Közélet

2012.04.14. 15:02

Szántódpuszta vendéget riaszt: kifagytak az omegás Benkőék

Szántódpuszta elriasztotta több mint két évtizede hagyományosan első szállóvendégeit: Benkő Lászlóék inkább a közeli zamárdi családi nyaralóban töltötték az idén a húsvétot.

Fónai Imre

– Nagyon fájdalmas, hogyan engedhetik ezt a drága kincset így lepusztulni? – fakad ki Zsuzsa asszony annak apropóján, hogy a hajdani cselédlakásokból kialakított szántódpusztai szálláson ugyan várták őket az idén is, a megszokottan első vendégeket, de már a fűtés is tönkre ment, így csak egy fűtőtestet tudtak nekik biztosítani, az meg kevésnek bizonyult a kihűlt, vastag falú helyiségek felmelegítésére. – Több mint húsz éve jövünk le ilyentájt, de a rendszerváltás előtt is szerettünk Szántódpusztára járni, csodálatos kirakodóvásárok voltak, fogathajtó versenyek, mind a két csárda üzemelt, a cigány húzta az árnyas fák alatt.

– Pezsgő élet volt, örültek a pincérek a néhány schillingnek amit az osztrák vadászoktól kaptak, amolyan békebeli Monarchia-hangulat uralkodott, érdekes, hogy a vasfüggöny korában jól ment, ma meg csak pusztul a puszta – egészíti ki feleségét Benkő László. Az Omega billentyűse Zamárdi várossá válásakor Magyar Györggyel és Kocsis Zoltánnal egyszerre kapott díszpolgári címet a településtől, lévén, hogy évtizedek óta Zamárdi a második otthonuk. Mely csak egy ugrás a pusztától, ezért aztán könnyen dönthettek úgy Benkőék, hogy az idén először nem az Európa Nostra-díjas majorságban, hanem a családi nyaralóban indítják a „balatoni szezont”.

– A szüleim 1955-56-ban építették ennek a nyaralónak az elődjét, egy kicsi épületet, téliesítés nélkül, mert akkor a Balatonon még nem lehetett úgy házat építeni, hogy bárki biztos lehessen benne, az övé is marad – emlékszik Zsuzsa asszony. – Attól lehetett tartani, hogy esetleg megtetszik valamelyik pártembernek, aztán einstandolja...
– A hetvenes években aztán már nem volt ilyen veszély – így a férj. – Akkor töltötték fel a zamárdi partot, addig két telekkel előttünk még nádas volt. Azóta távolabb került tőlünk a Balaton-part.

Az ám, a Balaton, a hetvenes-nyolcvanas évek, a legendás Omega-koncertek. – Május végétől már lejártunk a Balatonra, egészen szeptemberig és akárhányszor jártuk körbe, mindig mindenhol telt ház volt – nosztalgiázunk Benkővel. – A kempingek is tömve voltak, sőt, egyszer amikor jöttem haza a Zsigulival éjszaka az egyik koncert után, nem tudtam beállni, mert a kapu elé vertek egy sátrat. Kinézett egy kócos fej és csak annyit mondott hogy jútro, vagyis majd reggel...

Más volt az Omega-érzés akkor és más ma, ezt már a zenekar fél évszázados fennállását ünneplő koncertturné eddigi állomásai mondatják a billentyűssel. – Mindenhol ugyanazt látjuk: érdekes a közönség-lélektan, hiszen a nóták már nem is önmagukért fontosak, hanem ki-ki életének egy darabjára emlékszik általuk, többnyire élete néhány boldog, felhőtlen pillanatára, feltétlenül kellemesebbre, mint amilyenekben mostanában van része a hétköznapok során. Féltünk a turné előtt, hogy eltaláljuk-e azt a lélektani pillanatot, amikor belénk tudnak kapaszkodni. Azt akartuk, hogy mindenütt megfizethető legyen a jegy ára, hogy minél többen eljöhessenek. És sokan jönnek. Mert akkor volt katona, akkor érettségizett, diplomázott, akkor, Omega-nótára veszítette el a szüzességét, satöbbi. Az első negyven perc egy nagyzenekari szimfónia, én megyek ki a színpadra és játszom a szimfonikus zenekarral együtt, nincs ének. De a második-harmadik számnál egyszer csak elkezd énekelni a közönség. Érzelmileg ennek nagyon jó hatása van, rátelepszenek a zenére, így homogén lesz a közönség, és csak utána jön Meki és az űrrock, ami nekünk meghozta a világsikert, azt ugyanis mindenhol játszották, csak idehaza ennek a hírét igyekeztek elhallgatni.

Kis híján a Vörös-téren is koncerteztek (Eric Clapton, Sting és az Omega jött volna egymás után), de éppen akkor tört ki a csecsen válság és nem merték vállalni a szervezők a szabadtéri rendezvényt. Medvegyev elnök amúgy nagy Omega-fan, s ahogyan Benkő László mondja: „Az egykori Szovjetunióban nagyon sok lemezünket eladták, ám jogdíjat nemigen láttunk ebből, ellenben mit látok egyszer Pesten, Yoko Ono, John Lennon özvegye száll ki az autóból, hóna alatt mappa, jött a pénzt bevasalni...”.



Egykori hanglemezkiadó-igazgatóként is sajnálja a „félig zamárdi” zenész, hogy Amerikában bejelentették a CD-gyártás beszüntetését, holott a letöltések korában is ereklye ez még sokaknak, nem is beszélve a bakelitről. – A legendás Juventus rádióban, amikor még a szabadifürdői állomásnál volt a stúdió, egyrészt zenei vezető voltam, másrészt minden vasárnap délelőtt volt műsorom (a rádióállomás fegyveres őre minden alkalommal elkérte belépésnél az igazolványomat, mert így volt szabályos; nagy volt a biztonság, a hírek szerint a Szabad Európa egyik zavaróállomása volt ez) és elhoztam a hanglemezgyárból a bakelitmásolatokat. Amikor az amerikaiak megvették a rádiót, betolták az egészet a föld alá, ott van egy tejes magyar zenei archívum. Az Antall-kormány egyik államtitkára korábban velünk turnézott nyaranta, mint az ORI (Országos Rendező Iroda) technikusa, de persze az Omega mellett semmi dolga nem volt, csak havajozott, no, őnála próbáltam elérni, hogy mentsük meg a magyar könnyűzenei archívumot. Közben azonban, míg ezen lobbiztam, szétlopták a dorogi hanglemezgyárat.

Akár még egy siófoki koncert is beleférhet, a nyári programjuk ugyanis még nem alakult ki, árulja el Benkő, hozzátéve: még a pesti fellépésüknek sincs helyszíne. A hajdani Népstadion felső karéja életveszélyes, a Hősök tere jöhet szóba, egy száz-kétszázezres ingyenes koncert erejéig, a Sziget sem, mert azt az augusztusi buli után azonnal füvesíteni kell, „akár csak amikor az István, a király ősbemutatójára készültünk és a Népstadionba azért nem engedte Schmitt Pál, az akkori létesítményvezető, mert utána Fradi-MTK volt...”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!