Közélet

2014.02.08. 06:42

Akár törvényt is vétózhat a Nemzeti Pedagógus Kar

Giber Vilmos szerint nagy lehetőséget kapott a szakma a Nemzeti Pedagógus Karral, aki úgy fogalmaz: ilyen lehetősége eddig még sohasem volt a pedagógustársadalomnak. A szakszervezetek az érdekképviseletek ellehetetlenülésétől tartanak.

Vas András

Az érdekképviseletek ellehetetlenülésétől tartanak a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) megalakulásával a szakszervezetek, írtuk kedden, melyek emellett nehezményezik, hogy a pedagógusok számára kötelező a kari tagság, s úgy vélik, az NPK a majdani etikai kódexszel sakkban tarthatja a szakmát, mely egyúttal elveszíti érdekérvényesítő képességét is, hiszen egy a kormány által törvényi erővel létrehozott látszatintézmény egyeztet a jövőben feladataikról és kötelességeikről. Éppen ezért a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is az NPK megszüntetését kérte az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
– Való igaz, a karnak minden pedagógus a tagja lesz – mondta Giber Vilmos, a kaposvári Klebelsberg középiskolai kollégium igazgatója, az NPK három fős országos előkészítő bizottságának tagja, akit Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter kért fel a feladatra –, ám ez nem azt jelenti, hogy mindenkire kötelezettségek is hárulnak. Aki ugyanis nem akar semmit tenni, nem éri semmiféle retorzió.



Azt viszont Giber Vilmos is elismerte, meglehetősen szerencsétlen ötlet volt, hogy a pedagógusoknak a tanév elején az új bérbesorolásukat meghatározó szerződéssel együtt kellett aláírniuk az NPK-tagságukat is, ugyanis a két dolognak semmi köze egymáshoz.
– A kar, ahogy a törvény is fogalmaz, szakmai érdekképviseletet biztosít – folytatta az előkészítő bizottság tagja –, s ahogy a jogszabály is leírja: együttműködik a reprezentatív szakszervezetekkel, s tiszteletben tartja azok jogait. A szakmaiságot igazolja, hogy az NPK különböző, az egyes szakterületeket lefedő tagozatokat működtet majd, melyek megyei szinten szerveződnek, javaslatokat tehetnek, intézkedéseket kezdeményezhetnek, véleményt nyilváníthatnak, s akár visszautasíthatnak törvénytervezeteket is. Ilyen lehetősége eddig még sohasem volt a pedagógustársadalomnak!

Felvetésünkre, hogy a szakszervezetek szerint mégis óriási az ellenállás a tanárok körében az NPK-val szemben, s az érdekképviseleti vezetők szerint a pedagógusok az önállóságukat féltik, többek között a majdani etikai kódex miatt, valamint nem értik, miért kötelező a tagság, Giber Vilmos úgy reagált, rengeteg értelmiség szakmában létezik kötelező kamarai tagság, például az ügyvédeknél, az építészeknél, vagy éppen a köztisztviselőknél, s meglehetősen szomorú, hogy a legnépesebb hazai értelmiségi csoportnál eddig ez nem működött.

– Igaz, amit a szakszervezeti vezetők állítanak, hogy országosan kötelező tagságú pedagógusszervezet nem létezett – magyarázta az előkészítő bizottság tagja –, ám már 1861-ben megalakult az Országos Középiskolai Tanáregyesület, s azóta is megannyi különféle szervezet jött létre, igaz, nem országos lefedettséggel. Azt viszont nem tapasztaltam, hogy a pedagógusok tényleg ekkora ellenérzéssel viseltetnek az NPK-val szemben: kilenc dunántúli megyében jártam előadásokat, fórumokat tartani ez ügyben, s az érintettek 85-90 százaléka támogatta a kar felállítását, s ezt mi sem bizonyítja, hogy jelenleg már nagyjából 60 ezer regisztrált tagot szerepel a nyilvántartásban. Az etikai kódexszel kapcsolatos félelmek azért érthetetlenek, mert azt majd az NPK dolgozza ki, csakhogy a kar még meg sem alakult.

A törvényi előírás szerint április 30-ig kellene megtartani az alakuló ülést, ám Giber Vilmos elmondta: az előkészítő bizottság kérte a minisztert, hogy a választási kampány miatt tolják el az időpontot, ezzel is megpróbálva megőrizni a kar politikamentességét.
– Csak annyi biztos, hogy még ebben a tanévben megalakul az NPK – tette hozzá a Klebelsberg kollégium igazgatója –, a szakmai bizottságok viszont már csak a jövő tanévben tudnak felállni, hiszen a törvény szerint három hónappal az alakuló ülés után kell őket megszervezni. A szakbizottságokba amúgy a tanárok választják meg a tagokat, vagyis ellentétben a szakszervezetek állításával, nem felülről a pedagógusokra kényszerített, hanem alulról építkező szervezet lesz az NPK. Mely szerintem egy óriási lehetőség a legnagyobb létszámú értelmiségi csoport számára, hogy megmutathassa, mire képes, kifejezetten szakmai szempontokból. remélem, a pedagógus-társadalom élni is tud majd vele!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!