Közélet

2013.05.03. 09:30

Balatonszabadi befogadja a siójuti óvodásokat

A siójuti kisgyermekeket annak ellenére beírathatják szüleik a balatonszabadi Aranyalma Óvodába, hogy a szomszédos község, Siójut nem járul hozzá az intézmény működtetéshez. Így döntött a szabadi képviselő-testület.

Fónai Imre

Emlékezetes, hogy két éve döntött úgy a balatonszabadi képviselő-testület: falujuk kiválik a Siójuttal közös körjegyzőségből. A szabadiak döntése mögött a 2006-ban kipattant siójuti hivatali sikkasztásos ügy állt. Balatonszabadi és Siójut testülete nem jutott egyezségre a sikkasztásos ügy kapcsán elítélt körjegyző menesztéséről. Azóta Balatonszabadi önálló, új jegyzővel, Siójut pedig Siófokkal társult közös hivatal működtetésére.



Erkölcsi kötelesség – áll a szabadi testület óvodával kapcsolatos friss döntésének indoklásában –, hiszen a siójuti szülők nem tehetnek arról, hogy községük önkormányzata olyan anyagi helyzetbe került, hogy nem tudja finanszírozni alapfeladatai egy részét. Balatonszabadi nem számít 2013-ban óvodával kapcsolatos hozzájárulásra, amennyiben a felek közösen kijelentik, hogy együttműködésüket június 30-ával megszűntnek tekintik és egymással szemben a társulás tekintetében semminemű követelést nem támasztanak. Ezzel a két település minden tekintetben különválik egymástól.

Ezek is érdekelhetik