„2012. december 21-én valóban véget ér az a világ”

A 2012-es világvége elmélet legtöbbek fejében a Maja naptárban sejtett „időszámításunk vége” hagyatékkal kötődik össze. Ma már sokan cáfolják ezt, egyre több elemzés lát napvilágot, ahol csupán naptári ciklus végéről beszélnek, s nem a világ végéről.
A naptár fogalma a mi kultúránkban a tervezéssel, az előre gondolkodással áll összefüggésben. Képesek vagyunk öröknaptár megalkotására, de a mindennapjainkban egy hétre, vagy egy hónapra tekintünk előre a határidőnaplónkban. Az év vége közeledtével, vagy év elején talán egy egész évet átfutunk. De mégis, kinek jutna eszébe évezredekre előre gondolkodni, egy naptár segítségével?

A régiek üzeneteikhez rajzokat használtak, a rajzos szimbólumszerű írás jóval többre képes, mint amit az elme pillanatnyi logikai rendszerébe beilleszthetnénk. A bennük rejlő információ a lélekre hat, a lélek ösztönös cselekvésre készteti az élőlényeket, az emberi tudat pedig képes rávilágítani az ösztönben rejlő lehetőségekre. A „maja naptárat” képben megfogalmazott üzenetnek gondolom, mely üzenet egy adott napra vonatkozik. Ez a nap 2012. december 21.

Az ember a tudomány fejlődése során képessé vált értelmezni a maják agyagtábláján felfedezhető ritmusokat, periódusaiban fölfedezte a naprendszerünk működésével közös párhuzamokat, így elkezdtünk a majákról úgy gondolkodni, mintha képesek lettek volna a kozmosszal harmóniában élni. Ránk hagytak egy ábrát, aminek fókuszában egy fej van, a korong pedig egyetlen napot határoz meg. Sem jóslatot, sem eseményt nem jelez. Egy korong forma, ami olyan, mint nap, rajta egy meghatározott időponttal, és a közepén az emberfejjel. Számomra ez a kép egy adott időpontról szól, amikor az emberiség megteheti, hogy befelé figyel, középre, a belső teremtő erőre, amely mindnyájunkban ott lakik. Egy korszak kezdete, ahol az egyén személyes tapasztalatit tekintve maga dönti el, mire használja ezt a lehetőséget.

Az univerzum lehetőségeket kínál, könnyebbségeket ad saját utunk során. A régiek kegyelemnek hívták.

Minden ember más, így saját korlátaihoz és lehetőségeihez képest máskor jön el az ideje annak, hogy elkezdjen felelősséget vállalni mindazért, amit maga köré teremt. A maja hagyaték nagyszerűsége, időtállósága, és koncentrált információ szolgáltatása révén egyetemes jelentőséget sejtet, aminek segítségével az emberiség képes lehet olyan varázslatra, aminek fókuszában önmaga áll, s ha ezt elvállalja, többé nem lesz szüksége arra, hogy saját sorsáért a körülményeket okolja.

December 21. Napforduló. Ezen a napon a leghosszabb az éjszaka, a leghosszabb a sötétség, a legerősebb az ösztön teremtő ereje. Az emberiség számára három napig tart ez a sötét idő, a szentség három napja ez, melynek végére December 24-én megszületik a fény, a megváltó. Aki ez idő alatt befelé figyel, meglátja működését, megláthatja miféle hiedelem hajtja, szembesülhet azzal,hogy életét mennyire szenteli a félelemnek, a külső elvárásoknak, s dönthet úgy, hogy a fény születését önmaga életének tiszteletével kezdi. A stressz, az idegeskedés, a kétség, mind-mind intő jel arra, hogy azon cselekedeteket, amik ezeket kiváltják, üdvös volna elhagyni.

Hagyományt teremtett az ember arra, hogy az év legsötétebb napjaira felkészüljön, s e hagyományt lehet tudatosan, a varázstudás birtokában is megélni. Advent első vasárnapján az ember gyertyát gyújt az Adventi koszorún. Az első gyertyát. Az elsőt, önmagáért, amely arról a jogról szól, hogy élhet azért, amiért a földre született. A koszorú a kiválasztottság szimbóluma, s az Adventi koszorú gyertyái azért a célért égnek, amit az egyén, a közösség, vagy nemzet választ. Az első gyertyát már mindenki meggyújtotta, így utat mutathat önmagának arról, amiért e világra jött.
A második gyertya meggyújtásával magához hívja mindazokat, akikkel együttműködik, akik útján keresztezik, akiknek rezgése erősíti, vagy kiegészíti teremtő szándékát.
A harmadik gyertya meggyújtásával elégeti korlátait, segíti éberségét, útmutatást kér és kap, melyek életesemények formájában nyilvánulnak meg, hogy a szabad élethez segítsék.
Amikor a negyedik gyertya is ég a koszorún, az ember teljességet élhet át, átérezheti, hogy itt és most megvalósul szabadsága.

2012. december 21-én, valóban véget ér az a világ, amiben az ember nem önmaga. Egy olyan korszak küszöbén állunk, amit talán a megvilágosodás korszakának fognak nevezni, amikor az emberiség ráébred az élethez való jogára, az ezzel járó felelősségre, ráébred arra, hogy a dolgát, amiért jött, senki rajta kívül el nem végezheti. Ez a korszak arról szól, amikor a mások kizsákmányolásából eredő energia terméketlenül felemésztődik, ezért az ember kilép játszmáiból, s önmagából kiindulva kezd teremteni.



Hosszú ideje már annak, hogy az emberben elültették ezt a varázserőt, s hosszú ideje annak is, hogy az ember fejlődik, és tudatosodik.
A természet szeretetét átérezve, az életre hívott lény jogán, további értéket teremtve képesek vagyunk együttműködni a varázslat szentségével, amely az emberi kreativitáshoz méltó. Ez a végtelen, az élő teremtőerőben való tudatos részvételt jelenti. A mai korban definiálható a tudat által felébresztett földön túli ösztönnek, mely belülről buzdít a világmindenségben való harmonikus részvételre.