Közélet

2012.10.12. 10:57

Elképesztő fűtésszámlák: megtalálták a megoldást Siófokon?

Megoldást talált reményei szerint a siófoki fecskeházban (fiatalok néhány éves lakhatását lehetővé tevő önkormányzati bérlakások – a szerző) élők fűtésproblémáira a Siófok Holding.

Fónai Imre

A felügyelő bizottság a fűtési elszámolás módosítására tett javaslatot, melynek részleteit Csorba Ottó tanácsnok, a pénzügyi bizottság elnöke ismertette a város képviselő-testületével.



Elöljáróban Gruber Attila tanácsnok megjegyezte: – Régóta panaszolják a lakók a magas fűtési költséget, s néha valóban elképesztő összegű számlákat kaptak, de megoldás eddig nem született.
– A felügyelő bizottság éppen emiatt javasolt változtatást – így Csorba Ottó. – Az összes bejövő gáz díját ezek után légköbméter-, illetve alapterület-arányosan osztják föl a lakók között.

Az eddigi számítási módot a felügyelő bizottság tagjai se értették, az említett módon lehetséges ez a legegyszerűbben, legkorrektebben, legáttekinthetőbben. Felvetődött a bizottság ülésén az is, hogy az éppen üresen álló lakások fűtésköltségét ki állja. Az lehet a helyes: az, aki jogosult a bérlőkijelölésre.
A siófoki fecskeházban ilyen bérlőkijelölő például a DRV Zrt. és a megyei rendőr-főkapitányság.

Ezek is érdekelhetik