Közélet

2013.05.31. 10:01

„Az Isten vétke jóvátehetetlen”

Bodnár Szilárd írt egy levélregényt. Pedig sosem tervezte, hogy írni fog, csak egyszerű átlagember szeretett volna lenni. Nem sikerült. Az élet, a sors, vagy talán egy felsőbb hatalom máshogy gondolta. Hogy tragédiáját mégis papírra vetette, azzal nem csak magán, másokon is igyekszik segíteni.

Márkus Kata

– Legyünk túl az elején a legnehezebb részen: hogyan történt?
– Éppen két éve hazahívott a feleségem, hogy rosszul van, nagyon fáj a feje. Először azt hittem, azért szédül és van hányingere, mert nem kap elég vért az agya, valami elzáródásra gyanakodtunk. De kiderült, agyi aneurysmája volt, ami megrepedt. Akkor se tudtak volna rajta segíteni, ha a kórházban éri az agyvérzés. Június 9-én történt, 13-án halt meg.

– S maradt utána egy feldolgozhatatlan helyzet, s egy kilenc éves kisfiú.
– Igen, mégsem fogadtam el senkinek a segítségét, mert úgy éreztem, senki nem tud segíteni egy ilyen helyzetben. Úgy gondoltam, magamnak kell mindent rendeznem a főzéstől a takarításig. Sportszerűtlenség volt ez az élettől, s úgy éreztem, ne segítsen senki. Pedig jöttek mélypontok, a végén már csak napi két órákat tudtam aludni. Azon csodálkozom, hogy nem ment rá erre az egészre a mentális egészségem.

– Valószínűleg azért, mert ott volt a gyerek.
– Én nem érzem azt, hogy gyerek. Teljesen egyenrangúnak gondolom velünk.

– A koránál fogva mégiscsak szüksége van, volt segítségre.
– Igen, bár úgy érzem, Andris erősebb mint én. Most tizenegy éves. Beszél az anyukájáról, s azt hiszem, ez szerencsés dolog. Szörnyű kimondani, de ha egyáltalán lehet ilyet mondani: Andris szempontjából a legjobbkor történt ez a tragédia. Már nem volt bújós, de még nem fogta föl úgy ezt a dolgot, mint később tette volna.



– Honnan volt az ismeretség Julikával?
– Siófokon a bíróságon ismerkedtünk meg. Aztán Kaposváron dolgozott büntetőbíróként. Szakmailag rendkívül felkészült, értékes ember volt. Ezért sem egyszerű a helyzetem: úgy érzem, nekem kell véghez vinnem azt, amit Ő tudott volna.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Bodnár Szilárd levélregényt írt tragédiájából
[/caption]

– Nem túl nagy vállalás ez?
– Nem arra gondolok, hogy a pályáját kell befejeznem. Hanem arra az értékrendre gondolok, amit Ő mutatott. Azt a példát kell megvalósítanom, amit láttam tőle.

– Meglehetősen rövid ideig.
– Tizenhárom évet voltunk együtt.

– Még egy fél emberöltő sem.
– Nem gondolom, hogy összességében élet lenne. Életszakaszok vannak. Ami nálunk eddig tartott, s amitől ennyit kaptam. Sokan ennyit se kapnak. Bármilyen furcsán is hangzik, szerencsésnek tartom magam abból a szempontból, hogy ilyen párom lehetett.

– A róla is szóló írásai álltak össze aztán kötetté, aminek a címe Fakönyv. Miért?
– Mert gyökerezik valamiből, a nagy fájdalomból, s rengeteg ága van. Az egyik ága például, hogy Julikának és a bátyámnak állít emléket. Egy másik ága, hogy le tudjam zárni magamban az életnek ezt a fejezetét.

– S van benne egy múltbéli rész is egy hölgy személyében. Ő Pati.
– Pati talán létező személy, akihez korábban gyengéd érzelmek fűztek. A tragédia után úgy éreztem, valami láthatatlan erő tol felé. Egyfajta terápia volt, hogy kiírtam magamból minden fájdalmamat neki. Igaz, január óta egy betűt sem írtam le, annak ellenére, hogy a gondolatok folyamatosan jönnek, bombáznak. Tudnék még sokat írni, de talán van egy kis lustaság is abban, hogy most nem írok. Ám úgy érzem, ez egy jó lustaság. Kicsit ülepednek bennem a dolgok, s talán már nem csak a fájdalom íratja a dolgokat.

– Talán így védekezik. Hiszen lehet, hogy minden egyes leírt mondat újra és újra felszakítja a sebet.
– Ezt nem érzem így. Sőt, az írás könnyebbé tette, hogy nem csak Julikára, a fájdalmamra gondoltam. Hanem arra, hogy mi a  jövő.

– S mi a jövő?
– Kimondani is szörnyű, de majd idővel egy új kapcsolat, amire ma még nem vagyok készen.

– Azért még meg kell küzdeni.
– Biztosan. Az még legalább három-négy év. Ám így is inkább szerencsésnek érzem magam, mint szerencsétlennek, elveszettnek. Mert tudok küzdeni, feldolgozni ezt a helyzetet, amiben vagyok. S egyszer teljes, boldog életet élni ugyanúgy, mint előtte Julikával.

– Teljes életet?
– Igen. Azt nem tudom, van-e túlvilág, de azt tudom, hogy van lelki fejlődés. Ezt érzem magamon. Ha pedig van lelki fejlődés, akkor kell lennie léleknek is. S ha van lélek, akkor valahol van most Julika lelke is. Tehát el tudom fogadni, hogy van egy szellemvilág. S mindannyian egy nagy szellemvilág része vagyunk. Aminek persze van jó és rossz része, is. Most még ott tartok, hogy azt a kérdést azért föltenném: mit érez Isten, amikor egy édesanyát elvesz? Most még úgy érzem, nem hiszem, hogy a jóságos Isten ilyet tenne...

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Mielőtt minden megváltozott - Andris anyukájával
[/caption]

Bodnár Szilárd

1971-ben született Nagyatádon.

Öt éves korában Kaposvárra költöztek, itt járt középiskolába is.

Pécsen a jogi egyetem diplomázott.

Egy évig Budapesten, aztán 1998-2004-ig Siófokon dolgozott.

Most Kaposváron bírósági titkár.

2000-ben házasodott össze Molnár Júlianna Judittal.

2002-ben született Andris fiuk.

Idén karácsonyra tervezik barátai Fakönyv című levélregényének kiadását.

Öt éves korában Kaposvárra költöztek, itt járt középiskolába is.

Pécsen a jogi egyetem diplomázott.

Egy évig Budapesten, aztán 1998-2004-ig Siófokon dolgozott.

Most Kaposváron bírósági titkár.

2000-ben házasodott össze Molnár Júlianna Judittal.

2002-ben született Andris fiuk.

Idén karácsonyra tervezik barátai Fakönyv című levélregényének kiadását. Mielőtt minden megváltozott - Andris anyukájával Bodnár Szilárd levélregényt írt tragédiájából -->

Ezek is érdekelhetik