Közélet

2013.02.14. 11:09

Szakad a hó Somogyban: munkában a Közút gépei

Ismét szakad a hó Somogyban, az utak azonban járhatók és az autóbusz-közlekedésben sem volt eddig fennakadás.

Harsányi Miklós

– A marcali és nagyatádi üzemmérnökségünk térségében az éjszaka folyamán is havazott – tájékoztatott csütörtökön Pécsi Norbert, a Magyar Közút szóvivője. – Jelenleg 24 munkagépünk dolgozik ezeken a területeken. Két hómarót állítottunk be a 6813-as mellékút Porrogszentpál és Somogybükkösd közötti szakaszára, illetve a 61-es főútra, mivel a burkolat mellett olyan mennyiségű hó halmozódott fel, ami nem teszi lehetővé a további hóeltakarítási munkákat, ezért ezek a hómarók szélesítési feladatokat fognak ellátni. Éjszaka és a reggeli órákban is folyamatosan dolgoztunk, ugyanakkor a megye intenzív havazásban érintett területein téliesebb útviszonyokra számíthatnak a közlekedők.

Péntek kora délelőtt megtiltották, majd feloldották a berzencei határátkelőhelyen a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik beléptetését. A rendelkezés nem érinttette a horvát teherautókat.

Az autóbusz közlekedés Kaposváron zavartalan, minden járat késés nélkül közlekedik, számolt be csütörtökön délelőtt Széki Éva, a Kapos Holding szóvivője. Hozzátette: szerdán este az utolsó kettő, illetve csütörtökön az első két járat azonban nem tudott lemenni Töröcskére.



Eigner János, a Kapos Volán Zrt. munkatársa elmondta: valamennyi autóbuszjárat menetrend szerint, fennakadás nélkül közlekedik.
– Csúszósak az utak, de járhatóak – jegyezte meg Bődör József, a kaposvári Pannon Mentő ügyvezető igazgatója. – Az első mentőautókat hajnali háromkor indultak el a kollégáim; Siófok térségéből és Dél-Somogyból szállították el a betegeket. Tapasztalt sofőrök dolgoznak a kaposvári kórháznál, az egyetemnél és nálunk is, szinte egész nap úton vannak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!