Közélet

2012.07.06. 09:32

Széchenyi után Károlyi Mihály is jöhet Siófokra

Széchenyi után jön Károlyi is. Varga Imre örül, hogy szülővárosa befogadó és kötni óhajtja magához a Siófokhoz kötődő alkotókat.

Fónai Imre

Széchenyi István az épülő Kisfaludyt, a Balaton első gőzhajóját szemléli – Varga Imre legújabb alkotása a siófoki főtéren. A szobrászművész azt mondta: számát sem tudja, hányadik alkotása ez már szülővárosában.

– Miért ilyen nagy a feje?
– Az enyém?

– Nem, a grófé.
– Miért, nagy a feje?

– Mondják, kérdik a szobrot szemlélők.
– Mit csináljak, ha egyszer ekkora feje volt a grófnak? Akkor is, ha sokan nagynak tartják. Egy a hathoz a test és a fej aránya. Ez teljesen normális. A magyar egyébként nagyfejű, nézzen körül... A gigászoknál egy a nyolchoz az arány: nagy ember, töpörtyű fejjel. Általában hetes arányt használunk a szobroknál, hogy meg ne sértsünk senkit. De egy portrénál ez nem lehet szempont. Létezik azután a művészi szabadság, a nürnbergi főtéren például van egy hajó, húsz ember ül benne és egy a négyhez a fejarányuk. A művészi szabadságba belefér, hogy megnövelje azt, amire egy ábrázolásban a hangsúlyt kívánja helyezni. Ez a primitívebb módszer, a kevésbé primitív, amikor alájátszom a környezettel. A siófoki Széchenyi-szobornál mindkettő működött.

– Megrendelésre készítette Siófoknak?
– Mindig megrendelésre dolgozom.

– Mi volt a felkérésben?
– A balatoni hajózás, ezen belül Széchenyi.

– S miért pont ez a mű született?
– Ez az egyik legösszetettebb motívum Széchenyi életében. Felkérte a balatoni hajózási társaság, hogy patronálja ennek a hajónak az építését. Óbudán készült, fa hajónak, négy év múlva építették át acéllá. Széchenyi naponta kilovagolt és megszemlélte, hogy áll az építése, nagyon izgatta a hajó. Amikor a Párizs elfoglalása utáni időben Széchenyit nem léptették elő őrnaggyá, csalódottságában otthagyta a katonaságot és Angliába ment. Onnan írta az édesanyjának, hogy van ott egy ember, aki csinált egy gőzmasinát, s eladta neki aranyért. Azon döbbent meg, hogy képes volt odaadni a találmányát. Széchenyi tehát Angliából hozatta a gőzgépet az első balatoni gőzhajóhoz.

– Számon tartja, hányadik alkotása ez a szülővárosában?
– A sokadik. Én is így akartam persze, s az én akaratom szerencsére találkozott a városvezetésével. Örülök, hogy Siófok befogadó, örülök, hogy célja van, s kötni óhajtja azokat az alkotókat, akik kötődnek hozzá. Sokat segített nekem a szülővárosom, lehetővé tette a jelenlétemet, e legújabb szobor formájában is.



– Károlyi Mihály követi hamarosan Széchenyit. Ha Siófok nem fogadja be, mi lett volna vajon a sorsa?
– Erre nem tudok válaszolni, de szerencsére nem is kell: ez most már eldöntött, a parlament elől elköltöztetett Károlyi-szobor Siófokra kerül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!