Közélet

2014.01.01. 16:14

Egyre kevesebbet szólalnak fel a somogyi képviselők a T. Házban

Egyre visszafogottabbak a somogyi képviselők a parlamentben: míg a megyét képviselő honatyák és honanyák 2011-ben 17 perc 28 másodperc híján egy és egy negyed napot, 2012-ben pedig 6 perc 22 másodperccel több mint egy napig szónokoltak az országgyűlésben, 2013-ban 16 óra kilenc perc és 19 másodperc jutott nekik.

Vas András

Éppen annyit, mint a jobbikos Gaudi-Tamás vagy az LMP-s Schiffer András egymaga. És akkor még nem is beszéltünk a T. Ház 2013-ban legszószátyárabbnak bizonyuló politikusáról, a szintén jobbikos Staudt Gáborról.
Hozzájuk képest elenyészőnek tűnik a somogyi éllovasok produkciója: Lamperth Mónika, aki kevés híján öt és fél órán keresztül osztotta meg véleményét képviselőtársaival, a második legbeszédesebbnek pedig a fideszes Gruber Attila bizonyult, aki több mint 157 percig tartotta magánál a szót. Apró érdekesség, hogy a megye két leginkább aktív politikusa a tavaszi választások után búcsúzik a parlamenti patkótól, ugyanis pártjaik másokban gondolkodnak helyettük választókörzetükben...



Lamperth Mónika amúgy nemcsak 2013-ban, de a korábbi években is a legbeszédesebb somogyinak mondhatta magát, az MSZP frakcióvezető-helyettese az idén 76-szor kapott szót az országgyűlésben – ahol a legtöbbször, 253-szor Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára kért szót, míg Orbán Viktor miniszterelnök 81-szer beszélt –, s a leginkább a kormánytagokhoz intézett azonnal kérdéseknél, illetve az önkormányzati, a választási és a köztisztviselői törvény módosításának vitájában aktivizálta magát. Gruber Attila 33-szor emelkedett szólásra, s leghosszabban a Malév és a Budapest Airport privatizációjának, előbbi visszaállamosításának körülményeiről, az ehhez kapcsolódó felelősségről és ezek bizottsági vizsgálatának eredményeiről értekezett. A képzeletbeli dobogó harmadik foka a kereszténydemokrata Rubovszky Györgynek jutott: 32 felszólalásából a legvelősebbnek az országgyűlésről szóló törvény módosításának vitájában elhangzott több mint 16 perces beszéde bizonyult.
Hármukon kívül a demokratikus koalíciós Kolber István lépte át a százperces határt, a többi somogyi képviselő viszont jobbára csendesen elüldögélt a padsorokban. A KDNP-s Móring József Attilától persze megszokott, hogy az országgyűlés titkáraként az átlagnál kevesebb lehetősége jut a felszólalásokra, míg a fideszes Mátrai Márta aktivitásának csökkenése összefüggésbe hozható háznagyi mivoltával – január óta látja el a feladatkörrel járó teendőket –, a többiek viszont sokszor beérték a hallgatóság szerepével.

A fideszes Karvalics Ottó 2010. után az idén is néma maradt – 27 kormánypárti, négy független, valamint két ellenzéki társával egyetemben; öt fideszes képviselő az egész ciklus során hallgatott. Barcs polgármestere – aki 2014-ben szintén búcsúzik az országgyűléstől – utoljára tavalyelőtt szeptember 10-én jelentkezett szólásra a családon belüli erőszakról szóló népi kezdeményezés vitájában, s 110 másodpercig elmélkedett a normális család fogalmán, melynek példát kellene mutatnia, hogyan lehet békében egymás mellett élni, s majd ha ez sikerült, lehet érvényesülniük a nőknek... Párttársaitól, a Kaposvárról a T. Házba jutott Heintz Tamástól, illetve a megyeszékhely környékét képviselő Gelencsér Attilától két-két felszólalás szerepel a jegyzőkönyvekben, előbbi valamivel nyolc és fél utóbbi valamivel több mint három percig ragadta magához a szót. Október 24-ig a marcali-csurgói kerületből a parlamentbe jutott KDNP-s Szászfalvi László is hallgatott, ám ekkor 2012 áprilisa óta először ismét felszólalt: a költségvetési vitában beszélt hosszan, s az év végéig összesen öt alkalommal aktivizálta magát.

Az idei év nagy somogyi visszatérője Pősze Lajos lett, a Jobbik megyei listájáról a parlamentbe jutott, majd ott hamar a függetlenek közé ült képviselő februárban – a trafiktörvény kapcsán – 14 hónap multával szólalt meg ismét a patkóban, s az utolsó ülésnap végére 12 megnyilvánulással közel egy óráig jutott.

A honatyákat és honanyákat az önálló, illetve a nem önálló indítványok intézménye sem mozgatta meg túlságosan, előbbiből 118-at, utóbbiból 76-ot nyújtottak be, a legaktívabb e körben is Lamperth Mónika volt, aki mindkettőből 39-39-et jegyzett, rajta kívül az MSZP megyei elnöke, Harangozó Gábor, illetve Kolber István emelkedett ki a somogyi mezőnyből e téren, azaz a különféle indítványok egyértelműen az ellenzéki képviselők terepének bizonyultak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!