Közélet

2013.02.19. 15:48

Nem bírják a versenyt: eltűnhetnek a kisvállalkozások

Sorvad a somogyi fuvarozó szakma: az ipari és mezőgazdasági megrendelések erőteljes zuhanásával egyre kevesebb mikro- és kis cég bírja a versenyt.

Harsányi Miklós

Mészáros Ákos, a közel 100 tagot és pártoló tagot tömörítő közúti ipartestület megyei elnöke azt mondta: a kisvállalkozók csaknem 30-40 százaléka tavaly leadta a vállalkozói engedélyét vagy csökkentette fuvarozói kapacitását.
– Akinek korábban 2-3 teherautója volt, annak ma már csak egy járműve van – folytatta. – Egy kezemen össze tudom számolni, mennyi olyan tagunk van, aki 8-10 gépkocsival vállal manapság munkát. Eltűnőben van a fuvarozó szakma, vállalkozótársaim egyre nehezebben élnek meg, s már az idén többen jelezték, hogy abbahagyják a munkát. Mutatja a trendet, hogy megyénkben 10-15 éve még közel 700 magánfuvarozó dolgozott.



Kiszámítható piacot, megfelelő szabályozórendszert sürget az elnök, s a lánctartozások okozta problémák mérséklésében bízik. Általános gond: a fuvarozók a munka elvégzése után 30-60 nappal később kapják meg jogos jussukat, miközben nekik az adó-, tb- és egyéb járulékokat időben be kell fizetniük. Mészáros Ákos kitért rá, ha tavasszal nem jutnak megrendeléshez a somogyi közúti szállítók, úgy menthetetlenül további vállalkozásokat számolnak fel. A szakember aláhúzta: a fuvarozás területén az utóbbi időszakban több meghatározó cég alakult, melyek nagyságuknál, piaci jelenlétüknél fogva a nehéz körülmények ellenére is könnyebben boldogulnak. Pedig – tette hozzá – a piac nem nélkülözheti a kisvállalkozásokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!