Közélet

2012.11.23. 17:54

Huszonötmilliárdos konszolidáció 124 somogyi településnek

Összesen 124 somogyi települést konszolidál teljes egészében vagy részlegesen a kormány 25 milliárd forint értékben. Ezt Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára jelentette be pénteken Kaposváron Gelencsér Attilával, Somogy megye közgyűlésének elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Márkus Kata

– Somogyban összesen 236 ötezer lélekszám alatti település van – mondta Tállai András. – Ezek közül 115-nek történik meg a konszolidációja egy összegben még az idén. A 2011. december végi állapot szerint e településeknek 3,9 milliárd forint a tartozása. A többi 121 ötezer lélekszám alatti településnek nincs adósságállománya, ezek közt 86 olyan van, amelyiknek ma is élő önhikis pályázata van a Belügyminisztériumnál. Ebből is látszik, hogy a kislélekszámú településeken nem a hitel volt a megoldás, hanem az állam önkormányzati támogatása. A kilenc ötezer lélekszám feletti somogyi településnek szintén a 2011. decemberi állapot szerint 21,1 milliárd forint a konszolidálás mértéke, ennek lebonyolítása áthúzódik a jövő évre.

Várhatóan december 3-án dönt az országgyűlés az ötezer fő alatti települések teljes konszolidációjáról – mondta Tállai András államtitkár. – Ezeknek a településeknek a hitelintézet irányában fennálló tartozásait teljes egészében átvállalja az állam még az idén. Az ötezer lélekszám fölötti települések részleges adósságkonszolidációjának a törvényi módosítását a 2013. évi költségvetés tartalmazza. A szavazás december 10-én lesz, ám a technikai lebonyolítás áthúzódik jövő június 30-ig. Itt hitelátvállalás történik, nem egyösszegű rendezés, az állam belép adóstársnak. A részleges konszolidáció azt jelenti, hogy minimum 40, maximum 70 százalék lehet az átvállalás mértéke attól függően, hogy mennyi az iparűzési adó bevétele az adott településnek. Azok a települések pedig, amelyek nem vesznek részt az adósságkonszolidációban, ellentételezésre számíthatnak. Ez például kifejezetten számukra kiírt pályázatot jelent önerő nélkül.



Gelencsér Attila elnök szerint a kormány által az önkormányzatoknak nyújtott segítség csupán egy mérföldköve az adósságrendezés. – A segítség több lábon áll – mondta –, a közigazgatás átstrukturálásából, az új önkormányzati törvényből és jövő évtől az új feladatfinanszírozásból. S ezzel a több lábon álló segítséggel azt szeretnénk elérni, hogy ne legyen olyan önkormányzat, amelyik el van adósodva. Zárja ugyanakkor a rendszert az újítás olyan értelemben, hogy nem enged felelőtlen kiadásokat, viszont a működéshez elengedhetetlen pénzt garantálja minden évben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!