Közélet

2012.03.29. 10:13

Füst alatt Somogy, naponta tucatszor szabadulnak el a lángok

Hiába a tilalom, ha nem tartják be. Sokan akkor és azt égetnek, amit és amikor nem lenne szabad. Pedig a bírság sem csekély, akár hárommillió forint is lehet.

F. Szarka Ágnes, Varga Andrea

Keserű füst gomolyog  Kaposvár egyik külterületi utcájában. Az őszi leveleket, nyesedéket égetik.
– Én nem hallottam arról, hogy ne lehetne égetni – mondta a gazda. – Meg egyébként is mit csináljak vele?
Egyik olvasónk hónapok óta vívja kilátástalan harcát az egyik szomszédjával és a hatóságokkal. Az életét keserítik meg az állandó tüzeléssel.

– A gumitól kezdve, műanyagot, mocskot, szemetet égetnek – mondta. – A legkülönbözőbb időpontokban gyújtják be, lehetetlen szellőztetni, ablakot nyitni vagy az udvaron teregetni. Számtalanszor fordultunk már a hatósághoz, azt mondták, akkor szóljunk, ha éppen égetnek. Akkor tudnak ellenük fellépni, ha tetten érik a szabályszegőket. Hajnalban menjek a hivatalba? – tette fel a kérdést.
– Kaposváron egyértelműen tilos az égetés – mondta Répás Orsolya a városháza sajtóreferense. – Ezért van a zöld járat, amelyik rendszeresen, előre jelzett időben összeszedi a bezsákozott zöld hulladékot, ágnyesedéket, falevelet. Ennek ellenére rendszeresen kapunk bejelentést égetésről.

A környező települések helyi rendelete ennyire nem szigorú, határozott időhöz kötve lehetővé teszik az égetést. De sokan ezt sem tartják be.
– Az önkormányzati rendeletünk értelmében vasárnap és hétfőn lehet településünkön égetni – mondta Törzsök Róbert magyaratádi polgármester. – A lakosság jobban szeretné, ha minden nap lehetne égetni, de ezt nem akarjuk a levegő tisztaság érdekében engedélyezni.
 Évek óta sürgeti a Levegő Munkacsoport a mindenkori környezetvédelmi tárcát, hogy hatékonyan lépjen fel a jogszabályellenes égetések ellen. Sajnos, ezen próbálkozások rendre kudarcba fulladtak – mondta tavaly év végén Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport  Környezeti Tanácsadó Irodájának vezetője. Azt is: sorra érkeznek a panaszok hozzájuk arról, hogy a településeket maró füsttel árasztják el a kémények, pedig a hatályos kormányrendelet szerint kályhában csak a kereskedelemben kapható tüzelőanyagokat, a papírhulladékot és a veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen fahulladékot égethetnénk. Ennek ellenére szinte nincs olyan település, ahol ne fordulna elő illegális hulladékégetés, életveszélyes mérgek kerülnek a levegőbe.

A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa ugyancsak felhívta a figyelmet a problémára és a jogszabályi hiányosságokra.
Ezek után előrelépést jelent, hogy Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár egy februári fórumon, ahol a Levegő Munkacsoport az avarégetés betiltását kérte tőle, azt ígérte: figyelembe veszik a javasolt módosításokat a környezet védelméről szóló törvény idei felülvizsgálata során.

Nem is tehetnek mást, hiszen az Európai Bizottság jogsértési eljárást indított Magyarországgal szemben a levegőtisztaság-védelmi irányelv megsértése miatt. A törvény jelenleg lehetővé teszi, hogy önkormányzatok helyi rendelet keretében szabályozzák az avarégetést, a testületek azonban nem rendelkeznek kellő szakismerettel, így születhetnek olyan rendeletek, amelyek éppen a szmogos, őszi-téli és tavaszi időszakban engedélyezik az égetést.

Nem kisebb probléma, hogy hiába a tűzgyújtási tilalom, előszeretettel szegik meg azt az emberek. Az idén március 10-én Somogy megye területére, egy nappal később országosan is tűzgyújtási tilalmat rendeltek el. Erről tájékoztatott a média, illetve a katasztrófavédelem a honlapján.
Ennek ellenére, mint azt a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól megtudtuk, vannak, akik mégis tüzet raknak kertjükben, sőt, gyakran az égetés szabályait sem tartják be. Somogy területén az elmúlt 20 napban összesen 268 esetben vonultak a megyei tűzoltók szabadtéri tüzekhez. A esetek túlnyomó részében száraz aljnövényzet, nádas égett. A kiszabható tűzvédelmi bírság pedig nem csekély: 100 ezer forinttól hárommillió forintig, de maximum 10 millió forintig terjed. A tűzvédelmi szabálysértés 60 ezer forint, a szabálysértés tetten ért elkövetőjét pedig három, és 20 ezer forint közötti helyszíni bírsággal sújthatják.

A katasztrófavédelmi igazgatóság arra figyelmeztetett: az előrejelzések szerint tovább tart a száraz idő, ez segíti a tüzek keletkezését és terjedését. Fontos, hogy a kertekben történő égetéseket ( ha éppen nem tiltja helyi határozat) mindig nagy körültekintéssel végezzék.

Megoldatlan az ellenőrzés

Megyénkben megoldatlan a levegő minőségének folyamatos ellenőrzése. Kaposváron két Regionális Immisszió Vizsgáló (RIV) mintavételi helyet működtet a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, e program keretében nitrogén-dioxid szennyezettséget mérnek. A minták kiértékelése utólagosan laboratóriumban történik, ennek eredményeként napi átlagos koncentráció adatok állnak rendelkezésre. E módszer csak a szennyezettségi trendek utólagos figyelemmel kísérését teszi lehetővé, a szmog helyzetek nyomon követésére és kezelésére nem alkalmas.
Emellett egy mobil monitoring állomás működik még a megyeszékhelyen: negyedévente, két heti időtartamban történnek immisszió mérések a belvárosban, a levegőszennyezettségi helyzet pontosabb megismerése érdekében. Az adatokat a polgármesteri hivatal rendelkezésére bocsátják.

Tíz-tizenöt éven belül meg kell találnia megoldást

Pflanczer Ferenc
, egy dán, zöld energiát előállító cég magyarországi munkatársa szerint a levegőszennyezés meg kell szüntetni, de legalább is mérsékelni, hogy elkerüljük a katasztrófát.
– A környezetszennyezés bizonyíthatóan az ipari forradalom után kezdődött – magyarázta. – Jégbe zárt légbuborékokból, fák gyantájába beszorult levegőből a tudósok megállapították, hogy az ipari forradalom előtt a levegő oxigéntartalma 30-35 százalék volt, ma Magyarországon előfordul a 20 százalékos oxigéntartalom is. Az ez alatti érték, már az ember agy működőképességét veszélyezteti. Ha tovább folytatjuk ezt a környezetszennyező életmódot akkor az emberiség kétharmada záros határidőn belül meg fog halni. 
A kiotói egyezménnyel pontosan azért hoztak létre kvótarendszert, hogy elmozdulás történjen ezen a téren.  A kiotói egyezmény időszaka most jár le,  az új szabályok, az emberiség túlélése érdekében sokkal szigorúbbak lesznek. 

 – Ma már tisztában vagyunk azzal, ha 10-15 éven belül nem tudunk a légszennyezettség mértékén változtatni, visszafordíthatatlan lesz  a folyamat – mondta. – Az orosz jégmezők alatt a metán az alacsony hőmérséklet miatt kikristályosodott formában található: ha a jégmező egy-két fokot melegszik, elkezd kiszabadulni. A metán huszonegyszer károsabb, mint a széndioxid. Ha hamarosan nem teszünk hatékonyan valamit, hogy a melegedést megakadályozzuk, és a metán kiszabadulni, akkor teljesen feleslegesen dolgozunk most. A légszennyezettség megakadályozása érdekében hozzák létre a zöld farmokat, büntessék a megengedettnél több széndioxid kibocsátókat és jutalmazzák az alternatív energia felhasználókat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!