Közélet

2013.04.17. 14:09

Ötmilliárdból segítik pályára a fiatal vállalkozókat

Európában egyedülálló módon hazánkban áll rendelkezésre a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására egy csaknem ötmilliárd forintnyi pénzösszeg, aminek a segítségével önálló vállalkozást indíthat a 18-35 év közötti korosztály, illetve azok a 40 év alatti fiatalok, akik hat éven aluli gyermeket nevelnek.

Márkus Kata

Egyebek közt ez derült ki a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tavaszi roadshowjának kaposvári állomásán szerdán a megyeházán.
– A fiatalok munkába lépésének támogatására, illetve a nemzetgazdasági mutatók javítása érdekében a pályázat nem határoz meg területeket, a fiatalok bármilyen kft-t, betéti társaságot, önálló vállalkozást indíthatnak, ami megfelel a pályázati útmutatóban foglaltaknak – tudtuk meg Gál Andreától, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége projektvezetőjétől. – Hárommillió, illetve társas vállalkozás esetén hatmillió forintos vissza nem térítendő támogatást kapnak a pályázók, a támogatás mértéke 90 százalékos, tehát a fiataloknak 10 százalékos önrészt kell felmutatniuk. A pályázat további előnye, hogy már maga a pályázat is segíti a vállalkozás alapítását is, tehát ez plusz költséget nem ró a leendő vállalkozókra. A mostani rendezvénnyel a célunk és feladatunk, hogy a készségfejlesztés révén hozzájáruljunk a megfelelő kompetenciák elsajátításához. A pályázati kiírás képzettségre semmiféle előírást nem tartalmaz, bármilyen tevékenységű vállalkozás indítását segíti, kizárja viszont a mezőgazdasági, a halászati illetve szénbányászati tevékenység támogatását. 



Szentgyörgyi Dávid, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Dél-dunántúli regionális igazgatója elmondta: a programsorozat keretében valamennyi megyében tartanak tájékoztatót, amelyre nem csupán a leendő fiatal vállalkozókat várják, hanem valamennyi vállalkozót, akiknek a figyelmét felhívják a még rendelkezésükre álló pályázati lehetőségekre, amelyek segítségével fejlesztések, képzések eszközbeszerzések révén versenyképesebbé tehetik vállalkozásukat.

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!