Szerepcsere: amikor a feleség lesz a férfi, a férj pedig a nő

Anita és Gergő a harmincas éveik második felében járó pár. Történetük nem ritka kivétel, egyre több hasonlóval találkozhatunk saját környezetünkben is. A lány nem sokkal volt túl egy szakításon, amikor találkoztak. Előző barátja „igazi zsarnok” volt; egy sikeres, ambiciózus, biztos egzisztenciával rendelkező macsó, aki ugyan remek körülményeket biztosított a mindennapokhoz, ám cserébe elvárta, hogy mindig övé legyen az utolsó szó. Anita úgy érezte magát mellette, mintha szépen berendezett életének egy kelléke, kirakati bábu lenne csupán.
Gergőben éppen az bűvölte el, hogy már az első pillanattól érzékeny, figyelmes, gondoskodó, empatikus fiúnak látta. Úgy beszélgették át az első éjszakát, mintha gyerekkoruktól ismerték volna egymást. A fiúnak tetszett, hogy Anita határozott, magabiztos benyomást keltett, volt véleménye szinte mindenről, nem félt vállalni azt és konkrét céljai, tervei, elhatározásai voltak a jövőről is. Nem tudtak betelni egymással, másfél év múlva összeházasodtak, majd újabb másfél év múlva megszületett a kislányuk.

Hat év együttélés után azonban mindketten kényelmetlenül érzik magukat a bőrükben. Anitát zavarja, hogy Gergőnek mindig minden jó úgy, ahogy van, nincsenek ambíciói, tervei, céljai, egyszerűen megelégszik azzal, hogy a kislányával játszhat, és kapirgálhat a kicsi udvaron. Már nem az érzékeny férfit, az érzelmi támaszt, a kedvességet, gyengédséget látja benne, hanem az örök vesztest, akit mindenki kihasználhat, aki nem áll ki magáért, aki nem akar döntéseket hozni, és aki nem képes az általa elképzelt életszínvonalat biztosítani a családjának.

Gergőt viszont az zavarja, hogy Anita kíméletlen dzsidáskapitánnyá változott. Nem a határozott, magabiztos, céltudatos nőt látja már benne, hanem az érzéketlen kiképzőtisztet, akinek semmi sem elég, ami van, folyamatosan terveket vázol, feladatokat oszt ki, mindenből nagyobbat és többet követel, miközben nem tud elég kedves, gyengéd, gondoskodó lenni sem vele, sem a gyerekükkel.

Abban azért egyetértenek, hogy alapvetően szeretik egymást, és szeretnének tenni is a kapcsolatukért. Amikor eljutnak oda, hogy segítséget kérjenek, egymástól függetlenül is ugyanabban látják a megoldás kulcsát. Anita megfogalmazásában ez úgy hangzik: „Mondja már meg neki valaki, hogy legyen férfiasabb.” Gergő megfogalmazásában pedig: „Mondja már meg neki valaki, hogy legyen nőiesebb.”

Meg kell jegyeznünk, példájuk csak egy a sok közül. Fő kérdése, mondanivalója számunkra most elsősorban nem abban rejlik, hogy jó-e, ha a nemi szerepek felcserélődnek, vagy hogy ki milyen minta mentén alakította ki saját viselkedését (egyszerűbben: miért lett éppen olyan, amilyen). Bármilyen példát hozhattunk volna, ahol a pár tagjai kölcsönösen a másiktól várják a változást, miközben ha a másik valóban olyanná lenne, amilyenné változtatni akarnák, valószínűleg rövid időn belül még inkább a falra másznának tőle, mint így. Esetünkben például Anita visszakapná előző párja típusát, egy macsó zsarnokot, és hamarosan alig várná, hogy újra megszabadulhasson tőle...

Amíg mindketten a másik megváltoztatásában látják a megoldást, frusztráción és veszekedésen kívül nem sok javulásra számíthatnak kapcsolatukban. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden tökéletes úgy, ahogy van, csak el kell fogadniuk. (Vannak párok, akiknél hasonló a szereposztás, és minden tökéletes úgy, ahogy van – mert náluk ez egyik félnek sem okoz problémát. A probléma maga Anitáék kapcsolatában éppen az, hogy egyikük sem tudja ezt a kialakult szereposztást ebben a formában tökéletesen elfogadni.)

Nagyon sarkítva a dolgot, és nem kutatva most a kialakult helyzet okait, azt mondhatnánk, hogy amíg Anita lefoglalja az összes „férfias” tulajdonságot, Gergőnek nem marad olyan, amit felvehetne. És fordítva: amíg Gergő képviseli az összes „nőies” vonást, Anitának nem marad belőlük. Mindkettejüknek le kell adni valamit a meglevőkből, és felvenni helyette a másikéból.



Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy egy pár tagjai közül egyszerre csak egyik lehetne gyengéd vagy határozott... Csupán annyit, hogy meg kell találniuk azokat a terepeket, pillanatokat, helyzeteket, amikor saját magukon tudnak egy kicsit változtatni. Amikor Anita átengedhet néhány döntést Gergőnek, vagy megtanulja megengedni magának a gyengeséget, hogy Gergő lehessen az „erős, határozott férfi”. Amikor Gergő nem vigasztalja meg azonnal a kislányukat, hanem átengedi ezt Anitának, és így tovább.
A lényeg, hogy nem kell kifordulniuk magukból, nem kell teljesen szerepet cserélniük, hiszen valamikor éppen ezeket a most idegesítőnek tűnő vonásokat szerették meg egymásban. Csak odafigyelni arra, hogy teljes egészében ne egyiküké legyen az egyik, másikuké a másik szerep, és lépésről lépésre felosztani a terepet, hogy mindenkinek juthasson mindegyikből.

Ezt persze könnyű mondani. És nagyon nehéz meghúzni a határokat, hogy hogyan tudjuk saját férfias és nőies vonásainkat elfogadni – aztán ugyanezeket a másikban is, majd a kettőt harmonikusan összeegyeztetni... Hosszú folyamat, kemény munka. És csak akkor van rá esélyünk, ha nem a másik megváltoztatásának szükségességét látjuk magunk előtt, hanem saját magunkon kezdünk el dolgozni.

Kérdezz Pál Judittól!

Ha problémád van, és egyedül nem tudod megoldani, akkor fordulj bizalommal Pál Judithoz. Kérdéseidet felteheted e-mailben a [email protected] címen, de fel is hívhatod Juditot a 0630/3877-387-es telefonszámon.