Közélet

2013.02.23. 16:02

Ezt most, hogy érted? Félszavakból rájönni, mit akar a másik

A tapasztalat és kutatások is azt mutatják, hogy amit kiejtünk a szánkon, azt hajlamosak vagyunk egyben egyértelműnek, nyilvánvalónak is gondolni. Hiszen mi konkrétan tudjuk, mire gondolunk, világosan értjük, melyik szó mit jelent (számunkra), és az esetek szinte száz százalékában fel sem merül bennünk a kérdés, vajon a másik is azt érti-e azon a mondaton, azokon a szavakon, amire mi magunk gondoltunk. Egyszerűen csak természetesnek vesszük, hogy persze.

Pál Judit coach - mediátor

Minél jobban ismerünk valakit, minél közelebbi kapcsolatban vagyunk, annál inkább egyértelműnek vesszük, hogy pontosan ugyanazt érti, amit mondani akarunk. Vagy fordítva, mert mindez igaz ránk hallgatóként is.
Azaz nagyon ritka, hogy a mindennapi beszélgetések közben feltegye nekünk valaki a kérdést, vagy hogy mi visszakérdezünk valaki szavaira: „Jól értettem, azt mondod ezzel, hogy...?”. Szeretjük azt hinni, hogy „félszavakból is értjük egymást”, hogy „mondani nem mondtam, de úgyis tudja / biztos érzi / elég nyíltan jeleztem / ismer már eléggé, csak megérti / nem hülye, biztos rájött magától is”.

Induljunk ki abból az (elég gyakori) alapesetből, hogy a másik tényleg nem hülye. És mégsem érti. Vagy ha valamit ért is, hát az nagyon messze van attól, amit szándékaim szerint mondani akartam.
Vegyünk egy egyszerű példát. Ha azt mondom, „utazás”, lesz köztünk, aki előtt gyönyörű, kristálytiszta víz és napsütötte, pálmafás tengerpart jelenik meg. Lesz, aki a munkájára gondol, lesz, aki arra, most már tényleg meg kell szereznie a jogosítványt. Olyan is, aki repülőgépen látja magát, vagy autóval suhanni kilométereken át. Lesz, akit kellemetlen érzések járnak át, feszültséget, nyűglődést, csomagolást, vagy régi, rossz emlékeket idéz fel benne a szó. Az biztos: ahányan az utazásra gondolunk, annyiféle dolog jelenik meg előttünk. Ha mindannyian leírnánk saját képünket, akkor sem találnánk senkit, aki pontosan ugyanarra gondolt, mint mi.

Eljátszhatnánk ezt szinte minden szóval. A „szék” is más lenne mindenkinek; a nagymama hokedlije, az irodai, a gyerek első etetőszéke, a kedvenc éttermi ülőkém, az, amin a főnök tegnap megizzasztott, piros, sárga, zöld, fa vagy műanyag, kerek vagy szögletes, és így tovább. Persze a szék az szék, ráülünk és kész, nem gondolkodunk ezen, nem megyünk bele, milyen színű, formájú, anyagú, szagú, hiszen akkor nem is tudnánk semmiről beszélgetni, még mindig az első mondatunk első szavát magyarázhatnánk-pontosíthatnánk a másiknak...



De hogy került ide a szék meg az utazás? Úgy, hogy érdemes feltenni magunknak a kérdést: ha egy ilyen egyszerű tárgyról is annyi elképzelésünk, belső képünk van, ahányan vagyunk, ha egy viszonylag semleges, hétköznapi fogalom is a legellentétesebb érzéseket válthatja ki belőlünk, miért vesszük természetesnek, nyilvánvalónak, magától értetődőnek, hogy amikor összetett érzelmekről, egyéni szükségletekről, bonyolult helyzetekről van szó, a másik valóban pontosan ugyanazt érti kimondott szavainkból, amit mondani szándékozunk?

Van olyan, hogy igen. És az valóban nagyon jó érzés. Amikor elég, ha ránk néz, és tudja. Vagy tudjuk. De ezek ritka pillanatok, nagy ajándékok, és sok és mély beszélgetések, ismerkedések kellettek ahhoz, hogy eljussunk idáig.
Az esetek nagy részében viszont ki kell fejeznünk magunkat. Világosan. Nem számunkra világosan, hanem a másik számára érthetően – és hogy megbizonyosodhassunk arról, ez megtörtént-e, hogy ez történt-e meg, hát, ahhoz megint csak kommunikálni kell.
Mert ha eddig nem is mondtuk ki a szót, igen, megint itt tartunk. A megfelelő kommunikációnál. Rengeteg félreértés, sértődés, ok nélkül elmérgesedett helyzetet előzhetünk meg, ha munkatársainkkal, barátainkkal, rokonainkkal, párunkkal sem vesszük természetesnek az „ismer már eléggé, tudhatja” tartalmú feltételezéseket. Ha valami fontos nekünk, ne hagyatkozzunk a félszavakra. Bizonyosodjunk meg róla, tényleg azt értette-e a másik, amit mondani akartunk. Ott és akkor. Ha évek múlva derül ki az érintettek számára, hogy valami nem is azért, hanem ezért, és nem is úgy, hanem így, már nem biztos, hogy változtathatunk rajta.

Kérdezz Pál Judittól!

Ha problémád van, és egyedül nem tudod megoldani, akkor fordulj bizalommal Pál Judithoz. Kérdéseidet felteheted e-mailben a [email protected] címen, de fel is hívhatod Juditot a 0630/3877-387-es telefonszámon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!