Közélet

2012.11.20. 10:05

Nem szakad az LMP - csak a célhoz vezető útról döntöttek

Nem a pártcélok esetleges megváltoztatásáról szavaztak, hanem a cél eléréséhez vezető útról döntöttek.

Vas András

Három somogyi delegált vett részt a Lehet Más a Politika (LMP) hétvégi kongresszusán, ahol a küldöttek szűk többséggel úgy döntöttek, az LMP nem csatlakozik az Együtt 2014-hez, de felhatalmazták a párt képviselőit, kezdjék meg a tárgyalást az együttműködés más formáiról a Bajnai Gordon exkormányfő vezette mozgalommal. A döntés miatt lemondott a párt frakcióvezetője és két frakcióvezető-helyettes is, akik a csatlakozásról szóló tárgyalások pártján álltak.

– Számunkra mindkét változat megfelelő lett volna – mondta Kutas Viktor, az LMP megyei koordinátora, a három somogyi küldött egyike –, hiszen két olyan verzió került elénk, melynek sok előnyét és kevés hátrányát láttuk. Igazából nem egyik vagy másik variáció mellett dönteni, hanem egy 17 kérdésből álló kérdéssort töltöttünk ki, mindenki a saját elképzelései alapján. Személy szerint én is úgy gondoltam, ne csatlakozzunk az Együtt 2014-hez, ám határidőkkel, konkrét menettel meghatározott tárgyalási menetet javasoltam volna.



A szakértők szerint a hétvégi döntés akár az LMP szakadásához is vezethet, Kutas Viktor viszont kijelentette: nem a pártcélok esetleges megváltoztatásáról szavaztak, hanem a cél eléréséhez vezető útról döntöttek.
– Az alap, az ökopolitizálás és a kormány leváltásának terve ugyanaz maradt – magyarázta, s tagadta, hogy a döntéssel megkezdődött volna az LMP jobbra tolódása. – Egyszerűen nem akarunk beállni egyetlen olyan politikus mögé sem, aki az elmúlt 22 évben vezette az országot, hanem alternatívát akarunk nyújtani a kiábrándultaknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!