2013.04.24. 08:45
Nem Sissi fáit, hanem 110 éves Kossuth-hársakat vágtak ki
Panaszos telefonálónk úgy tudta, a csurgói Széchenyi téren kivágott fák Sissi halálának emlékére ültették, de kiderült, a 110 éves hársak Kossuth Lajos születéséhez köthetők. Cikkünk nyomán
Meglepetéssel olvastam a „Kivágják Sissi királyné hársfáit Csurgón” című írásukat. A panaszos betelefonálók pontatlan információkat adtak, ezért szeretném összefoglalni a valódi Sissi fák, az időpontok és a kivágott hársfák történeteit.
Hársfákat Csurgón először 1896. április 12-én ültettek a Millenáris tiszteletére az akkori György, mai nevén Petőfi térre. A hét hársfát nagy ünnepség közepette helyezték földbe, melyek közül a középső fát a jelenlévők „Árpád” fájára keresztelték el. Ebben az időszakban az ezeréves fennállás emlékére egy kormányintézkedés folytán Csurgóhoz hasonlóan 4103 községben ültettek emlékfákat.
Erzsébet királynénk 1898. szeptember 10-i halála után nyolc héttel az akkori kormány felhívást intézett a földművelésügyi minisztérium kiadványában a magyar néphez, hogy szeretett Sissink emlékére fákat ültessenek. 1899. július végéig 2 millió 887 ezer 413 emlékfát ültettek el országszerte, melyek között lombhullatók, fenyőfélék és gyümölcsfák is voltak.
A Csurgó és Vidéke című helyi újság 1899. december 3-án megjelent számában a következőket olvashatjuk a csurgói eseményekről: „Erzsébet fák. Városunkban három helyen ültettek boldogult királynénk emlékére fákat. A György-téren (ma Petőfi tér), a járásbíróság udvarán (ma Kossuth utca 1.), s legújabban a r. cath. (Szentlélek) templom előtti kis téren. A királyné emlékét hirdető kis facsoportozat 6 drb. kerítés közé foglalt szép fenyőből áll.”
Ezek után felmerül a kérdés: Ki és mikor ültette a Széchenyi téri hársfákat? A választ szintén a fent említett újság 1903. március 15-i számában találhatjuk meg: „Kossuth fák. Kossuth Lajos születésének 100. évfordulója alkalmával a városi képviselőtestület Éhn Kálmán dr. indítványára díszgyűlésen határozta el, hogy az évforduló emlékére Kossuth fákat ültet. E fákat f. hó 11-én ültették el, úgyhogy most egy szép hársfasor húzódik a takarékpénztár sarkától (ma József A. u.1., akkor Széchenyi tér) a Kreisler Géza (ma Széchenyi tér 1.) házáig.”
Íme a 110 éves Kossuth hársfák története. Kivágásuk helyére az ígéretek szerint új fák kerülnek. Az eredeti szándék folytatásaként talán méltó lenne az utódfákat újra Kossuth fáknak nevezni.