Hét év után „kicsomagolták” a templomot Karádon

Két mangalicát ajánlott föl egy helyi vállalkozó, a jószágokat Schádl Szilárd polgármester, Nikli Zsolt plébános és még néhány falubeli levágta, hogy a nép megehesse – különleges Advent volt az idei Karádon, azt ünnepelték, hogy hét év után végre elbonthatták az állványerdőt a katolikus templom körül és odabent is. Akad még teendő: be kéne fejezni a tetőcserét, jó volna pótolni a megsemmisült freskókat, sorolja a polgármester, de a java részén túl vannak és ahonnan indultak...



Életveszélyessé nyilvánították a műemlék templomot, amikor a két hajót tartó süvegboltozat beszakadt és kifelé nyomta a falakat. – Voltaképpen a külső-belső állványerdő tartotta össze – mondja Schádl Szilárd és hozzáteszi: pályázat útján sikerült ötvenmillió forintos központi támogatásra szert tenniük, ennek köszönhetően vágtak bele az évekig tartó munkába. – Mondtam a plébános úrnak: atyám, bemegy a bankba, megmutatja az elnyert támogatás dokumentumait, s kölcsönkér – utal a településvezető arra, hogy utófinanszírozású projekt lévén, egyetlen fillér nélkül kezdtek hozzá. Az önkormányzat is hozzátett, szerveztek jótékonysági rendezvényeket (nagy adakozásra persze nem számíthattak, a falu ezerhatszáz lakosából több mint félezer nyugdíjas), s ami a lényeg, „összejött” a bank is. A polgármester Don Boscót, a szalézi rend alapítóját idézi meg, aki egy hatalmas templomot szeretett volna építeni egyre gyarapodó számú, ugyanakkor rendkívül szegény híveinek. Kapott egy telket ajándékba, le is tették a templom alapkövét, de az építésznek csak tíz mai magyar forintnak megfelelő előleget tudott adni; Isten segedelmével határidőre mindig fizetni fog – ígérte, amit hitt is meg nem is az építész, de aztán az utolsó pillanatban valahogy tényleg mindig összejött annyi pénz, amennyi kellett...

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az építkezés
[/caption]

– Eléri a nyolcvanmilliót a végösszeg – vet számot a karádi beruházással kérésünkre Nikli Zsolt plébános és sorolja a támogatókat a vidékfejlesztési szervezettől a minisztériumokon, az egyházmegyén át a kulturális alapig, no meg a helybéliek segítségéig. – Boltozat-újraépítés, akadálymentesített bejáró, új park és parkoló, a torony helyreállítása, a külső homlokzat, folyamatban még a nyílászárócsere – lajstromozza, persze hozzátéve, hogy nem a „mi mennyi” a lényeg, hanem hogy megvalósulhatott. Egyetért ezzel Markaf Attila kántor is, akit a polgármester és az atya úgy mutat be: a templomfelújítás lelke. Már 1340-ben is állt templom a karádi dombon, ennek a mostaninak, a 18. század miliőjét őrzőnek az építése 1742-ben kezdődött a szentéllyel, aztán folyamatosan egészült ki a fő- és oldalhajókkal, ahogy a falu is egyre terebélyesedett, amikor már öt-hatezren is lakták a sokáig rangos települést. – Amíg az állványozás el nem készült, a karácsonyi éjféli misét is a kultúrházban tartottuk, hiszen a templomot be kellett zárni – zökkenti vissza az időt és eleveníti fel a hét évvel ezelőtti állapotokat Nikli Zsolt.

– Azután sokáig úgy miséztem, hogy én az oltárnál álltam, középen senki, a hívek az oldalhajókban meg a karzaton kerestek helyet; ha lepotyog valami, lehetőleg az én fejemre essen. A statikus számítása szerint egyébként ekkor már be kellett volna hogy szakadjon a mennyezet...Annyi pénz elment a statikai megerősítésre, hogy abból kívül-belül szépen helyre lehetett volna pofozni. A támfal is ezért épült, hiszen a partfal is kezdett leomlani.
A földmunkák során előkerült egy Szent Kristóf-szobor is – ha lesz pénz a helyrehozatalára, az új parkban állítják majd föl. S egyelőre a hatalmas barokk főoltár is a plébánián vár a sorsára, szétszedve...

– Ennyi helybélit még egyetlen cél sem mozgatott meg – summáz Schádl Szilárd polgármester. – Egy régi történet szerint egy kislányt minden vasárnap reggel azzal ébresztett az édesanyja, hogy „elmegyünk a szentegyházba”. Egyszer megkérdezte hogy miért, amire az anyja azt felelte: „Azért, mert ott kezdődik az élet”. S valóban, ott kezdődik és végződik az élet a karádi ember számára is, a templom épp úgy hozzánk tartozik mint a falu, vagy ez a táj, még akkor is, ha manapság kevesebben járnak oda, mint régebben. De mégis fontos, mert azt is jelzi: ez az 1010 esztendős település él, élni akar és élni fog! 
       
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Végre „kicsomagolhatták”
[/caption]

A falu, ahol még a vállalkozók is szívesebben fizetnek a közösbe

Tereprendezés, takarítás, egyéb munkák – közösséget is építettek Karádon a templomfelújítással. Hat civil szervezet működik a községben, idén valamennyi kiemelt önkormányzati támogatást kapott, a polgármester szerint „szinte egymásba is olvadnak, kiegészítik egymást”. Önkormányzati alapítvány működteti a Horváth János alapfokú művészeti iskolát, mely a karádi néptáncot világszerte ismertté tevő népművészeti mesterről, a kanásztánc legkiválóbb művelőjéről kapta a nevét. A táncoktatáson kívül a zenetanításra is hangsúlyt helyeznek a pedagógusok, akik a környező községekben is oktatnak. Az önkormányzat dédelgetett terve, amiből 2013-ban talán valóság is lesz: könyvet adnának ki az ugyancsak híres karádi hímzésről. Tautner Ilona, a népművészet hajdani mestere már harminc éve lerajzolta az összes motívumot (a polgármesteri iroda asztalán például korsós motívumú a terítő – a szerző),  még azt is leírta, mikor hogyan kell tartani a tűt. Gárdonyi Géza és Kodály Zoltán „falujában” (az író négy évig tanított a helyi iskolában, a zeneszerző pedig számos karádi népdalt gyűjtött a községben) a jelenkori összetartásra a polgármester nem szokványos módon hoz példát: míg tavaly decemberig a várt helyi adóbevétel 70 százaléka folyt be, idén 130. Azaz: válság ide vagy oda, a vállalkozó is szívesebben fizet a közösbe ha azt látja, hogy jó helyre megy a pénze...