Közélet

2013.06.16. 15:51

Öt év alatt 700 milliót költöttek fejlesztésre

2009-ben 6,1 milliárd forintos árbevételt produkált a Halker, tavaly 8,8 milliárdosat, az idén várhatóan elérik a tízmilliárdot.

Fónai Imre

Fehér köpenyben a halfeldolgozóban: Gelencsér Attila megyei közgyűlési elnök, Witzmann Mihály alelnök és Mészáros Miklós balatonboglári polgármester is közvetlen közelről ismerkedhetett meg a munkafolyamatokkal a Halker Kft. boglári telephelyén, ahol az elmúlt évek fejlesztéseiről számolt be a cégvezetés.

2009-ben 6,1 milliárd forintos árbevételt produkált a Halker, tavaly 8,8 milliárdosat, idén várhatóan elérik a tízmilliárd forintot – tájékoztatott Gödry Zoltán tulajdonos. Arról is beszélt: mivel visszaforgatták a nyereséget a vállalkozásba, ezért fejlesztésekbe is bele mertek vágni.



Azt már a másik tulajdonos, Gregorics László sorolta: csak a balatonboglári telepen 455 milliós fejlesztés valósult meg, összesen öt év alatt a cégcsoport 695 millió forint értékű beruházást, korszerűsítést hajtott végre, amihez 309 millió forintnyi támogatást találtak. – Cégünk és az állam összefogásával léphettünk előre óriásit – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!