Az oligarcha visszaszól: ez csak politikai játék

– Nem zavarja, ha leoligarcházzák?
– Nem – felelte Ágh János. – Csak az zavar, hogy a családomat is belekeverik, meg hogy fideszes önkormányzati képviselőnek titulálnak, holott független vagyok. Anno kisgazda voltam, de annyi elég is volt a politikából. A Magosznak viszont tizenöt éve tagja vagyok, minden tüntetésen ott voltam, így 2005-ben a parlament előtt is.

– Ahol Ángyán József volt a tüntetők egyik „vezére”, ugyanez az Ángyán ma azt mondja, hogy „egy mohó, zsákmányszerző csoport vagyongyarapítása zajlik a földeken” és a kényszerhasznosítás a legújabb trükk, amivel ezek a jó kapcsolatokkal rendelkező oligarchák földeket szereznek maguknak. Mint Ön is, Bábonymegyeren...
– Én nem tudom, ki az oligarcha, nem is értem a jelentőségét, helyi gazda vagyok, van ötszázharminc nagy állatom, és egy szarvasmarhára két hektár föld adható. A lényeg a megfelelő állatlétszám. Én is pályáztam a bábonyi földekre, háromszáz hektárra, és kérvényeztem: ha kényszerhasznosításba adják a földeket, akkor én igényt tartok rá. Értesítettek is, hogy egy évre megkapom így nyolcszáz hektárt.

– És milyen kapcsolatokra volt ehhez szükség?
– Semmilyenre, csak józan paraszti észre. A pályázaton nem hirdettek eredményt, föld pedig műveletlenül nem maradhat. Nekem pedig van kellő számú állatom, megkaptam használatra.

– Éppen ez az, ezt kifogásolják az akasztófagyártó helyi kisgazdák; nem hirdettek eredményt a pályázaton, így nem juthattak földhöz, s még azt a nyolc hektárt is elvették tőlük, amit addig műveltek.
– Elvették? Ezt kikérem magamnak! Sose volt övék az a nyolc hektár sem, nem béreltek ők földet! Egy falubeli anno megkapta a daránypusztai kft. fölszámolása után vagyonrészbe és azt mondta ezeknek a gazdáknak: itt van ez a föld, ne legyen ugaron, műveljétek. De mivel állami föld, tavaly megkapta bérbe a Sió-Mosz Kft. Akkor ők szóltak nekem, hogy kaszáljam le és fizessem a bérleti díjat, ám én azt mondtam: ezeknek a gyerekeknek is kéne egy falat kenyér, én nem megyek rá, adjátok oda nekik, hadd gazdálkodjanak rajta. Erre most én vagyok a rossz? Az egyik gazda, Horváth János fiának is ígértem, hogy rendezek neki két borjút, ma is fizettem a boltban neki egy energiaitalt. Én azt tartom, hogy mindenkinek jusson. Ma járt nálam az a húszéves helyi gazda, akit a földfoglaláskor ugyancsak fölemlegettek, hat tehene van, kérte, adjak neki egy bála takarmányt. Adtam. Horváthnak és Gálnak sem kéne a rohadt csutát etetni az állataikkal, adnék nekik is, aztán a kaszáláskor visszaadnák. A házuk mögött lévő területet, ahol az állataik állnak az iszapban, én béreltem tíz évig a nemzeti földalaptól úgy, hogy nem is tudtak semmiről, nem szóltam nekik. Velem harcolnak? Hát miért lesz az jó nekik, ha a földalap feljelenti őket, vagy a házuk mögötti legelő is elvész? Ki segít rajtuk, a gazdatanács, meg a Szabó Rebeka parlamenti képviselő?

– Mit kellett volna, kellene tenniük? Elkeseredettek, azt mondják, a maguk urai akarnak lenni, nem új földesurak kegyére várni...
– Először is leülni, megbeszélni, hogy ki hol, mit, mennyit szeretne, azért is, hogy lehetőleg helybéliek jussanak majd földhöz. Ők azonban e helyett akasztófákat gyártottak.

– Kajászón, Lepsényben, meg sok helyütt az országban hiába beszéltek össze a pályázó helyi családi gazdálkodók, végül ugyanígy hoppon maradtak...
– De Bábonymegyeren még eredményt sem hirdettek a pályázaton, nem tudni, ki nyer, ki nem. A földet addig is művelni kell, ez a lényeg, amit nem mindenki tud megcsinálni. Beszélni könnyebb, mint megmutatni.

– De hogy bárki megmutathassa, ahhoz nyerni kell.
– Igen, de én eddig is megmutattam, nem kellett nyernem hozzá.

– Most sem.
– Lelkiismeret-furdalásom nincsen, van háromezer birkám, száztíz szürkemarhám, harminc lovam, kétszáz kecském, tesszük a dolgunkat, vetjük a zabot, utána a kukoricát. Hét alkalmazottam van, plusz a családtagok, havi négy-ötszázezer forint tébét fizetek, vagyis nem kispályázunk. A politikai játék nem érdekel, mert ez csak az, semmi más, a kerítésfestéses provokációval együtt. Azért, hogy elmondhassa a Szabó Rebeka, hogy egy helyi képviselőnek adták a földet. Igaz, hogy önkormányzati képviselő vagyok Bábonymegyeren, azon kívül több évtizede gazda, állattenyésztő, eredetileg juhász. És ami jár, vagy adható, azt kihajtom magamnak, de úgy, hogy ne csak nekem jusson, hanem akinek kell, mindenkinek. Szabó Rebekának meg azt üzenem egy szakbizottsági felszólalására utalva: mi nem lapátoljuk, hanem vellával rakjuk a szénát, a bálát meg gépekkel. Ennyit a mezőgazdasági „szakértőkről”.



– Ángyánnak nem üzen?
– Ángyán József elveivel alapjában egyetértek. Jó a kapcsolatunk, két éve elmondtam neki is, én hogyan képzelem azt, hogy mindenki földhöz jusson, aki művelni szeretné: annak kell odaadni, aki bír is vele (mert nem csak a támogatást kell számolni, meg is kell tudni művelni 410 forintos gázolaj mellett), kötelezni kell bizonyos számú alkalmazott foglalkoztatására, és aki ezek közül már érett arra, hogy ezt a munkát egyéni gazdálkodóként elássa, azaz gépet tud venni, hitelt tud fölvenni, oda kell adni neki ötven hektárt ingyen. De nem előbb. Mert csak úgy, körültekintés nélkül kiadni a földeket, az se vezet jóra.

Napokon belül eredményhirdetés?

Napokon, maximum egy héten belül eredményt hirdetnek a bábonymegyeri földpályázatokban – ezt az ígéretet kapták a nemzeti földalapkezelő szervezet Somogy megyei központjában a helyből pályázó családi gazdálkodók. Horváth János azt mondta: úgy tájékoztatták őket, hogy az eredmény már csak fővárosi jóváhagyásra vár. A gazdák hétfőn az Agrárkamara megyei központjában is jártak, ahol ugyancsak reményt keltő megbeszélést folytattak az érdekvédelmi szervezet helyi vezetőjével.

– Elmondtuk, hogy nemcsak a földbérlet-pályázatok miatt tiltakoztunk, hanem mi voltunk azok is, akik az agrárkamarai választás módja ellen kifogást tettünk – így Horváth gazda. –  Úgy látjuk ugyanis, hogy a helyben élő gazdák megkerülésével ismét olyanok jutottak pozícióba, akik félő, hogy nem a kicsik érdekeit fogják képviselni. Gombos Sándor agrárkamarai vezető megnyugtatott bennünket, hogy az agrárkamara bennünket érintő választási eljárásának, valamint a bábonymegyeri földbérlet-pályázatnak is utánanéz. Határozottan kijelentette, hogy a mutyizást nem tűri. Mi is ezzel a céllal emeltük föl a szavunkat, azaz hogy legyen végre vége a mutyizás korának!

Horváth János hozzátette: évek óta csak kérnek és kérnek, de nem kapnak semmit, legfeljebb nemrég a kapujukra fenyegető feliratot; azt szeretnék, ha az ígéretekhez híven az Agrárkamara fellépne az érdekükben. – Három fiatal, helyi, családi gazdálkodó pályázott Bábonymegyerből, mennyivel egyszerűbb lett volna odaadni nekik amire igényt tartanak, maradt volna még bőven föld másoknak is. Úgy értesültünk, hogy már a pályázat beadása előtt eldőlt, hogy egy évre kényszerhasznosításba adják a földeket eredményhirdetés helyett. Az lett volna a korrekt, ha ezt minden érintettel közlik, nem csak azzal a gazdával, akinek odaadták használatra ezeket a földeket. Azt a nyolc hektárt pedig, amit korábban műveltünk, mi is kértük többször, de nekünk nem adták ki bérbe, más, nem helybélieknek azonban igen...