Közélet

2012.10.26. 11:32

Erre bezzeg van pénz? Földgázból műfű, államkassza helyett TAO

Erre bezzeg van pénz – reagálja le az átlagosan tájékozatlan városlakó, hogy három új edzőpályának alkalmas futballpálya készült el Siófokon a 65-ös út mentén, az évtizede ugyanoda álmodott stadion helyén.

Fónai Imre

Megnyugtatásul és tájékoztatásul: igaz, hogy az önerőt az önkormányzat biztosította, a pályaépítéshez szükséges összeg javarésze társaságiadó-pénz, nem túl szép elnevezéssel TAO, tehát nem közpénz; az FGSZ Földgázszállító Zrt. kétszázmillió forintnyi adója.



Az FGSZ, mely ugye a hazai földgázszállítás siófoki központú irányítója, s mint ilyen, további hat magyarországi telephellyel rendelkező megacég: a hazai cégek legutóbbi toplistáján árbevétel tekintetében a somogyi vállalatok rangsorának második (első a Flextronics), nyereség terén pedig első helyezettje. Árbevételük 2010-ben 131,7 milliárd, adózott eredményük 25,3 milliárd forint volt.

TAO: öt látványsportág klubjait, szervezeteit támogathatják a cégek társasági adójukból az Orbán-kormány (s itt tán annyi megengedhető: személyesen a miniszterelnök) ötlete nyomán, pályázat keretében. Amennyiben egy fejlesztési elképzelésre az illetékesek igent mondanak, a pályázó klub dolga előteremteni a pénzt: találnia kell egy nyereséges céget, amely fölajánlja társasági adójának egy részét ahelyett, hogy az államkasszába fizetné. A 2011-12-es versenyszezonban is több tízmilliárd forint áramlott ennek nyomán a sportba, az idén szeptemberig beadott igénylés azonban már a százmilliárd forintot is meghaladja. Somogyban az előző idényben Siófok „nyert”, oda áramlott a legtöbb pénz, s íme, már látszata is van: habár még csak a műszaki átadás történt meg, a 65-ös útról az odáig vezető utat pedig még javában építik, a futballista-palánták már birtokba vették a füves és műfüves edzőpályákat, annyira kritikus e sportág létesítményhelyzete a városban. Utoljára 1966-ban készült új, nagy méretű futballpálya Siófokon – nem tegnap volt...


Szinte presztízs, vagy majdnem az

Hogyan állják a sarat annak tudatában, hogy „mindenki” az FGSZ társasági adójára pályázik? – kérdeztük Zsuga Jánostól, a földgázszállító vezérigazgatójától. Álljuk – felelte. – Előadóművészeti szervezet (színház, stb.) közül például tavaly huszonhármat támogattunk az országban a TAO másik feléből. És a somogyi sportklubok közül sem csak siófokiakat. –

A sportnál maradva: ki támogassa a sportot, ha nem éppen egy ilyen nagy cég, mint mi? - kérdezett vissza. „Büszkék vagyunk rá, hogy meg tudjuk mutatni itt helyben is: mire ment, mivé lett az adónk. Mintegy demonstrálva, hogy cégünk ott költi el a pénzét, ahol megtermeli. Nem titkoltan üzenet is ez, mellyel arra kívánjuk ráirányítani a figyelmet: világszínvonalú műszaki értelmiség dolgozik Siófokon, létezik és jól működik egy olyan nagy társaság a városban stabil munkahelyekkel, mely ki tud termelni annyi pénzt, amiből még ilyen sportlétesítmények is megvalósíthatók. Egy ekkora cégnek társadalmi felelősségvállalása is kell hogy legyen. Büszkék vagyunk rá, hogy megtehetjük. Szerepvállalásunkkal rámutatunk arra is: Siófok nem pusztán idegenforgalom...”

--------------------------------------------------------------------------
Cikkünket teljes terjedelemben a Somogyi Hírlap szombati (2012.10.27.) lapszámábap olvashatja.
Somogy megye napilapjára
itt fizethet elő!

Ezek is érdekelhetik