Közélet

2013.04.17. 17:57

Hoffmann Rózsa: nem lesz kötelező meditáció az iskolákban

Valamennyi leendő elsős oda nyert felvételt Kaposváron, ahova jelentkezett. A kaposvári állami fenntartású iskolák közül a Zrínyiben indul egy első osztállyal több szeptembertől. Egyebek közt ez is kiderült Hoffmann Rózsa szerdai kaposvári látogatása apropóján.

Márkus Kata

A köznevelésért felelős államtitkár a köznevelés aktuális kérdéseiről tájékoztatta a somogyi tankerületek intézményvezetőit a Munkácsy gimnáziumban. A találkozót megelőző sajtótájékoztatón az iskolák állami fenntartásba vételéről szólva elmondta: a legjelentősebb eredmény, hogy a három és fél hónap alatt máris több olyan helyzetet produkált az élet, amikor olyan problémákat tudtunk orvosolni, amilyeneket korábban az önkormányzati rendszer nem tudott. Buktatókról nem tudott beszámolni az államtitkár. – Egy kockázat azért felmerülhet – mondta. – A változások sokaságában sokan nehezen tudnak eligazodni a pedagógustársadalomból is. Ám akik azt korábban nem tették, majd azok is hozzászoknak, hogy kövessék a jogszabályokat, eljárjanak minden tájékoztatóra, ahol friss, hiteles információhoz jutnak. Annak érdekében, hogy ne higgyenek el olyan csacsiságokat, amilyenekből sok terjeng a közbeszédben.



Kaposváron 540 leendő elsős kisdiák iratkozott be az iskolákba az elmúlt héten, ez 30-cal több, mint a tavalyi évben – mondta Stickel Péter, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kaposvár Megyeközponti Tankerülete igazgatója a Hoffmann Rózsával történt megbeszélése után. – Mindenhol rendben lezajlott a beiratkozás, a megnövekedett jelentkezőszám miatt a Zrínyi iskolában egy elsővel több indul, mint tavaly. A Kisfaludy iskolába például 56 gyerek jelentkezett, s valamennyien felvételt nyertek. Az értesítéseket a következő héten postázzák.

A közoktatásért felelős államtitkár szerdai kaposvári sajtótájékoztatóján a szeptembertől felmenő rendszerben az első, az ötödik és a kilencedik osztályban bevezetendő relaxációról, meditációról szólva határozottan kijelentette: az összes ezzel kapcsolatos sajtóhír tévedés. – Ezek félreértésen alapulnak – közölte. – A nemzeti alaptanterv és a kerettanterv ilyen kötelezőséget nem ír elő. Az iskoláknak lehetőségük van arra, hogy heti két, illetve felmenő rendszerben több órában szabadon válasszanak, mivel töltik ki a kerettanterv kötelező tartalmait. Vannak olyan szakmacsoportok, amelyek ajánlják a relaxációt és a meditációt, s van lehetőség arra, hogy ezt válasszák. Ez hasonló lesz, mint a lovaglás vagy a kerékpár; egyik sem lesz kötelező. A kerettanterv pontosan kijelöli, hogy milyen tantárgyakat kell kötelezően tanítani, ezeknek az óraszámát is megjelöli. Heti két órában pedig az iskolák szabadságot élveznek abban, hogy mire használják.

A pedagógus-életpályamodellről szólva Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: minden valószínűség szerint mind a két oldalát tekintve indul szeptembertől, hiszen a köznevelési rendszer megújításának ez a garanciája. Ám meg kell várni ezzel a nyarat, a költségvetés állapotát, de az előjelek biztatóak, hogy nem lesz ennek akadálya. Viszont a pedagógus életpálya nem csak a béremelést jelenti – figyelmeztetett az államtitkár.

Szita Károly polgármester arra hívta föl a figyelmet, hogy a fenntartóváltás semmivel sem csökkentette az önkormányzatok felelősségét. – Kaposvár ezért is költ 1,2 milliárd forintot továbbra is a közoktatásra – mondta. – S mivel a felelősségünk nem csökkent, megtartottunk minden olyan önként vállalt feladatunkat, amelyeket eddig pluszként adtuk a kaposvári iskolásoknak: például az ösztöndíjrendszert, amire eddig 30 millió forintot költöttünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!