Közélet

2013.03.26. 13:30

A Jobbik a segélyen élők kezébe szervezett volna hólapátot

Megfelelő felkészülés és odafigyelés mellett kezelhető lett volna a hóhelyzet a megyében és Kaposváron a Jobbik szerint. A párt keddi sajtótájékoztatóján Kiss Tamás kaposvári önkormányzati képviselő elmondta: két hete lehetett tudni, milyen idő lesz március közepén, ám a megyei és a megyeszékhely illetékeseinek így sem sikerült felkészülniük a havazásra.

Vas András

– Hétfőn már éjjel szakadt a hó, ennek ellenére a kaposvári városgondnokság csak délután kettőkor rendelte meg a hóeltakarítást a KVG-től – állította Berkes Gábor, a Jobbik somogyi 1. választókerületének szervezője. – Pedig ha emberéletről vagy nagyértékű technika megóvásáról van szó, nem szabadna spórolni a pénzzel. Ha pedig nem tud megfelelni az elvárásoknak, le kell váltani a városgondnokság vezetőjét.

Kiss Tamás hozzátette, nemcsak az utak, de a járdák, közterületek állapota is siralmas.
– Az önkormányzatnak meg kellett volna szerveznie, hogy a segélyen élők a támogatásért cserébe ragadjanak lapátot – mondta a városatya. – A 18-45 év közötti egészséges férfiaktól ugyanis a segélyért cserében elvárható, hogy tegyenek valamit a közért.

A Kapos Holding Zrt. közleménye a Jobbik sajtótájékoztatójára:

Kaposvár önkormányzata hétfőn délelőtt, a havazás kezdetekor rendelte meg a hóeltakarítást a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt-től, s nem sokkal később elindult az első hótoló. A KVG valamennyi célgépét az utakra küldte, kedd reggel 10 óráig mintegy kétszáz munkaórát dolgoztak az utak, járdák, buszmegállók, gyalogátkelőhelyek síkosságmentesítésén. Emellett a város 110 közmunkása is takarít hétfő óta.

A hóeltakarítás előre meghatározott ütemezés szerint zajlik. Elsőként a tömegközlekedés által használt útburkolatot, második ütemben a meredekebb, lejtős szakaszokat illetve nagyobb forgalmat lebonyolító utakat, végül pedig a lakótelepeket, mellékutcákat takarítják.

A mintegy 30 centiméteres hó ellenére nincs járhatatlan út Kaposváron. Az autóbuszokat a szakemberek felkészítették a télre, a járműveket hetente szemlézik közlekedésbiztonsági szempontból is.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!