Közélet

2012.04.30. 17:09

Megfeneklenek a balatoni hajók? Kotrás nélkül a magyar tenger

Kotorná az iszapot a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a tómederből, csakhogy nincs hová elhelyezni. A Balaton Fejlesztési Tanács április huszadikai ülése óta nem történt előrelépés.

Fónai Imre

Horváth Gyula vezérigazgató pedig már ott jelezte a problémát: sürgősen engedélyeztetni kellene a zagyelhelyezést, majd alkalmassá tenni ezeket a zagytereket, máskülönben kifutnak az időből.
– Cégünk megtette, amit tudott: megjelöltük, melyik az a két-három zagytér, amelyik a legrövidebb időn belül alkalmassá tehető az iszaplerakásra – mondta Horváth Gyula. – Bírjuk a politikai ígéretet, miszerint néhány napon belül döntés születik. Ezt követően tíz-tizenöt nap alatt, esetleg a közmunka-program keretében tehetők alkalmassá e zagyterek, majd utána három-négy hét állna még rendelkezésünkre június közepéig.



A vezérigazgató szerint nem maradhat el a víziutak, strandok, kikötők kotrása ott, ahol a legszükségesebb, már csak azért sem, mert sok a vitorlás verseny a Balatonon és egyébként is, „ha idecsábítjuk a vendégeket, akkor a megfelelő infrastruktúrát is illik biztosítani”. Kérdésünkre, hogy mi történik, amennyiben a megkívánt rekordgyorsaság helyett csak a „szokásos, magyaros” tempójú ügyintézés zajlik az ügyben, Horváth Gyula azt válaszolta: – Nem lenne jó kárelhárítás címen nekivágni a kotrásnak, akkor, amikor már egy-egy hajó fennakad...

Balatonfüreden egyébként akad most is egy lerakóhely, csakhogy oda csupán teherautóval lehetne elszállítani az iszapot, ennek a költsége hét-nyolcezer forint köbméterenként, ami a Bahart-vezető szerint „aranyár”. Ha a megszokott módon uszályon viszik az iszapot, azt csövön nyomatják ki a zagytérre, a víz visszafolyik, az iszap pedig ott marad. Horváth Gyula hozzátette: az ilyen területeket később rekultiválni lehet, s mivel fűzfa és egyéb növényzet magától nő rajta, idővel akár liget is kialakulhat rajtuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!