Közélet

2013.10.16. 17:29

Pálcika helyett köbök: hasít a szegények rezsicsökkentése

Vélhetően több ezer köbméteres igényt nyújtottak be az 5000 lélekszám alatti somogyi települések a szociális tűzifaprogramban a keddi határidőig. A harmadik éve meghirdetett lehetőség tavaly több község számára csalódást okozott, mert bár a belügyi tárca megnövelte a keretet, az igény oly mértékben megugrott, hogy kezelhetetlenné tette a helyzetet.

Balassa Tamás

Bőszénfa a tavalyi két köbméterről egész egyszerűen lemondott, mert komolytalanak, egyúttal lehetetlennek tartotta az elosztást. Nyitrai István polgármester most arról tájékoztatott, elvileg 16 köbméteres ellátmányra lesznek jogosultak. A jogosultságot a települések szociális ellátórendszerének a mutatói, vagyis a rászorultság határozza meg. Emellett némi önerőt is kell vállalniuk, az ország elmaradott térségeiben kemény lombos fafajta esetében erdei köbméterenként nettó 1000, lágy lombos fafajta esetében 700 forint önrészt kell biztosítaniuk. Előbbihez nettó 13 ezer, utóbbihoz 7300 forint támogatást igényelhetnek. A szállítás is őket terheli, ezt Bőszénfán néhány tízezer forintból megoldják: várhatóan nyolc rászoruló családnak tudnak segíteni.

Batéban 56 köbméterre számítanak idén. Zsalakó Ernő polgármester bízik abban, hogy igényüket jóváhagyják. Nekik köbméterenként 2000, illetve 1200 forint önrészt kell hozzátenniük a megkapott mennyiséghez. A keményfa erdei köbmétere után nettó 12 ezer, a lágy fafajták után 6800 forint támogatást igényelhetnek. A településen az elmúlt fűtési szezonban a közmunkában összegyűjtött huszonegynéhány köbméter aprófát osztották szét a rászorulók között.

Görgeteg a tavalyi program egyik nyertese volt: 198 köbmétert kapott. Fadgyas Attila polgármester elmondta, most 460 köbméterre pályáznak. Nagy a szükség a településen, mely halmozottan hátrányos helyzetű, és az sem sokat segítette rajta, hogy nem a szintén rendkívül elmaradott barcsi, hanem a valamivel fejlettebb nagyatádi térséghez sorolták statisztikai szempontból. Nagyon őszinte örömről nem tudott beszámolni a polgármester, amiért ilyen sok szociális tűzifát pályázhatnak: a rászorultságuk a hétköznapokon a legkevésbé sem erény.

A belügyi tárca harmadik éve folytatja a tűzifaprogramot. 2011-ben 456 önkormányzatnak 858 millió forint értékű tüzelő jutott, ami 55 ezer erdei köbmétert jelentett. A 2012-re egymilliárdra, 63 ezer erdei köbre emelték a keretet, ami mégis csalódás volt, hiszen majdnem négyszer annyi, 1625 település számára aprították. Ekkor a támogatást az ötezer lélekszám alatti településekre korlátozták, a lakosságszámot a lakásfenntartási támogatásban részesülők arányához vetítve sávos elosztást alkalmazva. Ahol a támogatásban részesülők aránya több mint 20 százalék volt, ott kapták az igényelt mennyiség 45 százalékát, a többiek általában jóval ez alatt. Ezúttal duplájára, kétmilliárdra emelte a támogatást a tárca.



A tűzifa a rezsicsökkentés gyenge láncszeme volt eddig, mondják polgármesterek, hiszen a leginkább rászorulók számára nem lehet eléggé lecsökkenteni a gáz árát. Mert a szegény fával fűt. A tűzifával felsülni pedig nem 2013 telén kellene, így mindenütt nagy reményekkel várják a télvíz idejét...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!