Közélet

2013.10.07. 14:30

Három új szivattyút kaptak a balatoni tűzoltók

A Balaton Fejlesztési Tanács köz- és vízbiztonsági programján eredményesen pályázott a megyei tűzoltó szövetség: Kaposváron hétfőn adták át a három darab szivattyút.

Harsányi Miklós

– A Balaton-parti önkéntes tűzoltóegyesületek fontos feladatot végeznek, belvízi védekezési munkájukat segíti majd az új berendezés – hangsúlyozta Horváth Jenő ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója. – A magas vízállás vagy a hirtelen lezúduló jelentősebb mennyiségű csapadék gyakran gondot okoz a mélyebb fekvésű területeken.

Három, összességében 600 ezer forint értékű hordozható szivattyút kaptak a balatonboglári, a fonyódi és a balatonmária-balatonkeresztúri önkéntes tűzoltók. Heizler György, a tűzoltó szövetség elnöke kiemelte: a készülékek kis helyen elférnek, könnyen szállíthatóak, s akár nyolc méter mélyről is képes felszívni a vizet. A percenként 500 liter teljesítményű berendezés szivattyúzásra éppúgy használható, mint tűzoltásra.
– Bélatelepen és Fonyódligeten is szoktunk vizet szivattyúzni  – mondta Köcski Miklós, a fonyódi egyesület parancsnoka. – A legkisebb technikai fejlesztés is nagyban megkönnyíti a munkát, s tovább javítja a hatékonyságot.



Országosan az idén két központi pályázaton indulhattak az egyesületek: előbb 120 millió forintot, a közelmúltban 100 milliót osztottak szét. Legutóbb a somogyiak – valamivel az országos átlag felett – több mint 6 millió forintot nyertek el, melyet főként EDR-rádiók beszerzésére fordítanak. Megyénkben 39 tűzoltó egyesület működik és várhatóan Szulokban és Nágocson alakul új csapat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!