Közélet

2012.09.21. 09:14

Teremből verembe: mindennapos testnevelés mozgástér nélkül

Szeptembertől az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon kötelező jelleggel bevezették a mindennapos testnevelést – függetlenül attól, mekkora intézmények mozgástere, azaz adottak-e a tárgyi feltételek az óraszámbővítéshez.

Vas András

A labdapattogás zaját követve találunk az osztályra: a vénasszonyok nyarát kihasználva az osztopáni iskolások először a hátsó füvesen, majd a betonpályán labdáznak.
– Amíg jó idő van, itt kényelmesen tudunk dolgozni – magyarázza Balogh Zoltán, a somogyjádi iskola tagintézményeként működő osztopáni iskola vezetője. – Ha elromlik az időjárás, az út túloldalára, a kultúrházba költözünk, a terem úgy lett kialakítva, hogy testnevelés órákat is lehessen benne tartani. Szertornázni, labdázni, szivacskézilabdázni szoktunk, ha odakényszerülünk. Ha viszont nem lenne a kultúrház, a somogyjádi sportcsarnokba kellene átjárnunk, ami viszont gondot okozna.

Osztopánban semmiféle fennakadást nem okozott a mindennapos kötelező testnevelés bevezetése, hiszen az alsó tagozat mellett kifutó hatodik osztállyal működő intézményben az idén csak egy csoportot érint hivatalosan. Amúgy, mivel Osztopánban iskolaotthonos oktatás keretében dolgoznak a pedagógusok, eddig is mindennap volt valamilyen sportfoglalkozás.
– Éppen ez a rendszer lényege – folytatja Balogh Zoltán –, délután négyig belefér napi egy testnevelés vagy sportprogram. Ez persze lehet egy közös túrázás vagy biciklizés is.

A törvény szerint ugyanis utóbbiakkal is kiváltható két foglalkozás: a heti öt órából legfeljebb heti kettő a testnevelés és sport műveltségterületében jelzett sporttevékenységekre – úszás, néptánc, közösségi és más sportjátékok, szabadtéri sportok, természetjárás, kirándulás –, vagy az iskola lehetőségeinek és felszereltségének megfelelően különféle más sporttevékenységekre – hagyományos magyar történelmi sportok, mozgásos és ügyességi játékok, csapatjátékok – fordítható.

Ezt használják ki a kaposvári Zrínyi iskolában is: a második és harmadik osztályosok úszni, az ötödikesek és hatodikasok korcsolyázni járnak. Jó idő esetén az iskolaudvaron kényelmesen elfér egyszerre több osztály is, hiszen futópályák, beton kézi- és kosárlabdapálya is akad, rossz időben viszont marad a meglehetősen aprócska, 1971-ben épített tornaterem és a folyosók.
– Egyelőre a két évfolyamon kötelező mindennapos testnevelés nem okozott problémát – mondja Puska Zoltán igazgató. – A tornaterembe eddig két osztály volt beosztva az első öt órában, most, hogy ne legyen zsúfoltság, a hatodikba is tettünk órákat. Amíg lehet, kihasználjuk az udvart is, természetesen a szülőkkel egyeztettünk, hogy legyen a gyerekeknek meleg holmijuk. Rossz időben pedig az ebédlő előtti folyosón és a tornaterem előtti részen is lehet órát tartani.

Az igazgató hozzáteszi: felmenő rendszerben viszont lehetnek problémáik, legalábbis, ha kötelező lesz minden órát a délelőtti tanítás keretében megtartani. Éppen ezért gondolkodnak alternatív megoldásokon – s erről is egyeztetnek majd a szülői munkaközösséggel –, de csak olyan tevékenységeket választanak majd, melyeknek tényleg van értelme, nem csak letudják vele a kötelezettségüket.

A kaposvári Noszlopy közgazdaságiban viszont még a testnevelést helyettesítő foglalkozásokra sincs megfelelő közösségi tér: bár két évtizeden keresztül ígértek megoldást az illetékesek, még az emeletráépítés is szóba került, semmi sem változott. Sportolni az udvaron kívül csak egy apró tornateremben és egy futófolyosón lehet.
– Már akkor is ki vagyunk szolgáltatva más intézményeknek, ha valamilyen rendezvényt akarunk szervezni – ismeri el Keczeli László igazgató. – A mindennapos testnevelésnél azonban nem megoldás, ha bekéredzkedünk valahová. Ráadásul hiába van itt a szomszédban a Táncsics a sportcsarnokával, ott a saját diákjaikat kell elhelyezniük.

A közgazdaságiban jelenleg csak egy évfolyamot érint a mindennapos testnevelés, s ezt még meg tudta oldani az iskola vezetése, ám két-három év múlva már gondban lesznek.
– Fogalmam sincs, mit csinálunk majd, amikor egyszerre öt-hat osztálynak lesz testnevelés órája – mondja Keczeli László. – Az egyetlen megoldás, ha állandó jó időt rendelünk, és akkor az udvaron is meg lehet tartani az órákat...



Létesítmény szempontjából a közgáznál is rosszabb helyzetben van a kaposvári kereskedelmi iskola, ahol az udvar mellett csak egy tornaszoba áll a diákok rendelkezésére.
– Az osztályok hetente háromszor a Klebelsberg kollégiumba járnak testnevelés órára – tájékoztat Csiba Ágota igazgató –, a tömegközlekedési vállalat busszal hordja őket. A délutáni foglalkozásokat pedig, amíg jó idő van, megoldjuk iskolán belül, a rossz időre viszont keressük az alternatívákat. Lehet, hogy túrákat szervezünk, kimennek a gyerekek a Desedára, ha lesz hó, szánkózni.
Azt viszont az igazgatónő is elismerte, hosszú távon szükségük lenne saját tornacsarnokra.
– Úgy gondolom, ehhez a programhoz társul majd egy infrastruktúra-fejlesztési is – véli Csiba Ágota –, hogy a tárgyi feltételeket is biztosítsák a mindennapos testneveléshez. Ha lesz rá pénz, rajtunk nem múlik majd: helyünk van, ahová építkezzünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!