Közélet

2012.03.31. 13:22

Szélmalomharc: hetven zsák szemét gyűlt össze pár óra alatt

Dacolva a hűvösre fordult idővel, széllel és út menti árkokkal, lelkesen gyűjtötték a szemetet mintegy 100-120-an pénteken Kaszóban.

Varga Andrea

A HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt. szemétszedési akciójában a társaság saját dolgozói mellett részt vettek a környezetükért tenni akaró helyiek, és iskolások, pedagógusok Szentáról, Somogyszobról. Pár óra alatt hetvenzsáknyi szemetet szedtek össze az erdőgazdaság frekventáltabb helyein, illetve a Kaszóba vezető utak mellett.

Péter Attiláné Futó Zita tanítónő a somogyszobi harmadik osztályosokat hozta, összesen tizenhárom gyereket, „erősítésnek” pedig az igazgatóhelyettest. Elmondta: arra neveli diákjait, hogy tegyenek környezetükért, és ne csak a „szájukkal”, meg szelektív hulladékgyűjtéssel, hanem ily módon is. Ráadásul gyalog jöttek, így a testmozgás is bőven megvolt. Amúgy a motorolajtól a sörös dobozig rengeteg mindent találtak az önkéntesek.



Megtudtuk: az erdőgazdaság által foglalkoztatott közmunkások ugyan folyamatosan szedik itt a szemetet, de szélmalomharcot vívnak. Az akciónak mindenesetre tervezik a folytatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!