Közélet

2012.06.21. 09:34

Vaktérképen a betegutak: kezdődik a nagy egészségügyi kaland

Nagy kaland vár a magyarországi egészségügyre, benne minden jelenlegi és leendő betegre is, tehát mindenkire: július elsejétől a városi kórházak széles köre kerül állami irányítás alá. A megyeiknél, köztük a kaposvárinál ez már januárban megtörtént. Somogyban Siófokon a szemészet, Nagyatádon a szülészet-nőgyógyászat, Marcaliban a gyermekosztály szűnik meg.

Balassa Tamás

Megváltoznak azok a bizonyos betegutak, vagyis az: ki, hol és milyen ellátásban részesülhet Magyarországon. A betegutak azonban egyelőre csak vaktérképen vannak meg, a szakminisztérium legalábbis nem küldte meg azokat kérésünkre. Lapinformáció szerint, s ez nem hangzik jól, bár messzemenő következtetésre sem alkalmas: Somogy a negyedik megye az ágyszám-csökkentés listáján. Az aktív ágyak 9,8 százaléka, vagyis 141 szűnik meg. Aggasztó egészségügyi mutatóink tükrében akár szomorúak is lehetnénk, de a mérleg másik oldalán a Kaposi Mór fejlesztése helyre billentheti a lelki egyensúlyt. Bár az európai intézményben is magyar lesz a finanszírozás: ez a szerdai nyílt napon is világossá vált.

Legutóbb 2007-ben volt drasztikus ágyszámvágás Magyarországon, az aktívak számát jócskán lecsökkentették, a krónikusokét növelték. Most értelemszerűen kisebb mértékű a csökkentés, de így is észrevehető. Komárom-Esztergomban 153 ággyal (12,9 százalék), Jász-Nagykun-Szolnokban 212 ággyal (12,2 százalék), Veszprémben 149 ággyal (10,9 százalék) lesz kevesebb a Nol.hu közlése szerint júliustól.

Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség előző elnöke óva int attól, hogy az aktív ágyszámból próbáljuk meg kikövetkeztetni a lényeget. Nem ágyra, hanem betegre érkezik ugyanis a finanszírozás. Márpedig ez, a pénz nem utolsó szempont az egészségügyben. Az ápolók isteni mosolya persze sosem lesz megváltható vele, de az elvégezhető beavatkozások és ellátások számát, persze csak a tervezhetőkét, bizony meghatározza. A Semmelweis Terv éppen arról szólt, hogy a pénzügyi, az emberi és a műszeres kompetenciákat összpontosítsa. Jobb ellátás, de távolabb: adott esetben ezen az áron. Hiszen egy közeli, de kellő felszereltség és orvosszakmai tudás nélküli kórház kevesebb ígéretet jelenthet a gyógyulásra. A változásokról az Emberi Erőforrásfejlesztési Minisztérium (EMMI) hurráoptimista közleményben adott hírt a minap. A kiszámítható és letisztult betegutak, a magas szintű szolgáltatást nyújtó gyógyító centrumok létrehozása, illetve az egynapos ellátás megerősítése egyaránt az egészségügyi rendszer átláthatóságát és erősödését eredményezi.

Rácz Jenő, a kórházszövetség jelenlegi elnöke elismeréssel szólt a szakpolitika eddigi ténykedéséről. Varga Ferenc előző elnök, siófoki főigazgató szerint meg kell várni, a változások milyen következményekkel járnak. Kivárást javasolt a tapasztalatok leszűrésére Kovács Róbert, a NagyatádMED Kft. ügyvezetője is.

Nagyatádon, mint az üzemeltető kft. orvosszakmai ügyvezetője, Váczity József főorvos a minap elmondta: a belgyógyászati progresszivitási szinte I-esre erősödik, és az idősellátásban (geriátria) is több más mellett előre lépnek. A városban, mint már megírtuk, nagy eredmény, hogy egyáltalán lesz aktív betegellátás, a funkcióváltó kórházak több esetben a krónikus irányba térnek le teljesen erről a pályáról. De a szülészet-szülészet-nőgyógyászatot nem sikerült megmenteni, az új szigorú minimumfeltételek legalább évi 500 szülés esetén teszik lehetővé a működést. Megmarad viszont a 117 ágyas kórház jogosultsága a 24 órás sürgősségi, baleseti sebészeti ellátásra is.

Siófokon 323 aktív ágyból 304 marad. A szemészeti osztályhoz nyúltak hozzá, egynapos ellátást finanszíroznak. A kórház azonban a néhány napos osztályos ellátást mégis bevállalja. Hiszen a szemészeti beavatkozásokat két-három nap múlva kontroll követi, ami a jellemzően idős emberek számára ismét utazást és költséget jelentene. Ettől a gyógyítók megkímélik őket. A balatoni szezonális ellátási kihívások is megkövetelik, hogy Siófok a betegek érdekében rugalmasan kezelje az „ágyszámot”. A kórház szakmáit nagyrészt magasabb, II-es progresszivitási szintű besorolással működtetheti, és Fejér, Tolna megyékből is kap plusz területi ellátási kötelezettséget (tek).

Marcaliban az aktív ágyak száma 127-ről 69-re csökken. Antal Gabriella főigazgató elmondta: a gyermekosztályi ellátás helyett egynapos ellátásra, nappali megfigyelésre lesz lehetőség, mielőtt haza engednék, avagy Kaposvárra irányítanák a kis betegeket. A munkatársakat minden jel szerint, a minimumfeltételekre is figyelemmel sikerül tovább foglalkoztatni. Marcali Kaposvár telephelye lesz júliustól, ám ennek alapító okiratokban és egyéb fontos dokumentumokban még nincs jele.

Erre hívta föl a figyelmünket Repa Imre professzor, kaposvári főigazgató is, jelezve, ennek hiányában nem tud a júniustól élő rendszerről felelősen szólni. A kaposvári kórház terhe, tesszük hozzá, bizonyára nőni fog, ám a fenntartó és államosító szervezet, a GYEMSZI még megfeszített tempóban sem érte utol magát. Ebben a hirtelen-reformban így bizonyára rémhír, hogy a nagycsepelyi várandósoknak a három órás útra lévő pécsi klinikára vezet a jövő betegútja.
Máj Károly polgármester szerint a közeli Siófoktól semmilyen átszervezés nem térítheti el a szülő nőket...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!