Közélet

2012.06.18. 08:29

„Egyszerűen gusztustalan” - büdös az ivóvíz Balatonberényben

Az ellentétes áramlás miatt kapják meg a balatonberényiek a vezetékek falára leülepedett vasat és mangánt.

Vigmond Erika

Sárga és büdös a balatonberényi ivóvíz. Horváth László balatonberényi polgármester elmondta: az önkormányzatra eddig már nyolc bejelentés érkezett. Szerinte sem éppen szerencsés, hogy az idegenforgalmi szezon kezdetén végzi a vízmű társaság a hálózat felújítását. Német nyaralóvendégek is megjegyezték: olyan gazdag Magyarország, hogy itt már festik az ivóvizet.

– Az ivóvizünk Nyírádról érkezik. A tavasszal kezdték el a vezetékek cseréjét a fenékpusztai elágazótól egészen a balatonberényi ivóvíz-tároló medencékig – részletezte a polgármester. – Most Fonyódról jön az ivóvíz és a néhány napja kapott tájékoztatás szerint az ellentétes áramlás miatt kapjuk meg a vezetékek falára leülepedett vasat, mangánt. Ami kifolyik a csapokon büdös, sárgásbarna, egyszerűen gusztustalan. Ha korábban kaptunk volna erről tájékoztatást a vízműtől, felhívtuk volna a lakosság figyelmét is a várható kellemetlenségekre, s talán nem lett volna ennyi panasz.



A településvezetőtől azt is megtudtuk: elküldték a vízmintát bevizsgáltatásra, hogy az egészségre káros-e. Már arra is felkészültek, hogy esetleg lajtoskocsiról kell az ivóvizet osztaniuk. Az eredmény a napokban érkezett meg, ami szerint, bár a vas és a mangántartalom magas, a megengedett határon belül van, így fogyasztásra alkalmas. Hétfőtől már átállnak az új rendszerre. A vezetékszakasz teljes tisztulása a hétvégére várható. A munkákkal azonban még nem végeztek: szezonra tekintettel majd az ősszel folytatják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!