Közélet

2012.10.14. 11:22

Nem hazudott a reklámplakát - százak, ezrek parancsnoka lett

A Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi alakulatának parancsnoka, egyben a második legfiatalabb tábornok. Aki ugyan évfolyamelsőként végzett, mégis csak hadnagyként vágott neki a ranglétrának.

Vas András

– Az a fránya matematika...
– Mindig is humán beállítottságú voltam – feleli Böröndi Gábor dandártábornok –, s ahogyan a többség, én sem szerettem soha. Persze azért megtanultam, de a főiskolán az első félévben hármasom volt belőle, a szigorlatom pedig négyes lett, aminek a tisztté avatáskor láttam kárát: nem avattak főhadnaggyá.

– Komoly törés lehetett, hiszen mégiscsak évfolyamelsőként végzett.
– Szerencsére hamarosan kárpótolt az élet: a lenti éveket nem cserélném el semmiért.

– Való igaz, kevesen mondhatják el magukról, alig egy hónap után századparancsnokká lesznek. Még ha csak Lentiben is.
– Csak!? A Magyar Honvédség legfegyelmezettebb, szerintem akkor legjobb alakulatánál szolgálhattam. Borzalmas volt megélni, hogy bezárták, el tudtam volna képzelni, hogy végig ott maradok. S ha egyszer ismét lesz a városban lövészdandár, szívesen mennék vissza.

– Ha ennyire jó hely volt, miért riogatták sorozás előtt a kaposváriakat: Vigyázz, csak ne Lentibe kerülj, mert véged!
– Első lépcsős alakulat voltunk, s ez rengeteg kötöttséggel, komoly fegyelmezettséggel járt, ráadásul a nyolcvanas évek közepéig mindentől elszigetelve. A laktanya hat kilométerre volt a várostól... A kilencvenes években viszont kitárult a világ, elkoptak a negatív jelzők. Én is saját kérésemre kerültem oda...

– Még mindig nehéz elhinni...
– Közel volt Kaposvárhoz, s nem mellékesen a dandár rendelkezett a BMP–1-es lánctalpas, gyalogsági harcjárművel, mely akkor a leghatékonyabb fegyvernek számított a lövészeknél.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Százak, ezrek parancsnoka lett Böröndi Gábor
[/caption]
– Tényleg egy plakát miatt lett gépesített lövész?
– A főiskolai felvételi előtt valóban kezembe került egy reklámkiadvány a lövészekről, mely szerint „Százak, ezrek, parancsnoka lehetsz!” De a matematika is közrejátszott a döntésemben: a mérnöki pályákhoz mindhez kellett, ide kevésbé.

– És talán ennek a fegyvernemnek volt a legkisebb a respektje, pedig a köztudatban élő katonaképet talán a lövész teljesíti meg leginkább.
– Akkor valóban kisebb volt a becsülete. Ma viszont már húszszoros a túljelentkezés. Itt lehet ugyanis a legjobban kiteljesedni, missziókba járni.

– Fontos a külhoni szolgálat?
– Békeidőben itt tudja kipróbálni magát az ember. Aki egy misszióban megállja a helyét, biztos lehet benne, ha szükség lesz rá, meg tudja majd védeni a hazát. És persze az anyagi vonzata sem másodlagos.

– A politika időnként mégis megpróbál közbeszólni. Egy-egy sajnálatos haláleset után rendre hallatszanak hangok, nem lenne szabad magyar katonákat a határokon túlra engedni.
– Ez körülbelül olyan, mintha egy informatikust nem engednének számítógép közelébe...

– Huszonöt évesen belekóstolhatott.
– Amikor bezárták Lentit, előbb angoltanfolyamra vezényeltek, majd Kaposvárra, a Boconádihoz. Bár hazakerültem, nem éreztem magam jól, a logisztikus és a lövész nagyjából annyira hasonlít, mint a fogorvos és az állatorvos... Viszont belekóstolhattam a külszolgálatba: az okucani utánszállításokért feleltem. És amerikaiaktól tanulhattam angolul.

– Később, Cipruson állítólag ennek kevés nyomát látta...
– Az első hetekben azt hittem, más nyelven beszélnek a többiek. Volt egy skót rádiós, a jelentéséből csak annyit értettem: Good morning, Sir!, azaz Jó reggelt, uram... A többi úgy hangzott, mint valami kutyaugatás. Aztán nagy nehezen összecsiszolódtunk.

– Jobb katona lett a misszióktól?
– El tudta helyezni magát az ember, mennyit is ér. A kilencvenes évek elején nem sok lehetőség volt rá, a Varsói Szerződés már megszűnt, de még nem voltunk NATO-tagok. Egy-egy misszió során aztán kiderült, felkészültségben, elméletben a magyar katona előrébb tart a nyugatiaknál. A legfeltűnőbb a problémamegoldó-képességek közötti különbség.

– A magyar katona a jég hátán is...
– Rá van kényszerítve. Egy amerikai katona minden technikai hátteret megkap, s specializálódik egy-egy feladatra. Nálunk erre nincs pénz. Afganisztánban, ha egy amerikai katonának lerobbant a kocsija, beszólt a táborba, s megvárta a szállítókat, akik visszafuvarozták az autót a táborba, s csak ott álltak neki a szerelők dolgozni. Ha magyar jármű romlott el, a sofőr kiszállt és megjavította.

– Kisvári Tamás őrnaggyal az első magyar tiszt volt Afganisztánban.
– Csak a tévéből ismertük a helyzetet, így komoly kultúrsokk ért, amikor kimentünk.

– A német konvoj elleni támadás után pedig ennél is több lehetett.
– Akkor láttam először élesben, milyen, amikor emberek halnak meg. Akadt olyan sérült, akinek keze-lába leszakadt, de még élt. Akkor nem is fogtam fel az egészet, gépiesen tettem a dolgom, olyan volt, mintha egy filmben szerepelnék. Azóta viszont többször is előjöttek a képek...

– Fel lehet dolgozni?
– Ez a hivatás ezzel jár. S közben azon jár az ember agya, hogyan lehetne mindezt megelőzni, hogy ne kellejen még egyszer odaállni a szülők elé, s közölni: gyermekük kötelességteljesítés közben elhunyt...

– A parancsnoki poszt legsötétebb oldala...
– Amikor odaérünk, s látja a sok egyenruhát, valamint a parancsnokot, a többség már tudja. Volt édesapa, aki éppen velünk együtt ért a házhoz. Leszállt a bicikliről, meghallgatta, amit mondok, majd visszaült, s kiment vissza a földre dolgozni... Számomra azonban ezzel nincs vége: koporsót kell választani, a temetésen beszédet mondani.



– Embere válogatja, meg tudja-e csinálni.
– Nekünk tanítják. Persze alkatfüggő is, én például egy-egy tragédia után hagyom, hogy az érintett katonák kibeszéljék a dolgot, kisírják magukat.

– És a parancsnok?
– Érezniük kell, hogy figyelek rájuk, van vezetőjük. És fontos a személyes példamutatás. Olyan nincs, hogy Előre!, csak Utánam! S hogy kövessenek, meg kell mutatni, fizikailag és szellemileg is tartom bármelyikükkel a lépést. Azaz egy lövészet-gyakorlatnál a dandártábornok is lefekszik a porba...

Böröndi Gábor

Sajnos nem érhette meg a tábornoki kinevezésem – mondja édesapjáról, aki alezredesként ment anno nyugdíjba, s aki valójában más hivatást szánt fiának, mint az övé. Ám fia a kaposvári Bartók iskolából mégis a zalaegerszegi katonai kollégiumba vágyakozott, s az érettségi után sem gondolta meg magát, így egyenes út vezetett a szentendrei Kossuth katonai főiskola gépesített lövész szakára. Éppen húsz esztendeje avatták hadnaggyá, évfolyamelsőként saját kérésére Lentibe került, ahol alig egy hónap után századparancsnokká és szolgálatfelelőssé, majd 23 évesen, 1994-ben soron kívül főhadnaggyá léptették elő. A következő két rangot is így kapta, ám már nem Lentiben: az alakulat bezárása után előbb néhány hónapra Kaposvárra, majd Székesfehérvárra került – Somogyban az SFOR keretében beleszagolhatott első külföldi missziójába –, s elkezdte a jogi egyetemet. Harminc évesen diplomázott, közben hadműveleti tisztként megjárta a ciprusi ENSZ-missziót, majd a kanadai Bordenben csiszolhatta tökéletesre angol nyelvtudását. Egy évvel később ismét az SFOR, majd a KFOR következett, majd 2003-ban az első két magyar katona egyikeként Afganisztán, ahová 2006-ban immár rangidősként tért vissza. A szolgálat lejárta után került Debrecenbe az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettesének ezredesként, majd 2009 januárja óta a legnagyobb magyar szárazföldi alakulat parancsnoka. Egyben a második legfiatalabb tábornok – két hónap híján...

Munkahelyére 220 kilométert utazik, a család ugyanis Szentendrén maradt, hétvégenként utazik hozzájuk, ám ekkor minden időt velük tölt.

Afganisztánban láttam, hogyan nőnek fel ott a gyerekek – mondta –, s elhatároztam, mindent megadok az enyémeknek, s nem elsősorban anyagi értelemben.

Ennek megfelelően rengeteget játszik a két gyerekkel, sokat kirándulnak, a nyár pedig elsősorban Balatonmáriafürdőhöz kötődik. Merthogy Somogytól képtelen elszakadni – ez az igazi otthon, még ha az élet egyelőre az ország másik végébe vetette is –, kedvenc időtöltésének, a horgászatnak is itt hódol legszívesebben. Persze érthető, hisz ide köti rekordja is: a 17 kilós pontyot a Desedán akasztotta.

Munkahelyére 220 kilométert utazik, a család ugyanis Szentendrén maradt, hétvégenként utazik hozzájuk, ám ekkor minden időt velük tölt.

Afganisztánban láttam, hogyan nőnek fel ott a gyerekek – mondta –, s elhatároztam, mindent megadok az enyémeknek, s nem elsősorban anyagi értelemben.

Ennek megfelelően rengeteget játszik a két gyerekkel, sokat kirándulnak, a nyár pedig elsősorban Balatonmáriafürdőhöz kötődik. Merthogy Somogytól képtelen elszakadni – ez az igazi otthon, még ha az élet egyelőre az ország másik végébe vetette is –, kedvenc időtöltésének, a horgászatnak is itt hódol legszívesebben. Persze érthető, hisz ide köti rekordja is: a 17 kilós pontyot a Desedán akasztotta. Százak, ezrek parancsnoka lett Böröndi Gábor -->

Ezek is érdekelhetik