Közélet

2013.03.20. 09:23

Sonkát is csak akcióban, forgalmat apaszt a hó végi húsvét

Bár közeleg a húsvét, egyelőre nyoma sincs a nagy ünnepi készülődésnek: mérsékelt érdeklődésre panaszkodnak a somogyi kereskedők. A vásárlók kivárnak, leginkább az olcsó, akciós sonkáknak van keletje.

Harsányi Miklós

– Dél-Somogy a kiskeresetűek térsége; a foglalkoztatás az elmúlt időszakban csökkent, 20 százalék körüli a munkanélküliségi ráta, alacsonyak az átlagfizetések – sorolta a problémákat Gulyás Árpád, az évi közel 700 millió forint forgalmú Csurgó-Coop Kereskedelmi Zrt. elnöke. – Nem lehet érzékelni az ünnepi hangulatot a bevételen, pedig a kistérségben 23 üzletet működtetünk.



Mezey Ádám, az egyik kaposvári húsbolt üzletvezetője szerint az is gondot jelent, hogy a húsvét március utolsó hétvégéjére esik. Addigra a lakosság nagy része kiköltekezik, s nincs olyan anyagi tartalék, amit mozgósíthatnának. Nagy Sándor, a vendéglátósokat és kereskedőket tömörítő Kisosz kaposvári tagozatelnöke a tavalyi húsvéti forgalomnál gyengébb, csaknem 10 százalékos forgalom-csökkenésre számít.

– Az alaptermékeknél is egyértelműen kimutatható az általános takarékoskodás – tette hozzá. – Sokan eleve az áruházak nagyobb árleszállítására időzítik a sonka-, tojás és egyéb élelmiszervásárlást. Szerintem továbbra is a mennyiségi szemlélet a döntő: azaz inkább az olcsóbb áruból vesznek többet a vásárlók, mint a drágább, de jobb minőségű, prémium termékekből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!