Közélet

2012.09.28. 17:27

Megyei területfejlesztés: képlékeny Somogy jövőképe

Még hetekig, de valószínűbb, hogy hónapokig is eltarthat, amíg a megyei területfejlesztés szereplői, ötletgazdái, vagyis az önkormányzati és a vállalati szektor képviselői, valamint a civilszervezetek leteszik az asztalra a 2014-2020-as elképzeléseiket.

Balassa Tamás

Álmaik bizonyára vannak most is, de hogy ezek miként illeszthetők be a nemzeti és a somogyi területfejlesztésbe, az egyelőre még csak körvonalazódik. Elkésve nincs semmi, hiszen a megyei területfejlesztési koncepciókat jövő év tavaszáig kell elkészíteni. Az ezeket is összegző magyar tervet, az úgynevezett Partnerségi Szerződést június 30-ig kell egyeztetésre benyújtani az EU Bizottságához.

Mindenesetre szeptember 5-én formailag lezárult a projektötletek beadásának határideje Somogyban, legalábbis a megyei önkormányzat eredeti ütemezése szerint. A hivatal azonban továbbra is nyitott az elképzelések befogadása előtt. Folytatódik a megyejárás is, Gelencsér Attila megyei elnök, Jakó Gergely és Witzmann Mihály alelnök találkozik a kistérségek, települések érintettjeivel. Erről érintőlegesen a megyei közgyűlés is tárgyalt pénteki ülésén, ahol a megyei területfejlesztési koncepcióról és programról alkotott rendelet fogadták el. Ezzel törvényi előírásnak tettek eleget, de hogy Somogy milyen erőforrásokkal és ötletekkel áll elő a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus várhatóan 6000 milliárd forintjáért, arról egyelőre nem szól a dokumentum. Programot készíteni, az eddigi időszak kívánságlistaszerű és sok esetben meg nem valósuló tervezésével szemben csak akkor lehet, ha ismert a végrehajtás eszköztára, s persze elsősorban a költségvetése, fogalmaznak.

Gelencsér Attila pénteken úgy fogalmazott, a megyejárás egyik legfontosabb tapasztalatát a kaposvári vállalkozásoknál tett látogatásai során szerezte. A cégvezetők ugyanis szinte egytől-egyig felvetették, az uniós pályázatok között kevés az eszközbeszerzési célra igénybe vehető forrás, és ha van, akkor a támogatások intenzitása miatt nehéz hozzáférni ezekhez a pénzekhez. Mindez a munkahelyteremtést közvetlenül is akadályozó szempont, amit a következő időszak tervezésekor meg kell fontolniuk, mondta az elnök.



A megyei koncepció készítésének jelenlegi időszaka tavaszig tart, ami után a konkrét programozás kezdődik. Ezt annak szem előtt tartásával kell elvégezni, hogy a vállalások később számon kérhetők lesznek, írja a közgyűlési előterjesztés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!