puszta pünkösdisták által működtetett, s hétfőn hajnalra leégett otthonából. A negyvenöt gondozottból huszonnégyen kerültek ideiglenesen a gyöngyösi intézménybe, a többieket Kálmáncsán helyezték el.


Nagyobb térképre váltás

– Szinte mindenem bent égett – tárja szét a kezét a 37-es szoba ajtóhoz legközelebbi ágyán magát meghúzó Wolfrám Attila. – A legjobban a cipőmet sajnálom, speciális darab volt, az agyvérzésem után csináltattam, egyedül abban tudtam biztonságosan járni. Vissza is akartam menni érte, szerencsére a gondozónő nem engedte, ugyanis alighogy kiértünk a szabadba, már be is omlott a tető.

A többiek bólogatnak. Heten osztoznak a szobán, azaz jóval szűkösebben férnek el, mint eredeti helyükön, ahol ketten-hárman éltek együtt.
– A holmink, mondjuk, elfér – jegyzi meg kesernyésen Kossuth Ferenc. Mindkét lábát amputálták, csak kocsival tud közlekedni, a vótai otthon minden négyzetcentijét ismerte, ugyanis már bő évtizede lakott a pusztai kastélyban. Ide egy szál pizsamában menekítették, így még az ágy melletti kis szekrényt sem tudja telepakolni. – Nem kérek – tolja félre a spenótot és főtt krumplit, mire Wolfram Attila átkiabál a szobán: – Feri, egyél, mert ha lefogysz, megverlek!

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Öt napja élnek idegenben
[/caption]

Az eddig a falakat és a plafont fixírozók közül ketten is felnevetnek, még a gondozók is felkapják a fejüket, ritka vendég a szobában a vidámság. Igaz, az egy szinttel lentebbi női szakaszhoz képest még így is pezseg az élet. Persze mi mást is lehetne tenni egy szobában, ahol a tizennégy bezsúfolt ágytól még szék és asztalhely sem jut mindenkinek, s alig lehet eljárni a bútorok között. Hiába az ebédidő, az idős nők fele alszik, s  többiek is az ágyban fekszenek, csak ketten cserélték napközi viseletre a pizsamát-hálóinget.
– Nem mindenki szereti az idegen holmit – magyarázza Martin Lajosné. – Ezeket – mutat végig magán – már itt adták, hiába szerettem volna gyorsan összepakolni valamit, nem engedték.

A tolókocsihoz kötött asszony éppen fürdéshez készülődött hétfőn, amikor kitört a pánik.
– Ilonka néni, vetkőzzön le, mindjárt jövök, mondta az ápoló – meséli –, aztán eltűnt. Már negyed óra is eltelt, néztem is, hová mehetett. Egyszer csak rohan vissza, menjünk, mert tűz van. Mindenem odalett, a szekrényben elégett 135 ezer forintom, de leginkább egy plüsskutyát sajnálok: olyan volt megszólalásig, mint anno az otthoni kutyám…
Csend telepszik a szobára, hatalmas sóhajok törik csak meg.
– Na, de elmegyünk Bodrogra, s újrakezdjük az életünket – töri meg a szívfacsaró némaságot György Mária. Aki legjobban háromszáz könyvét és kétszáz darabos dvd-gyűjteményét sajnálja. – Hogy miből? Anno az életet is a semmiből kezdtük, hát most megcsináljuk megint.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Gyöngyöspusztán fogadtk be a leégett kastély lakóinak többségét
[/caption]

Lelkesítőnek szánt szavai nem érik el a kívánt hatást, noha azzal bíztatja társait, hogy az egész ország összefogott az érdekükben, mindenhonnan érkeznek a felajánlások.
– Isten segítségével még az idén visszaköltözhetünk – jelenti ki György Mária. – Ha mindenki ad tíz forintot, helyre lehet hozni az épületet.
– Az Orbán Viktor, meg a többi kormánytag adhatna többet is – szól közbe Martin Lajosné, s erre már felnevetnek néhányan.

Sőt, fel is ülnek, hiszen érkezik az ebéd. Az ágy melletti, éjjeliszekrényt helyettesítő stokikon megigazgatják kevéske holmijukat – fésűt, zsebkendőt, kistükröt, könyvet –, majd ki-ki, ahogyan lehetősége van, ágyról, az öléből, székről falatozni kezd.
– Ez is egy program – mondja halkan valaki. Merthogy idegen helyen nem sok mindent tudnak csinálni. Olvasgatnak, üldögélnek, zsoltárt énekelnek, ahogy állítják, a Biblia nagy segítség a mostani nehéz napokban.
– Borzalmas még visszagondolni is a tragédiára – teszi le egy pillanatra a kanalat Martin Lajosné. – Amikor beraktak a mentőbe, s elindultunk, visszanéztem. Égett az a gyönyörű kastély, s rohangáltak az emberek. Még a háborúban sem éltem át ilyet…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!