Közélet

2012.10.02. 14:07

A törvényszék fizette a somogyi főbíró kikötőbérletét

Kilenc éven át, 2003-tól 2012-ig a Somogy megyei bíróság fizette Ujkéry Csaba, a Kaposvári Törvényszék nyáron húsz év után nyugdíjba vonult elnöke vitorlásának fonyódi kikötőbérletét: az első években évi 200 ezer forintot, majd később ennek az összegnek a dupláját. Az esetet Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke említette egy júliusi jogi fórumon, s az ügyben az OBH vizsgálatot kezdeményezett.

Vas András

– Egyértelműen le akarnak járatni – felelte megkeresésünkre Ujkéry Csaba –, azt is tudom, kik és miért.
A Kaposvári Törvényszék korábbi elnöke elmondta: a megyei bíróság 1993-ban kapott meg egy hatszobás üdülőt Fonyódon, melyet felújított, s ekkor született az ötlet, hogy a vendégeknek extra szórakoztatásként vitorláskirándulásokat is szerveznek.



– Úgy tíz évig két barátom hordta őket szívességi alapon – folytatta Ujkéry Csaba –, ám egyikük elvitte a hajóját a tóról, a másikuk pedig eladta. Mivel a vendégek élvezték és igényelték a vitorlázást, s a bíróságnak nem volt pénze saját hajóra, vettem egy vitorlást, melyen személyesen fuvaroztam a vendégeket, ráadásul a hajót is én tartottam fenn, ami többszörösébe került, mint a kikötőbérlet. Utóbbit a hajóhasználatért cserében fizette a megyei bíróság, mely jól járt az ügylettel, hiszen egy hajó bérlése napi 30-70 ezer forint. Lehet azt mondani, hogy felesleges volt ez a fajta szolgáltatás, de hosszú éveken keresztül bevált. Ráadásul az Állami Számvevőszék és az adóhatóság többször is ellenőrizte a megyei bíróság gazdálkodását, azaz ismerték, mégsem kifogásolták a gyakorlatot. Melyről információink szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács – az OBH jogelődje – is tudott, ám szintén nem emelt kifogást az ügylettel kapcsolatban.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A fonyódi kikötő (fotó: H. Szabó Sándor, ORFK)
[/caption]

– Hivatalba lépésekor tájékoztattam Handó Tündét is a hajó használatának lehetőségéről – tette hozzá a Kaposvári Törvényszék exelnöke –, miután erre nem tartott igényt, a 2012-es bérleti díjat befizettem a bíróság számlájára. Nem érzek semmiféle felelősséget az ügyben, s csodálkoznék, ha a vizsgálat bármiféle visszaélést állapítana meg. Azzal pedig semmi bajom, hogy vizsgálódnak, nincsenek szent tehenek, ha valaki disznóságot csinált, feleljen érte.

Ujkéry Csaba
aki többször is felszólalt a bírák kényszernyugdíjaztatása ellen – végül hozzátette: úgy érzi, ez a történet másról szól, le akarják járatni, kabátlopási ügybe akarják keverni, s a sárfoltot nehéz, sőt, szinte lehetetlen lesz lemosni.
– Tudom, kik állnak az ügy hátterében – jelentette ki –, de a vizsgálat végéig nem akarok erről beszélni. A céljuk viszont azt hiszem, egyértelmű: mindenképpen megakadályozni a visszatérésem a törvényszékre...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!