Közélet

2013.02.15. 08:09

Rogán Antal: a cégek profitja elbírja a rezsicsökkentést

Évadindító beszélgetésen találkozott a Fidesz helyi képviselőivel csütörtökön Kaposváron Rogán Antal. A kormánypárt parlamenti frakcióvezetője, akit felesége is elkísért Somogyba, ez előtt szerkesztőségünkben válaszolt kérdéseinkre. A somogyi estét a szemesi Kistücsökben zárták.

Balassa Tamás

– A Fidesz-frakció a kormányzás első két évében az ország problémáira koncentrált, a következő kettőben az átlagemberek gondjaira kell összpontosítania, mondta, amikor Lázár Jánostól átvette a frakció vezetését. A rezsicsökkentés ezek körébe tartozik. A könnyítés után nem lesz olyan tétel, mint most a telefontársaságok vagy a pénzintézetek lépései, amit később az embereknek kell megfizetni?
A rezsicsökkentéssel a fizetendő összeg csökken. Mi elszántak vagyunk a rezsicsökkentésben – mondta Rogán Antal. – Ennek három oka van. Magyarország az az európai ország, ahol a rezsi a legnagyobb arányú összeget teszi ki. Ez nagyon nem stimmel. A másik, hogy nagyon durván emelkedtek a költségek, mert az előző kormányok nem fogták meg azokat. Jóval az infláció fölötti emelkedés volt. A harmadik ok: egy kétgyermekes család 73 ezer 600 forintot fizet rezsire egy hónapban. Ezt csökkenteni kell. Az aránya is, az összege is, az emelkedése is magas. Az előző két évben a féket húztuk be, nem engedtük az infláció fölé menni az emelések mértékét.

– Akkor az nem igaz, szocialisták mondták, hogy az előző évek húsz százalékos növekedéséből tízet adnak most vissza?
– Összekeverik a saját időszakukkal. Jobb, ha a szocialistáknak a rezsicsökkentésben kevés szavuk van, mert 2002 és 2010 között nem a csökkentésen dolgoztak, hanem brutális mértékben emelték az árakat.

– Van akkora nyereségtartalom e szolgáltatásokon, ami elbírja a rezsicsökkentést: vagyis kisebb pénzeszsákon ülnek majd a külföldi tőkések? Vagy az ELMŰ-nek van igaza, aki szerint a nyereség nem fedezi a szolgáltatás költségeit.
– A szolgáltatók mindig harcolni fognak a rezsi csökkentése ellen. Volt elvileg egy szolgáltatói szabadság. Kevés cég lépett be arra a piacra, hogy ne egy egyetemes szolgáltató, hanem egy versenypiaci szolgáltató legyen. Van egy komoly cég, aki ezzel próbálkozott. Ugyanonnan vásárolta a gázt, az energiát, nyereséget termelt, és képes volt a fogyasztóknak 5-8 százalékos árcsökkentést kínálni. A tíz százalékot ezeknek a cégeknek a profitja bőven elbírja. Hogy többet elbír-e, erről kell velük beszélgetni a jövőben. Meg fogjuk hallgatni őket, de nekünk szerintem a magyar családok oldalán kell állni. Követelni kell a költségek csökkentését.

– A következő hét éves uniós költségvetésében nagy számháború alakult ki. A miniszterelnök számításaival szemben, bár elismeri a tárgyalások sikerét, a HVG.hu arra jutott, kevesebb lesz Magyarország pénze.
– Mindenki elismeri, a kormány kemény tárgyalások árán, jó eredményt ért el Brüsszelben. Hogy ez az eredmény jobb-e, mint ami az előző hét évben volt – ne felejtsük el, hogy ezt a vitát olyankor folytatjuk, amikor az unió költségvetése csökkent. A nettó befizető államok abban voltak érdekeltek, hogy csökkenjen, és ez leginkább a felzárkóztatási alapokat érintette. Az a kérdés, az összes jogcímen mennyi pénz maradhat Magyarországon. A befizetések és az érkező pénzek nettó egyenlege 78 millió euróval kedvezőbb, mint az előző hét évben.

– A fő feladat, hogy ezt a pénzt le is kell hívni.
– Ami nem lesz könnyű. Sok minden múlik az uniós intézményrendszeren. Az előző hét évben Magyarország központosított intézményrendszert működtetett, az NFÜ központilag osztotta szét a támogatásokat. Ez a rendszer nehézkes, ezért változtatni szeretnénk rajta. Még most, a záróévben kell 1500 milliárd forintot kifizetését elérni, és további legalább ekkora összeget kell lekötni. Bizony, az időarányos teljesítés nem jött össze. Mi a centralizált pénzosztás helyett decentralizáltra tennénk javaslatot. Azok a szakterületek rendelkezzenek a források fölött, akik a programokat meg is tudják ítélni.

– Mennyi jut a megyéknek?
– Ez még kialakulóban van. De az biztos, hogy a megyéket fontos szerephez juttatni.

– A párt somogyi képviselői, aktivistái nyilván arra kíváncsiak: lesz-e végre siker a 67-es út, a színház, a taszári repülőtér fejlesztésében? Mit tud nekik, a somogyiaknak mondani?
– Nézzük inkább azt, mit sikerült elérni. A kaposvári Kométában a munkahelyek megmentésében jó, hogy a város és a kormány közösen tudott erőfeszítéseket tenni. A régióban a vasútfejlesztésre sok forrást tudunk fordítani, és ez gyorsan meg is valósul majd. Az is látszik, hogy nagy könnyebbség, a somogyi települések 40 milliárdos adósságából 21 milliárdot az állam átvállal. A 67-es út fontos prioritás, de nem volt olyan terv, amit befogadtak voltak, és meg tudtuk volna valósítani. De ez prioritás marad: Kaposvárnak közelebb kell kerülnie az autópályához.



– A következő ülésszakok milyen törvényeket hozhatnak a Házban? Alkalmas lesz-e az idő a munkára a kampányszagú levegőben?
– A politikai a vitáról szól, ha demokrácia van, és ennek örüljünk. A parlament több fontos témával foglalkozik majd. A rezsicsökkentés folyamatosan napirenden lesz, és fogyasztóvédelmi törvényeket is meg fogunk változtatni, hogy az emberek egyszerűbben tudják érvényesíteni az érdekeiket a monopol-szolgáltatókkal szemben. Be fogjuk fejezni a választási rendszer reformjával kapcsolatos kérdéseket is, és ez is fontos, hiszen új időszak elé nézünk: fele akkora parlamentet fog választani az ország 2014-ben. Ezt sokan tűzték ki célul, de senki sem tudta megvalósítani.

– Tartható a három százalékos hiánycél?
– Ez lesz a harmadik év, hogy igen. És hogy ez miért fontos az embereknek? Most már mindenki tudja, hogy csak olyan családi költségvetést szabad tervezni, amelyikben csak addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Mert az eladósodás árát utána duplán fizetik a családok, és ezen változtatni kell.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!