Közélet

2013.12.06. 08:09

Balatoni Fidesz-berkek: bölények és bölényjelöltek

Továbbra is egy célért küzdünk – biztosította a Fidesz siófoki választókerületi irodája a tagságot a minap egy e-mail-tájékoztatásban.

Fónai Imre

Minderre azért lehetett szükség – számoltak be bennfentesek –, mert többeknél „kiverte a biztosítékot” a Balatoni Hírmondó néven először októberben megjelent, a négyes számú, siófoki központú választókerület településein terjesztett, minden postaládába eljuttatott, színes, igen jó minőségű papírra nyomtatott havilap második, novemberi számának két írása, mely a siófoki városvezetést támadta a buszközlekedés témájában. Ez csupán azért szokatlan (hiszen egy „térségi közéleti magazin” miért ne kérdezhetné meg a siófoki döntéshozóktól, hogy „5,3 milliót spórolnak a buszok útvonalának rövidítésével, ennyit ér az ott élők egészsége?”), csakhogy az újság egyéb más cikkeiből, témáiból kiolvashatóan is és informátoraink szerint is jobboldali kötődésű, Fidesz-közeli, tehát semmiképpen sem baloldali-ellenzéki. Közismert ugyanakkor, hogy a várost is fideszes polgármester vezeti és a képviselő-testület nagy többsége is fideszes.

Az emlegetett írások hangütése azonban bármely ellenzéki kampánykiadványban „elmenne”. A töreki városrész többször is taglalt buszközlekedési problémái kapcsán például felteszi a kérdéseket a Balatoni Hírmondó: „a kormány rezsicsökkentésre törekszik, az emberek rezsijét viszont közel havi kétezer forinttal növeli az önkormányzat? Fűződik érdeke a városnak ahhoz, hogy a környék ellehetetlenüljön? Olcsón felvásárolják a telkeket, majd fejlesztik a városrészt?”

A siófoki önkormányzat havi magazinjában, a Siófoki Hírekben válaszcikk is olvasható volt, „(ál) hírek a postaládában” címmel. A főszerkesztői jegyzet szerint „igazából egy ízig-vérig demagóg cikk született”. A válaszcikk befejezése pedig ez: „Azt már Önnek kell eldönteni, kedves Olvasó, hogy tényleg rossz-e a hír, vagy csak annak akarják láttatni”.



Az átlagolvasó persze nem lát a kulisszák mögé, de még az átlagújságíró sem. Ezért kértük hát az érintetteket: segítsenek megfejteni, mi áll e különös cikkváltás hátterében. A helyi Fidesz-berkeket jól ismerő informátor szerint a Balatoni Hírmondó feltűnése (online-felületen „kistestvére” a Hírhét) könnyen összefüggésbe hozható az elmúlt hónapokban a párt siófoki központú szervezeteiben lezajlott változásokkal. Előbb a tizenkét éve parlamenti képviselősködő Gruber Attilát „cserélték le” a 4-es számú választókerület fideszes elnöki posztján a Somogy megyei közgyűlés alelnökére, Witzmann Mihályra, aki azóta már útügyi biztos és leendő országgyűlésiképviselő-jelölt. Nem sokkal ezután újabb meglepetés, újabb „bölény” veszített: az addigi siófoki Fidesz-csoportelnök Csorba Ottó alulmaradt a vezetőválasztáson Szalai Istvánnal szemben. Gruber, Csorba és Szalai is tagja a siófoki képviselő-testületnek, Szalai 2010-ben a legtöbb voksot kapta a bejutott egyéni képviselők közül. Grubert és Csorbát a „régi nagy öregek” közé sorolják a Fideszben, és egyáltalán nem mellékes, hogy Balázs Árpád siófoki polgármester legközelebbi emberei közé is. Innen fúj hát a szél? – tehető fel a kérdés. A jól értesültek megyeszékhely-Siófok rivalizálást is belelátnak a helyi Fideszen belüli történésekbe, tehát nem pusztán az „új generáció” kér helyet magának. Más, a párt berkeit jól ismerő, névtelenséget kérő nyilatkozó ugyanakkor arra is felhívta a figyelmünket: sokat mondó tény és jelezheti az erőviszonyokat, hogy a Balatoni Hírmondó cikkei után Witzmann Mihály politikai munkatársának, Szalai Csabának minden addigi tisztségét törölték és nemcsak arról értesítették a tagságot, hogy „továbbra is egy célért küzdünk”, hanem arról is: Szalai a kampánystábban semmilyen feladatot nem lát el a továbbiakban.

„Kell a buszreform”

Szalai István – aki csak névrokona Szalai Csabának –, a siófoki Fidesz-csoport elnöke érdeklődésünkre csupán a busztémáról fejtette ki véleményét, mondván, „mindenképpen szükséges a helyi tömegközlekedés reformja, úgy, ahogyan arról a képviselő-testület döntött”. A siófoki városháza sem kívánt bővebben reagálni, annyit közöltek: „Egészen biztosak vagyunk abban, hogy a Balatoni Hírmondó címmel megjelent térségi havilap nem fideszes hátterű.”

Decemberben béke

A Balatoni Hírmondó (melynek decemberi számában nincs a novemberi busztémához hasonló hangvételű cikk) impresszumában főszerkesztőként feltüntetett Szemesi Zsolt a kiadót vezető Szilágyi Tamáshoz irányított bennünket. Többszöri e-mailváltás után kérdéseinkre Szilágyitól (a RiseFM rádiót működtető céget vezeti, 2012-ben cége is tagja volt a siófoki Beach Club üzemeltetését arra a szezonra elnyerő konzorciumnak) csütörtökig nem kaptunk közölhető válaszverziót.

Witzmann nem szól bele

– Az újságírás önálló szakma, tiszteletben tartom a sajtószabadságot, a polgárok és az újságírók véleményalkotási és véleménynyilvánítási jogát, éppen ezért nem szólok bele, hogyan szerkesszenek egy lapot, vagy hogy egy újságíró hogyan végezze a munkáját – felelte kérdéseinkre Witzmann Mihály. – Én csak a saját munkámról tudok beszámolni. Az egyetlen hírfolyam, amit magam szerkesztek, az a saját facebook-oldalam; nem engedem ki a kezemből, kontroll alatt tartom.

Városnapi üzenet

Ha sok nyitott kérdés maradt is, egyre alighanem választ kaphattunk, persze csak a „sorok között olvasva”. Balázs Árpád siófoki polgármester ugyanis a múlt heti városnapon üzenetértékűen fejezte be beszédét: „Siófok építése olyan kaland, amiben részt venni minden mást fölülmúló élmény. Nekem ez a legfőbb szenvedélyem és szívesen részt veszek a város további fejlesztésében, fölajánlom benne további közreműködésemet.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!