Közélet

2013.03.07. 17:47

Betörtek a helyszínelés alatt, nehéz éjek és nappalok a Cserben

Betörések, lopások, feltört gépkocsik, esti autóverseny: áldatlan állapotok uralkodnak a kaposvári cseri városrészben. Az itt élők türelme elfogyott, sürgős segítséget várnak a rendőrségtől, önkormányzattól – hangzott el a szerda esti lakossági fórumon.

Harsányi Miklós

 – Talán százzal söpört végig egy BMW a cseri sorompó és a focipálya között, majd a sofőr megfordult és a presszó előtti téren tartott bemutatót – panaszolta lapunknak egy fiatal nő. – Körbe-körbe hajtotta a kocsit, füstölt az autógumi, a nézősereg nagy örömére percekig ment a műsor. Mindennapos ez a látvány, érthetetlen, hogy egyesek ezt fényes nappal megmerik tenni. Hol van ilyenkor a rendőrség? A népes családok az utcán élik az életüket, beszólogatnak a járókelőknek, félelemben tartják a szomszédaikat.
Nagy Nándor, a szerda esti fórum egyik résztvevője arról beszélt: bicskanyitogató, ahogy egyesek viselkednek.
– A Körtönye utcában fordult elő, hogy miközben az egyik lakó otthon evett, azalatt kipakolták az autóját – idézett fel egy korábbi esetet. – Másik alkalommal a rendőrök betörésnél helyszíneltek, s gyanús zajokra figyeltek fel. A szemközti ház udvarán a melléképületet akarta kirámolni egy trió, a helyszínen elfogták a csapat egyik tagját.



Az a Körtönye utcai lakos sem járt jobban, akinek a drótkerítését bontották meg több alkalommal. Hiába foltozta meg az illető, a hívatlan vendégek újabb és újabb látogatást tettek. Gyaníthatóan sokáig megemlegeti a téli szezont az a férfi is, aki hiába láncolta körbe húsfüstölőjét, az agyafúrt tolvajok a tetőt megbontva emelték el a finomságokat.
 Az utóbbi időszak történeteit hallva úgy tűnik, ötletekből nincs hiány: Nagy Nándor kocsiját is kipakolták az ősszel. – Füvet nyírtam, s hiába parkoltam a kapu elé, a bukóra állított tetőablakon nyúlt be a tolvaj. Iratok, több bankkártya és készpénz tűnt el.
– Gyakorlatilag lenulláztak – mondta. – S bár az egyik közeli házra szerelt kamera felvételén látszott, ahogy a két tettes motorral a helyszínre ért, az elkövetőket mégsem találták meg.

A városi rendőrkapitányt is meghívták a szerda esti fórumra. A helyiek nem fogták vissza magukat: volt, aki a kóbor kutyákra, az elhagyatott házakban tanyázó patkányokra panaszkodott, más a szemetelőkre. Biztató fejlemény, hogy a korábbi balhék elkövetői közül többet elfogtak. Eljárások indultak, egyesek őrizetben vannak. Reményt jelent  a közterületi szolgálat átszervezése is. Volt olyan vélemény, hogy a cseriek biztonságát köztéri kamerák is erősíthetnék. Állítólag van visszatartó erejük...

A rendőrök letették a névjegyüket

– Kaposváron január elseje óta több körzeti megbízott csoportot hoztak létre, így a Cseri városrészben is – reagált megkeresésünkre csütörtökön a rendőrség. A státuszok száma kilenccel emelkedett. A hét körzeti megbízottból és négy gépkocsizó járőrből álló egység beosztottai a
nap 24 órájában elérhetőek, részükre egységenként külön szolgálati telefont biztosítanak.

A Cseri városrész csoportvezető körzeti megbízottját a lakossági fórumon bemutatták, a csoport elérhetőségét tartalmazó névjegykártyát átadták az igénylőknek. Az új szolgálati forma bevezetését követően az intézkedések száma megnőtt, főleg az elfogások és előállítások terén. A Cseri városrészben kilenc – vagyon elleni bűncselekmény – elkövetője került rendőrkézre. Betöréses lopás sorozat elkövetőivel szemben is intézkedett a rendőrkapitányság, többeket bűnügyi őrizetbe vettek.
– A lakossági fórumon felvetett rendőrséget érintő problémákra tett javaslatokat a részt vevők pozitívan fogadták – így az SMRFK.  – A rendőrség és a lakosság együttműködésére tett javaslatot támogatták.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!