Közélet

2012.06.15. 09:30

Balatonszemes kisakkozta: nem kell fizetnie az államkasszába

Telekadó-mentességet kér a tóparti önkormányzatoktól a Balatoni Hajózási Zrt. Eddig az egyik, a részvénytársaságban is tulajdonos település, Balatonszemes mondott nemet.

Fónai Imre

– Ingatlanjaink közterületek: kikötők, mólók, vízpartok – indokolt Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója. – Közfeladatot látunk el, közszolgáltatást végzünk, ha úgy tetszik, egyfajta missziót végzünk a balatoni idegenforgalom érdekében. Ezért kezdeményeztük, hogy mentesüljünk a telekadó megfizetése alól, mely éves szinten több millió forintos tétel. Ingatlanjaink forgalomképtelenek, ez sem indokolja az adózást.

Balatonszemes képviselő-testülete nemet mondott a hajózási társaság kérelmére, nem biztosított telekadó-mentességet a cégnek. A településnek ez nyolcszázezer forint bevételkiesést jelentene, melyről a testület indoklása szerint nem tudnak lemondani. Horváth Gyula, a zrt. vezérigazgatója úgy reagált: további egyeztetéseket tart szükségesnek Szemessel.

Balatonszemes egyébként fokozatosan kivonul a hajózási társaságból. Nemrég csaknem összes értékpapírját eladta Siófoknak, mintegy kétszázötven millió forintos bevételre szert téve az ügyletből. Szemes mostanra az egyik legkisebb részvényes lett, 0,3 százalékot tartott meg magának, mely pénzben kifejezve 13 millió forintot jelent.
– Ha nem tettük volna pénzzé a hajózási részvényeinket, nem tudnánk miből pályázati önerőt, tervezési költségeket előteremteni – így Takács József balatonszemesi polgármester. – Fejlesztésre fordítjuk tehát ezt a bevételt, nem pedig feléljük.



A szemesiek jól „sakkoztak” a tekintetben, hogy nem terheli már őket tőkejuttatási kötelezettség sem, hiszen azoktól a részvényektől mind megszabadultak, amelyeket 2008-ban kaptak az államtól. A huszonkét, kikötővel rendelkező balatoni település ekkor a hajózási társaság tulajdonrészének 49 százalékát kapta meg (51 százalékot már korábban) azzal, hogy három hónapon belül 576 millió forintos tőkeemelést hajt végre, majd négy éven belül 1,4 milliárd forint tőkejuttatásban részesíti a zrt.-t. Ez utóbbi válik az idén október végén esedékessé. A tulajdonosok – tekintettel az önkormányzatok nehéz gazdasági helyzetére – halasztást kértek az államtól, amire még nem kaptak választ. Ha nem sikerült ezt elérniük, akkor le kell tenniük az 1,4 milliárdot, ami ingatlan formájában is teljesíthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!