Közélet

2012.11.19. 09:22

Átlépte a határt: diplomás magyar betanított munkás Angliában

Diplomával, de nyelvtudás nélkül kezdett az angliai zöldségfeldolgozóban, ahol a monotónia-tűrés végleteit a 6,25 fontos órabér számolgatása segít túlélni.

Balassa Tamás

B. közel ötvenes kaposvári vállalkozó, aki angolul jól beszélő fiával, ismerősük révén kelt útra az Egyesült Királyság egyik kisvárosába tavasszal. A nyelvet nem beszélte. Fél éve dolgozik kint, már egyedül, naponta jár nyelviskolába, s egyre jobban szereti. Rugalmas munkaidejű dolgozó, akkor megy, amikor hívják. És mindig megy, ha hívják.

B. cége itthon piacot vesztett, ott diplomás betanított munkásként is több a lehetősége. Túlélése a humor. Onnan visszatekintve az otthoni utolsó éveit úgy jellemzi: mintha a fejét víz alá nyomták volna. Azóta kint van, mint a Zwackos reklámembernek, épp hogy csak, és eléggé ziláltan.

– Senki sem önszántából van itt, gondolok itt az én korosztályomra, vagy a nálam idősebbekre: zömében mindenki a „devizahiteles” csapda áldozata. Van, aki már elbukta, és azért van itt, van, aki még nem, és azért – írja a közkönyvtárból levélsorozatának első darabját, melyet számos követ azóta is. – Leszögezném, nagyon szeretek itt lenni. Mivel az otthoni apró-cseprő dolgokkal nem kell foglalkoznom, volt időm gondolkodni, és mindig oda lyukadok ki, hogy köteleznék mindenkit egy-két éves kint létre. Az én „gyöpös” magyar életszemléletem is sokat változott ebben a színes kavalkádban. Soha nem gondoltam volna, hogy az első kis barátom egy 23 éves bangladesi srác lesz, aki ugyanúgy veszi a humort. Élmény volt másfél havi nyelvtudással elbeszélgetni vele családról, mindenről. Ha nem itt vagyok, soha nem leszek ennyire jó viszonyban azzal a románnal sem, aki pár kilométerre lakik a magyar határtól, és az angol nyelv hoz össze bennünket. Bár a gyerekeimnek is mindig mondogattam, hiába beszélsz akár öt nyelven, ha nem tudsz mit mondani.

B. nem egyedüli diplomás a kis cégnél. Van ott építész- és gépészmérnök is. Sokat tanul tőlük. Relativitáselméletet például: egy Sri Lanka-i mérnök panaszkodott neki, hogy a pénzük gyenge, egy font 280-290 rúpiát ér. Akkor a mi forintunk 370-es árfolyamon volt.

Sok fiatal tanul az ottani munka mellett, az egyik lett lány most jár a jogra, egy fiú most végezte el.
– Na de a lényeg: nyelvtudás nélkül kijönni veszélyes mutatvány. Az én akciómat is mindig a viccbeli cigány lovával jellemzem, ami nekiment a falnak: Nem vak ez, hanem bátor!

Pedig a nyelvtudás, meséli, elengedhetetlen, mert e nélkül az ügynökségek nem állnak szóba a jelentkezővel, de ha véletlenül sikerülne is a dolog, akkor a munkahelyen merülhetnek fel állásvesztéssel járó szituációk.
– Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, legalább lengyelül tudjon, aki idejön – mondja B. – Bár a fülem hallatára szóltak rá egy honfitársukra, hogy az irodában angolul beszéljen...

A praktikus munkavállaláshoz nem szükséges feltétlenül ismerős, bár tájékozódni kell, mit hol kell intézni, mennyi pénz és milyen papírok kellenek lakcím-bejelentkezéshez, bankszámlanyitáshoz. Első lépés a National Insurance (NI) társadalombiztosítási szám kiváltása, e nélkül nem lehet dolgozni. Most már ez is két hónapba telik, ahogy hallja. Sok mindent hallomásból tud, amióta kiment, nem néz tévét, nem hiányzik neki. Azt egy pestitől hallotta, hogy a parlament állítólag elfogadta, hogy januártól lehúzzák a rolót, nem adnak ki újabb NI-számokat.

Ha ez megvan, indul a munkakeresés az ügynökségeken. Ezt is általában a lengyelek uralják, írja, mintegy 3,5 millióan élnek kint (Cameron kormányfő 700 ezret említ, A szerző.)

– Akkor már napi hat-nyolc órát tanultam, az írás-olvasás nagyjából ment, tehát odáig kellett eljutnunk, hogy végre leültessenek tesztet írni. Vért izzadtam az első hónapokban, ami annyira elszánttá tett, hogy azóta is tanulok. Nekem, aki ennyire imádja a magyar nyelvet, nem is a szavak és a nyelvtan jelenti a gondot, hanem a mondatok összerakása. Az elején mindig azon járt az agyam, hogyan tudott Shakespeare ezen az egyszerű kis nyelven olyan dolgokat írni, aztán ahogy egyre jobban belemélyedek, úgy sejlik föl előttem egy hegy, ami még mindig csak növekszik. A tesztírás sikerült az egyik irodában, ahol már negyedszer voltunk, azután jött egy három órás eligazítás, beleértve egy nyolcoldalas nyomtatvány elolvasását, amiből visszakérdezgetettek.

Ezután indul az őrület. Mint később megtudta, innentől az iroda alkalmazásában állnak „flexible worker”, rugalmas munkaidejű státuszban. Lesték a mobilt éjjel-nappal. Első nap este tízkor hívták őket, „please, please, please”, azonnal menjenek éjszakai műszakba.
– Itt kezdődtek a bajok, mert mi azt füllentettük, van autónk, és ott lakunk, ahol a cég van. Ez a munkahely viszont 18-20 kilométerre volt attól, ahol laktunk. Fogalmunk sem volt a buszjáratokról, taxival mentünk. Egy zöldségfeldolgozó üzemben találtuk magunkat, és persze csak néztünk, mint a bangák, mivel utoljára én is iskolás koromban voltam üzemlátogatáson. Gumicsizma, hajháló, köpeny, kesztyű, könyökvédő és ötszöri kézmosás után jutottunk be. Mindezt álmosan, éjszaka, labirintusban kóvályogva, félhomályban, zajban.

Ezt követi az igazi monotóniatűrés-teszt. Én már – és ennek majd az asszony örül majd igazán – bármilyen mozdulatsort két szendviccsel, és egy 15 es egy 30 perces szünettel, nyolc vagy esetenként 12 órán át tudok ismételni minden megerőltetés nélkül. És akkor még jön, mint egy rossz pornófilmben a „faster, faster” (schnella, schnella, így talán jobban ismerős). Ez az első időszak nem a csúcsok-csúcsa. Megfordul az ember fejében, mi a francot keresek én itt!

B.-nek ezen az időszakon csak a humor és a 6,25 fontos órabér segített átlendülni. És bónusz lehetőséget kapott, hogy felnőtté vált fiával több időt töltsön.
– Kellett nekem ez a gyerekkel összezárva és egymásra utalva eltöltött pár hónap, mert bizony az utóbbi időben voltak köztünk konfliktusok. Sokszor folytak a könnyeink, annyit röhögtünk. Kellemesen csalódtam benne, a munkához való hozzáállás terén is. Látta, hogy nem egy, nem kettő vele egykorú gyerek dolgozik, akár a kisangyal.

Mentek ők is, amikor csak hívták őket, éjszaka, hajnalban, délután. Olykor azt sem tudták, milyen napszak van. Soha nem mondtak vissza munkát, akármilyen hullafáradtak voltak.

B.-t a humor mellett a közéleti kérdések is izgatják.
– Egyre jobban foglalkoztat, az angolok hogy állnak hozzánk, „gazdasági emigránsokhoz”, aminek magamat is tartom. Épp találtam egy cikket a Daily Mailben, „If you hate Britain, why don''t you just go away?” címmel. Nem olvastam még, de szerintem ez erről szól. Ez milyen beállítottságú lap lehet? (Konzervatív, írtam meg, mire ő: Már bánom, hogy megkérdeztem. Hiába, az otthoni berögződés, ettől lett csömöröm igazán.)

Anglia e kisvárosában, írja B., zömében iker- és sorházfélék vannak, elvétve lakások. A bérleti díjak nagyjából egyformák: 150-180 font egy szoba havonta, plusz a rezsi, az adó 40-45 font. Havi 230-250 font körül lehet a kiadás átlagban. Az árak nem veszélyesek: a mirelit pizza 1 font, a reszelt sajt fél kiló 2,2 font, a darált hús 80 dkg 2,3 font, a kenyér 0,35-től kapható. Nagyobb különbség az éttermi vagy kiszállított ételeknél van: a pizza 7 fontnál kezdődik. A ruházati cikkek és a technikai eszközök a hazaival azonos árúak vagy olcsóbbak. A benzin talán 10 százalékkal drágább.

De hát, ugye, a keresetek! Egy átlagos angol 1700-2000 font körül keres. Kevesebben tanulnak tovább, mert az drága, így értéke van a diplomának.
– Nyáron volt nálam egy jó barátom, együtt jártunk Pécsre, testnevelés-biológia szakos. A nyolcvanas évek végén disszidált Ausztráliába, majd hazajött, és Angliában is tanított egy évet. Amikor először bement az iskolába, pironkodva mondták neki, elég magas lesz az osztálylétszám, 14 gyerek. Adta a felháborodottat, hogy az bizony tényleg sok, levették kilencre. A termet látva, azt hitte, űrközpontba vitték. Mindezért háromezer fontot kapott havonta...



B. klasszikus emeletes házban lakásban lakik, negyedmagával, hévízi, komlói lakótársakkal. Sok pécsi is lakik arrafelé, volt ott valami főnökféle, meséli, aki sok ismerősét kivitte.
– Jól megvagyunk, mindenki vigyáz, hogy a másik tudjon pihenni, mert össze-vissza dolgozunk. A napokban lenyomtam kétszer 12 órát este héttől, utána kétszer nyolcat este tíztől, s közben a nyelvórák miatt tízkor kelek. Strapás, de ahogy egy haverom szokta mondani, „aki szédül, kiszáll”...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!