Közélet

2014.03.05. 17:00

Aztán elrendelték a sárga csillagot...

A tárlat célja, hogy bemutassa, hogyan élt a holokauszt előtt és alatt a zsidóság a történelmi és a mai Magyarországon.

Vas András

– Ennek a kiállításnak nem az a célja, hogy megmutassa, hogyan pusztultak el emberek, hanem, hogy bemutassa, mi minden pusztult el. Akik a képeken beszélnek, szerencsések, hiszen túlélők, elmondhatják történeteiket – mondta Kenesei Marcell, a Centropa Magyarország (CM) vezetője szerdán a kaposvári Munkácsy gimnáziumban, ahol a régióban elsőként mutatták be a Történetek egy családi albumból – Magyar zsidók XX. századi emlékei című kiállítás anyagát. – Egy olyan kort mutatnak be a túlélők, amikor a magyar állam saját állampolgáraira támadt rá. És szeretnénk felhívni a figyelmet, ha nem vigyázunk, bármikor, bárkivel előfordulhat ilyesmi a világon, hiszen a rasszizmus, az antiszemitizmus, a fajgyűlölet nem ismeri az országhatárokat.

Emlékszem a szüleim döbbenetére, amikor bejöttek a németek. Papíron keresztények vitték tovább apám és nagybátyám üzletét. Aztán egyszer csak elrendelték a sárga csillag viselését, és a mamám nekiállt a varrógépén csillagokat gyártani.
(Szekeres-Varsa Vera-interjú, részlet)

A CM – mely megalakulása óta személyes történeteken keresztül mutatja be az elmúlt századot – kiállításának tablóiról egy olyan világ köszönt vissza, mely ma már nem létezik, hiszen a magyar zsidóság a második világháború óta már nem ugyanazt a szerepet tölti be az országban, mint előtte. A tárlat – melyen a munkácsys diákok tartanak tárlatvezetést az érdeklődőknek angolul és magyarul – célja, hogy bemutassa, hogyan élt a holokauszt előtt és alatt a zsidóság a történelmi és a mai Magyarországon: családi fotókon és rövid interjúkban elevenednek meg a közösség mindennapjai, és persze a vészkorszak borzalmai jórészt olyanok visszaemlékezései alapján, akik gyerekfejjel, esetleg fiatal felnőttként szembesültek a történelem egyik legsötétebb korszakával és az azt megelőző évtizedekkel.

– Lehetetlenség elfelejteni, mi történt akkoriban, még a visszaemlékezés is nehéz – állította Sólyom Olga, aki tízesztendősen szembesült a deportálásokkal, s bár már nyolcvan éves, mégis is rendszeresen jár iskolákba előadást tartani, hogy emlékeztessen. És emlékezzen. – Rengetegszer elmeséltem már a diákoknak a történetemet, pontosabban a családom történetét, ám még mindig elsírom magam, amikor a meggyilkolt rokonságról beszélek: a több mint harminc tagú családból csak anyámmal ketten éltük túl a holokausztot, apám, a testvérei, anyám testvérei, a nagyszüleim, az unokatestvérek mind odavesztek... Mi Budapesten az Ó utcai csillagos házban éltük túl a vészkorszakot.

Csömödörben a férjem, József és én egyedül voltunk zsidók. Az üzletben dolgoztam, míg a lányom, Veronika 1942-ben meg nem született. A férjemet munkaszolgálatra vitték, a keresztény szomszédok sírtak, amikor elvittek bennünket. Veronikát és anyámat Auschwitzban, Józsefet pedig, mint később megtudtam, Gunskirchenben ölték meg.
(Pollák Klára-interjú, részlet)

Sólyom Olga szerint az ilyen kiállítások nagyban segíthetnek, hogy a gyerekek megérthessék a történteket, bár azt tapasztalja, a fiatalokat érdekli ugyan a múlt ezen sötét korszaka, ám nem feltétlenül tudják felfogni, értelmezni, mi is zajlott le akkoriban Magyarországon.
– Meséltem nekik, hogy majdnem éhen haltam – folytatta –, ugyanis a háború vége felé négy napig egyáltalán nem volt mit ennünk. Egyszerűen nem tudták elképzelni, milyen az, ha valaki teljesen legyengülve nem kap enni. Ám láthatóan megérintette őket a történetem, hiszen a gyerekek lelke tiszta, s eredendően igazságszeretők. Ezért is járok csak iskolákba előadásokat tartani, a felnőtteknek már hiába mesélnék, megváltoztathatatlan koncepcióik vannak. A gyerekekre viszont még lehet hatni, főként konkrét esetekkel, s így bízom benne, emlékezni fognak egy nénire és a történetére, ha évtizedek múlva esetleg már azt állítanák a mai fiataloknak, nem is volt holokauszt. Mert sajnos ez is előfordulhat, a mai közbeszédből ugyanis rendszeresen visszaköszönnek a hetven éve hallottak, rettenetes gyűlöletben élünk, s ez a legnagyobb bűne a mai világnak.



Hasonlóképpen vélekedett Kenesei Marcell is, aki szerint a vészkorszak egyik legmegdöbbentőbb utóhatása, hogy a mai magyar társadalomban sokan nincsenek tisztában szidó származásukkal, ugyanis a családjuk, hogy megvédje őket, eltitkolja előlük.
– Önök nem felelősek a múltért – mondta a diákoknak tárlatmegnyitó beszédében Karyn Posner-Mullen, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének sajtó- és kulturális tanácsosa –, viszont felelősek a jelenért és a jövőért. Önökön múlik, hogy ebben az országban vallási, faji, származási alapon senki se lehessen megkülönböztetni soha többé...

Címkék#Kaposvár
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!